Akárcsak a magyar gazdaság produktumai, a pop is összeszerelő üzemekben készül, minimális hozzáadott értékkel.
Minden évben élénk figyelemmel kísérem A dal című műsort, mely elsődleges funkciója szerint az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatója, voltaképpen azonban több ennél: az egyetlen olyan nagy nézettségű tévéműsor, ahol a legújabb itthon készült dalok nyilvánosságot kapnak. A dalok (a slágerek) társadalmi szerepe, hatása pedig mindig is izgatott, tessék csak elolvasni, hogy mit írtam a témáról nyolc évvel ezelőtt.
A műsor maga persze változó színvonalú. Még szerencse, hogy a változás itt fejlődést jelent. Amióta két éve Rákay Philip helyett Both Miklós lett a zsűri legmeghatározóbb tagja, szépen fokozatosan alakul át az értékelés szempontrendszere, és míg három éve még a leginkább "eurovízió-kompatibilis" szám megtalálására hegyeztek ki mindent, addig ma már a műfaji változatosság és a művészi kreativitás is megjelenik (ha nem is mindent fölülíró) szempontként. Both megnyilatkozásai fölkeltették az érdeklődésemet, mert úgy és olyasmikről beszél, ahogyan és amikről az ilyen műsorokban nem szoktak. Rákerestem az interneten, hogy ki ez az ember, és találtam egy (még két évvel ezelőtt készült) kitűnő interjút.
Both válaszaiból egy meglepően érett gondolkodás körvonalai látszódnak, olyan távlattal beszél zenéről és kultúráról, amilyennel nem szoktak.
Az interjúból, melyet természetesen minden Magyarország és magyar kultúra iránt érdeklődő embernek örömmel ajánlok figyelmébe, legalább nyolc-tíz mondatot kiemelhetnék; nehéz volt kiválasztanom azt, amelyikről legszívesebben szólnék részletesebben. Azért az alábbi mellett döntöttem, mert talán ez áll legközelebb gondolatainak magjához.
Akárcsak a magyar gazdaság produktumai, a pop is összeszerelő üzemekben készül, minimális hozzáadott értékkel.
Az "összeszerelő üzem" fogalma az utóbbi pár évben terjedt el a magyar közbeszédben. A magyar gazdaság egyik alapproblémája, hogy növekedéséért leginkább külföldi tulajdonú, multinacionális vállalatok ide telepített gyárai és irodái felelnek, melyekben az itt dolgozó magyarok többnyire kreativitás és innováció nélkül dolgoznak. Márpedig a "hozzáadott érték" éppen a lényegről, azaz az életszínvonalról lenne hivatott dönteni. Ahol a "hozzáadott érték" magas, ott a bérek növekedésnek indulnak, a versenyképesség javul, a gazdasági élet pezsegni kezd. Az "összeszerelő üzem" fogalma pejoratívan azt fejezi ki, hogy itt olyan emberek dolgoznak, akik pusztán egy megadott (külföldről behozott) séma alapján, minimális kreativitással kénytelenek robotolni.
Both szerint kultúránk egyik legfontosabb hajtóereje, a zene is hasonló igában nyűglődik. A pop, azaz a populáris zene, a könnyűzene, úgyszintén külföldről behozott sémák szerint dolgozik, és az, ami a "hozzáadott érték" volna, a gyors haszonért való mindennapos hajszában, a gazdasági élet mókuskerekében elsikkad.
Megvilágított bennem ez a mondat valamit. Azt mégpedig, hogy jólét és innováció valóban szorosan összefügg, egymást feltételezi. Rövid távon persze mindig úgy tűnik, hogy érdemes már kész sémákat lemásolni, hosszú távon azonban csak az újdonság, a kreativitás hozhat magával igazán széles körben eladható, gazdagságot termelő értékeket.
Both Miklós célja — hazájáért felelősséget érző értelmiségiként — az, hogy rámutasson arra a gazdag televényre, tenyészetre, burjánzásra, mely kultúránk mélyén, sokszor föl nem fedezett értékként, sokszor eldugott kis falvakban, tanyákon, olykor a nyomor közepén is ott bújik meg, és amelyet kultúránkban olyan óriások igyekeztek közvetíteni, mint Liszt Ferenc, Bartók, Kodály vagy (más területről véve példákat) Lechner Ödön, Medgyaszay István, Kós Károly, Makovecz Imre és sokan mások.
A globalizáció korában természetesen ugyanúgy nem lehetünk meg kiszervezett összeszerelő üzemek nélkül, ahogyan a "tucatpop" kívánalmainak is igyekeznek majd mindig megfelelni a gyors megtérülést szem előtt tartó producerek. A dal sem változott meg egy csapásra; nemcsak reális, de vélhetősen ízléses sem lenne egy hirtelen támadt 180 fokos fordulat, hiszen ez szükségszerűen az új "ideológia" jegyében megjelenő igen gyenge minőségű számok elburjánzásához vezetne csupán, magát az irányt is lejáratva. De a hozzáadott érték fogalmának bevezetése és a magyar kulturális kincsek tudatosítása máris egy apró lépés az igényesebb zenei kultúra irányába. Sőt úgy egyáltalán: az igényesebb kultúra irányába. Az interjúból számomra kiviláglott, hogy Both ezen munkálkodik.
