Idézetek és értelmezéseik

Mondataink

Néhány laikus gondolat a közgazdaságtan reformációjáról

2018. január 13. - Csöncsön

Mivel mégis figyelmen kívül hagytuk mindezt, ma olyan globális gazdaságban élünk, amely már most is jóval túlfeszítette az annak otthont adó természet határait, mégis további növekedésre van szüksége ahhoz, hogy működjön.

Azt írtam egyszer itt e blogon, hogy a hírek közül jóformán már csak a gazdaságiakat olvasom el. Pedig volt idő, amikor a gazdasági hírek a kevésnél is kevésbé érdekeltek, és mindig átlapoztam őket az újságban. Mi történt közben?

Történt valami egészen normális dolog: elkezdtem pénzt keresni. Az élmény különös volt, megrendítő. Egy szülőpár hívott ki a gyerekéhez. Nyelvtan-házifeladatot kapott a gyerek, és nem tudták megoldani. Ha jól emlékszem, valami mondatelemzés volt. Elmondtam, hogy hogyan kell megcsinálni. A szülők hálálkodni kezdtek, és adtak érte 1500 forintot. Én meg örültem, de el is gondolkodtam: hát így megy ez? Nekik szükségük volt valamire, ami az én fejemben volt meg; én meg adtam nekik valamit abból, ami a fejemben volt. Az adományért cserébe kaptam valamit, amit beválthattam később ételre, könyvre, egyébre.

Hát így megy ez? Az első pénzszerzés élménye mélyen elgondolkodtatott. Arra eszméltetett rá, hogy a gazdaság sokkal mélyebben átjárja az emberi viszonyokat, mint bármikor is képzeltem volna. A gazdasági viszonyoktól függetlennek képzelt mondatelemzés is része (lehet) az általános csereberének, melyet jobb híján gazdálkodásnak neveznek. Ez a rendszer szinte mindenre ráteszi csápjait, és mindent összenyálaz. Ugyanakkor egyből érzékeltem ebben az egészben valami merőben nyugtalanítót, valami mély megoldatlanságot is, valamit, ami a csereberét a filozófia felé löki. Nem csak arról van szó, hogy jól elemezni egy mondatot annyit ér, mint egy kakaós csiga, és hogy a kettő közé egyenlőség tehető (noha ez már önmagában is rendkívüli következményektől terhes jelenség). Hanem arról is, hogy az egésznek a működését aligha értheti meg bárki is, annyira komplex, annyira szerteágazó, és annyira kívül van azon, amiről egy ember általában gondolkodik. Egy-egy embert a gazdaságnak csak egyetlen szeletkéje érdekel: az, amelyik őt is érinti. De tovább látni ezen a szeletkén, és nyomon követni, hogy voltaképpen mi történik azzal a munkaerővel, tudással vagy idővel, amelyet pénzre váltottunk be: erre senki sem képes. A rendszer egyszerűen az emberi tudaton kívül tenyészik és terjeszkedik. Beleborzongtam, amikor belegondoltam ebbe.

Rájöttem tehát hamar, hogy sokkal okosabbnak kell lennie nálam, aki legalább főbb vonalaiban képes áttekinteni ezt a hálózatot. De arra is hamar rájöttem, pontosabban (intuitív módon) azt is hamar megéreztem, hogy valami nem stimmel vele. Hogy pontosan mi, azt képtelen lennék szavakba önteni. Mondok inkább egy példát.

