Idézetek és értelmezéseik

Mondataink

Nyugodt lélekkel

2018. április 06. - Csöncsön

Nyugodt lélekkel szavazzanak a Munkáspártra.

Politika iránt először az 1998-as választási kampány idején kezdtem élénken érdeklődni. Természetesen addig is figyelemmel kísértem a fontosabb eseményeket; emlékszem a rendszerváltás körüli évekre, '89 flow-élményére, majd a rá következő mély kiábrándulásra; de éppen a kiábrándulás mélysége miatt emlékszem úgy a '90-es évek első felére, mint amikor politikára már gondolni is kiábrándító volt. A változás (bennem) valamikor '97 körül indult meg, amikor kezdett egyre valószínűbbé válni, hogy a nyomasztó éveket talán fölválthatja valami más. Talán hatalomra lehet juttatni egy olyan erőt, amely tökéletesen független az egypárti diktatúra minden korrumpálódott személyétől és borzalmas beidegződésétől. Ez volt '98 ígérete. 17 éves voltam, nagyon érdekelt a kampány.

Ebben a '98-as kampányban az egyik többpárti vitaműsorban hangzott el Thürmer Gyula szájából ez a mondat:

Nyugodt lélekkel szavazzanak a Munkáspártra.

Azóta sem ment ki a fejemből. De a vélt jelentése az évek folyamán megváltozott.

Akkor, amikor hallottam, a "nyugodt lélekkel" nyilvánvalóan azért hangzott el, mert akkoriban az MSZMP emléke még erős volt, és cikinek számított a hozzá való kötődést fölvállalni. Olyannyira ciki volt, hogy az MSZMP valóságos utódpártja, amely annak mindenét, azaz vagyonát, beágyazottságát, médiáját, személyi állományát és ideológiáját megörökölte, ezt nem is merte megtenni. És ezért inkább MSZP-re nevezte át magát. Az MSZP-é lett a vagyon, a Munkáspárté pedig a szégyen; Thürmer Gyula ezért hivatkozott akkor a nyugodt lélekre. Azt sugallta vele, hogy nem akkora szégyen ránk szavazni.

Akkoriban tehát így értettem ezt a mondatot.

Később már egy kicsit máshogyan.

Azon gondolkodtam el, hogy mennyire kell egyszerű (de mondhatjuk úgy is: tiszta) léleknek lenni ahhoz, hogy valaki valóban nyugodt lélekkel a Munkáspártra tudjon szavazni. Magam három olyan embert ismertem, akik vélhetően rendszeres szavazói voltak ennek a pártnak. Ezek közül kettőről biztosan tudom, hogy az volt, a harmadikról csak feltételezem.

Egyikőjük (ő az, akiben nem vagyok biztos) matektanárunk volt általánosban. Egy idős bácsi. Azt beszélték róla, hogy annak idején munkásőr volt, és ezt tudtommal egyáltalán nem is szégyellte, ezért feltételezem, hogy ő később is kitartott a "szocializmus építésének" eszménye mellett. Én nagyon szerettem. Szerintem nagyon jó tanár volt. Általánosban szerintem ő volt a legjobb matektanárunk. Valami olyan felnőttességet sugárzott, ami engem akkor (illetve már akkor is) lenyűgözött; egyáltalán nem bazsalygott velünk, mint egy kisbabával, szigorú volt, de valahogy kedves is, sohasem veszekedett vagy kiabált, és senkit sem alázott meg. Azt hiszem, mindenki egy picit félt tőle, noha erre semmiféle okot nem adott; teljesen korrekt tanár volt.

A másik Munkáspárt-szavazó, akit ismertem, az egyik nagynéném apósa volt. Soha nem láttam még nála kedvesebb, barátságosabb, rokonszenvesebb embert. Mindig mindenkinek segített, mindig mindenkivel csak jót tett. Rám, a technikai dolgokban végletesen ügyetlenre soha egyetlen rossz szót sem szólt, de még csak rossz gondolata sem volt hozzám, neki, az ezermesternek. Eredeti szakmája talán villanyszerelő lehetett, de nem ez számított: mindenhez értett, ami szerelés, építés, kétkezi munka. Néha, amikor egy picit többet ivott a nyári melegben a fröccsből, és jó kedve lett estére, vidáman szólt a "kommunista istenről". Csak szeretni lehetett.

A harmadik öreg bácsit csak látásból ismertem. Egy házunkban lakó vak néninek volt a férje. Ő is meggyőződéses Munkáspárt-szavazó volt, ezt sohasem titkolta. Szintén mérhetetlenül barátságos ember volt, amennyire megismerhettem.

Ezek a tapasztalatok elvezettek ahhoz, hogy a "nyugodt lélekkel" fogalmát máshogy értsem. Ezeknek az embereknek a tudata egyszerű volt, vélhetően soha nem töprengtek hatalmas filozófiai rendszerek problémáin, nem olvastak el ezernyi könyvet; a dolgukat végezték, és úgy vélték (és nem is teljesen alaptalanul), hogy megvan nekik a pártjuk, az a párt, amely éppen az ilyen kétkezi munkások, egyszerű emberek, nehéz sorból fölemelkedett, de alapjában a társadalom perifériáján élő dolgozók pártja. Velük a Kádár-kor jót tett, méltóságot adott nekik, egyfajta proletár öntudatot. Ki másra is szavaztak volna, ha nem arra, aki nyíltan kampányolt a Kádár-kor visszahozásának ígéretével? Az ő lelkük tényleg nyugodt lehetett.

De van-e olyan értelmiségi, sok könyvet elolvasott ember, aki ugyanezt a nyugalmat egy-egy választás előtt elmondhatja magáról?

1998-ban persze nem volt kérdés, hogy kire kell szavazni. Én akkor még nem szavazhattam, szerepem a szurkolóé volt. Az '56 utáni pufajkás, a diktatúra fontos pártfunkcionáriusa az egyik oldalon; a liberális demokrácia lánglelkű kiharcolója és védelmezője a másikon. Nem volt dilemma.

Képtalálat a következőre: „ágh attila”Az egyszerűnek hitt séma aztán azonban szépen lassan minden korábbinál komplikáltabbá vált. 2002-ben még nem, a szerepek akkor is le voltak osztva, hiszen egy sikeres kormányzati teljesítmény állt az egyik oldalon, a másikon pedig a visszalopakodó, sok tekintetben fölöttébb nyomasztó múlt, annak minden taszító gesztusával, fölényességével, komorságával. A baloldal szimbóluma számomra talán Ágh Attila volt, akiben egyszerűen semmit sem találtam, ami minimális mértékben is rokonszenvet ébresztett volna bennem. Azt a tipikus Kádár-kori professzort asszociáltam vele, aki hidegvérrel és kegyetlenül buktatja meg a materialista világképben (vagy egyáltalán bármiben) cseppet is kételkedő tanítványait; aki nem bírja elviselni a humor és könnyedség egyetlen szikráját sem; aki titokban mindent gyűlöl, ami játék, öröm, tréfa, költészet. Az MSZP holdudvara akkoriban tele volt hozzá hasonló emberekkel, de talán ő testesítette meg ezt a típust a legönazonosabban. Hanghordozása egyetlen pillanatig sem hagyott kételyt afelől, hogy ő valami olyat képvisel, amivel én sohasem fogok azonosulni.

A nyugalom korszaka 2002-ben azonban véget is ért. Sokan ezt úgy fogalmazzák meg, hogy a sokkoló választási vereség hatására a Fidesz ekkor föladta a "polgári Magyarország" ethoszát, és azt tanulta meg, hogy ha nyerni akar, akkor olyanná kell válnia, amilyen az MSZP volt: demagóg, populista, a kisemberek érzékenységeire (színleg) rájátszó párttá. Nem tudom, hogy ez így van-e (bár az elmélet tagadhatatlanul tetszetős), de az kétségtelen, hogy 2002-től már nem lehetett olyan naivnak lenni, mint annak előtte. El kellett gondolkodni. Vajon mi lehet az oka, hogy az ország nagyobbik része egy Fidesz-MDF koalíció helyett az utódpártot választotta? '94-ben érthető volt, emberek százezrei vesztették el állásukat, kerültek utcára, váltak hajléktalanná, a lakosság túlnyomó többsége a rendszerváltás vesztese lett; 2002-ben már muszáj volt elgondolkodni.