Engem is érdekel a növekedés. Drukkolok a magyar GDP-nek. Úgy vélem, hogy ha többet termelünk, többet lehet újraosztani, több lesz a pénz, márpedig pénzre nagyon sok helyen szükségünk van. De mégis: a folytonos növekedés (vagy akár a fejlődés) gondolata ellentmond mindannak, amit a világról egyébként tudok. A "fejlődés" gondolata viszonylag újszerű az emberiség történetében. Évezredekig kiválóan elvolt az emberiség e gondolat nélkül. Ma már erőltetnünk kell az agyunkat, hogy ki tudjunk lépni a "minden fejlődik" narratívájából. Holott a természeti világ evolúciója sem fejlődést jelent abban az értelemben, ahogyan azt sokan elképzelik. Nem arról van szó, hogy egy baktériumból szükségképpen többsejtű lesz, majd magasabb rendű élőlény, gerinces, előbb hal, aztán madár, végül emlős. Inkább a változatosság szétterjedéséről van szó. Ma is vannak egysejtűek meg halak, és így tovább.

Persze egy bizonyos értelemben létezik folyamatos "javulás", azaz fejlődés: a techné értelmében. Hogy például hogyan lehet hatékonyabban, gyorsabban elkészíteni egy tárgyat. Ezen a területen logikus és érvényes fejlődésről beszélni, hiszen lehetőségek kipróbálásáról van szó, melyek közül a hatékonyabbak maradnak fönn, a kevésbé hatékonyakat pedig elvetjük. A techné azonban speciális területe az életnek, és általában azokról a dolgokról, melyeket a legtöbb ember fontosnak tart (szeretet, öröm, szépség, beteljesülés, boldogság) nem sok mondanivalója van. Martin Heidegger, a XX. század talán legnagyobb filozófusa mutatott rá, hogy mennyire félresiklott az emberiség története, mihelyt az élet szinte valamennyi területére a techné elvét állította.

De el tudunk-e még egyáltalán képzelni egy olyan világot, amely nem a techné (és így nem a fejlődés) elvén alapul? Nagyon nehezen. Magam is azt írtam föntebb, hogy "drukkolok" a magyar GDP-nek. Képzeljünk el egy olyan politikát, amely azt hirdeti meg, hogy a növekedés nem fontos! Rövidesen nyilvánvalóan válság alakulna ki, majd a szegénység fokozódna, hiszen egy globális hálózatban egy olyan ország, mint Magyarország (amely egy vizsgálat szerint a világ egyik legglobalizáltabb országa), nem vonhatja ki magát a globális trendek alól.

Léteznek ugyanakkor ma is olyan területei az életnek, ahol a (fönti értelemben vett) fejlődés elvét értelmetlen alkalmazni. Ilyen például a művészet. Senki sem gondolhatja, hogy egy mai zeneszerző jobb, mint Mozart; egy mai színházi rendező jobb, mint Shakespeare; egy mai költő jobb, mint Anakreón; egy mai festő jobb, mint Velázquez, és így tovább. A művészet kiváló példát mutat rá, hogy a fejlődés gondolata nem szükségszerű velejárója a történeti gondolkodásnak.

Hogyan képes erre a művészet? Hát úgy, hogy (és itt megint Heideggert követem) nem eszköznek, hanem valami beteljesítésének tekinti magát. Azt hiszem, a gazdaságon való gondolkodás közben éppen azért fogott el borzongás, mert a rendszer minden eleme eszközként jelent meg. A mondatelemzés ismerete eszköze a jóllakásnak. A jóllakás eszköze valami másnak. A gazdasági növekedés eszköze a jólétnek. A pénz eszköze a gazdagságnak. A gazdagság eszköze a hatalomnak. A hatalom eszköze a... ? A kör sehol sem zárul le, az emberiség (a jelenlegi, technicizált állapotában) elvesztette a beteljesülés lehetőségét.

Nagy örömmel láttam nemrég, hogy másokat is foglalkoztatnak ezek a problémák, sőt fiatal közgazdászok egyenesen a közgazdaság reformációját követelik, és magukat Lutherhez hasonlítva pontokba is szedték téziseiket. Érdemes elolvasni ezt a 33 tézist, gondolkodni rajtuk, még akkor is, ha némelyik talán naivnak vagy elhamarkodottnak tűnik. Mindenesetre a cikk szerint már 65 tekintélyes közgazdászprofesszor csatlakozott a kiáltványhoz, tehát nem pusztán sértett emberek hőzöngéséről van szó.

Sok tézise megragadott a kiáltványnak, sok mondatán elgondolkodtam, leginkább azonban talán azon a gondolaton, amely nekem is valahol mindig a "tudatelőttesemben" volt: hogy tehát a közgazdaság nem képes ellentmondani Newton törvényeinek, és nem hágja át az energiamegmaradás elvét; a növekedés ára a természeti környezet mind nagyobb méretű és mind agresszívebb kifosztása. Ezt a tényt azonban a mainstream közgazdászok mintha elhallgatnák.

Mivel mégis figyelmen kívül hagytuk mindezt, ma olyan globális gazdaságban élünk, amely már most is jóval túlfeszítette az annak otthont adó természet határait, mégis további növekedésre van szüksége ahhoz, hogy működjön.

A mondat második fele az izgalmasabbik. Miféle gazdasági szerkezet az, amelyik magához a működéséhez igényli a növekedést? Ha a gazdaság egyszer csak elkezd stagnálni, esetleg a Földön élő emberek elkezdenek kevesebbet termelni, mint a megelőző évben, az egész globalizált világban szétterjed a halálhangulat, recesszió következik be, vállalatok mennek csődbe, emberek milliói kerülnek az utcára, éhínség lesz, háborúk, és így tovább. Normális ez?

Bizonyosan nem normális.

Egyetlen kis ország vagy egyetlen kis lokalitás ezt a beteg rendszert nem változtathatja meg; világos, hogy a probléma megoldása, illetve a gondolkodásunk átalakítása csak globális szinten képzelhető el. Ennek első lépése az, hogy leszámolunk a mainstream gazdaság dogmáival, és elgondolkodunk a saját értékrendünkön. Milyen Földön szeretnénk élni? Milyen életet szeretnénk? Milyen áron szeretnénk növekedni? El tudunk-e egyáltalán képzelni egy másmilyen világot is, egy olyat is, amelynek az alapelve nem a techné?

Első lépés, mondom. Az út egy másfajta szemlélethez nagyon-nagyon hosszú, és nemcsak nem érdemes, de valószínűleg nem is szabad radikális változtatásokban hinni. Érdemes okulni a marxizmus példájából, amely nagyszerűen rávilágított a kapitalizmus működésének anomáliáira, de megoldási javaslata legalábbis elsietett volt, és önmaga így legalább annyi emberi tragédiát okozott, mint a rendszer, amely ellen fellépett.

Éppen ezért is érdemes mélyen átgondolni, mit jelent például az a kifejezés, hogy a gazdaság "túlfeszítette a neki otthont adó természet határait". Látszólag a természeti környezetünk még megvan; lélegezni, inni, táplálkozni még (többnyire) tudunk. De már hatalmas területek sivatagosodnak el, egyre fogy az iható ivóvíz, egyre billeg a Föld klimatikus egyensúlya, olvadnak a jégtáblák, fajok pusztulnak ki, és lehetne sorolni az aggasztó trendeket, melyek egyedüli oka a jelenlegi gazdasági rendszer növekedésre épülő gondolkodása. Az, hogy ha nincs növekedés, elpusztulunk. (Viszont egyre nyilvánvalóbb közben, hogy ha a növekedés így fog folytatódni, akkor is elpusztulunk.)

A vágyaim között egy olyan világ él, amelyben a techné elve az élet azon területeire szorítkozik, ahová való: a technikai eszközök fejlesztésére. Minden más területen azonban más alapelvek szerint rendezzük be az életet. Nem ragaszkodunk a  fejlődés gondolatához; elfogadjuk, hogy vannak jelenségek, amelyek önmagukban is értékesek (tehát nem eszközei valaminek), és felülmúlhatatlanok, kijavíthatatlanok, betöltik az idő egészét.

 

comments powered by Disqus