Én magam 2002-től datálom, hogy nem tudok a politikáról egyszerű sémákban gondolkodni. Nyilván jót tesz ennek, ha az ember szűkebb baráti körében többségben vannak azok, akik nem az ő politikai nézeteit vallják. Az ilyesmi kitágítja a horizontot, és megértet egy csomó mindent; mindenkinek csak kívánni lehet, hogy minél több más nézeten levőt gyűjtsön maga köré. De talán ettől függetlenül se lehetett volna többé nyugodt lélekkel figyelni a politikai küzdelmeket. Mégpedig azért nem, mert minden pártról szereztünk tapasztalatokat, és rájöhettünk, hogy ugyan a kormány színe nagyon sokat számít, de ami igazán sokat számít, az a pártpolitikán kívül van (és a pártszíneket látó szemnek többnyire láthatatlan): a lakosság mentalitása, gondolkodása, eszményei. Ez fogja ugyanis eldönteni, hogy melyik kormányzás lehet népszerű, és melyik nem. Ebből viszont számomra az is következett, hogy a politikának jóval kisebb jelentőséget tulajdonítsak, mint egyéb dolgoknak: emberi viszonylatoknak, gondolatoknak, eszméknek, teljesítményeknek, könyveknek, mondatoknak.

Mindezzel nem akarom elbagatellizálni a politikusok felelősségét. Ez utóbbi hatalmas. Hogy ma a közbeszéd minősége, az ország gazdasági, társadalmi állapota olyan, amilyen (nem rózsás), abban vastagon benne van a politikai elit keze. De benne van egy csomó más is, sőt főleg az van benne; a köznapi emberek munkája, önszemlélete, eszmeisége, erkölcse, nyelve, ideáljai. A kultúra egésze.

Magam eljutottam oda, hogy a lelkem éppen emiatt vált mégis nyugodttá, még akkor is, amikor szavazni kell, és látszólag az ország sorsa dől el talán évtizedekre. (Ami ugye nem kevés idő; igaz, az én időhorizontomban nem is sok.)

Nyugodt vagyok például azért, mert jól (azaz biztosan jól) nem dönthetek, és rosszul is csak egyféleképpen dönthetnék: ha nem mennék el szavazni. Ez utóbbi azt jelentené (és aki nem megy el, az pontosan ezt fejezi ki), hogy nem hiszek a demokráciában, a szabadságban, abban, hogy a döntéseim fontosak. Ezzel mindenkit megsértenék, aki egykor ezért a vívmányért az életét adta volna, vagy éppen adta is. De legfőképpen magamat sérteném meg, mint aki annyit se néz ki magából, hogy ha megkérdezik, akkor véleményt mondjon.

Nyugodt azonban leginkább mégis azért vagyok, mert '98-cal (és néhány későbbi választással) ellentétben ma már nem "szurkolok". Láttam már mindent. Láttam új pártokat friss arcokkal, levitézlett régieket, doktrinereket, realistákat, sikereseket, sikerteleneket, jobboldaliból lett baloldalit, és baloldaliból lett jobboldalit, ígéretek be nem tartását és ígéretek betartását, rendszerváltásnál kevesebb kormányváltást, és kormányváltásnál kevesebb rendszerváltást; kipróbáltunk mi már mindent, és ott tartunk, ahol harminc éve; csoda-e, hogy a harci szellem kiégett belőlem?

Azért ne higgye olvasóm, hogy nem vagyok bizakodó. Sőt szerintem vasárnap nyerni fogunk.

comments powered by Disqus

A bejegyzés trackback címe:

https://mondataink.blog.hu/api/trackback/id/tr3913815208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása