Idézetek és értelmezéseik

Mondataink

A jobbítás egy példája

2018. május 05. - Csöncsön

Arról, hogyan lehet képviselni az evangéliumot, Molnár Illés azt mondja: a posztmodern ortodoxia, vagyis a relativizmus abszolutizálása lecsengőben van.

Azt  hiszem, mindig is azért szerettem volna jó sokáig élni, hogy láthassam, mi mindenné alakulnak a körülöttem élő emberek, barátok, rokonok, ismerősök. Ez a gondolat számomra világéletemben roppant izgalmasnak és kalandosnak tűnt; és csupán az utóbbi pár évben (talán tízben) színezte át komorabb színekkel a megöregedés negatív velejárói miatti aggodalom.

Mégis, ha már itt tartok, gyorsan tisztáznám is: az a gondolat, hogy az öregedés egyfajta lineáris kopási, romlási, tönkremenési, elhasználódási, és végső soron pusztulási folyamat volna, sohasem volt a sajátom. Sőt maga az, hogy ez a gondolat elterjedhetett, civilizációnk kórtünetének tűnik föl előttem. Mindenki fiatal, szép, friss és erős akar lenni. Miért nem inkább idős, tapasztalt, bölcs, belátó, olyan, aki megtelítődött idővel, élettel, tudással? Nem ez utóbbi lenne méltóbb az emberléthez? Hiszen az állatvilág a többit jobban tudja. Egy állat mindig tud gyorsabb, szebb, frissebb és erősebb lenni, mint az ember. De tud-e lenni idősebb, tapasztaltabb, bölcsebb, belátóbb, idővel, élettel, tudással telítettebb? Ha egy civilizáció lemond erről a célról, azzal mintha azt fejezné ki, hogy évmilliók evolúciós vívmányait sutba dobva ismét inkább az állatvilágba igyekezne. Amit az állat nem tud: megöregedni. Legalábbis az ember ezt jobban tudja, legyen mégoly lenyűgöző is egy százéves krokodil vagy egy hatalmas sörényű hím oroszlán méltóságteljes nyugodtsága.

Mit tudunk jobban? Látni a változásokat ismerőseink arcán, szívén, elméjében. Látni, ahogyan a dolgok elmúlnak, teljesen megváltoznak, egyértelműnek hitt tézisek egyszeriben megkérdőjeleződnek, réges-rég meghaladottnak vélt gondolatok újra előbukkannak a semmiből, és hódító útjukra indulnak. Látni az időt, a dolgok elmúlását, viszonylagosságát, reménytelenségét.

Igen, igen! Ha szabadidőm engedi, újabban "éjjel-nappal" állatos természetfilmeket nézek. Sok meglepetés ér. Az állatok tényleg nem olyanok, amilyennek gyerekként képzeljük. Korántsem olyan korrektek és tisztességesek, mint gondoljuk; az ő világukban is létezik lopás, csalás, értelmetlen agresszió, melldöngetés, hiúsági dominanciaharc. Szinte mindent tudnak, amit mi. De egyet nem tudnak: megélni az időt, elmerengeni azon, hogy miért, majd a merengés végén elvonulni, és azt mondani: nekem ez nem kell, csináljátok tovább nélkülem. Ez az egy, amit csak az ember tud. Ez a radikális hátraarc, innováció, kiútkeresés, istenkísértés és istenkeresés.

Ez az oka, hogy mindig érhetnek minket meglepetések, az emberek igazán kiszámíthatatlanok.

Sose gondoltam volna például, hogy egyik doktori iskolás ismerősömet, évfolyamtársamat, akivel sajnos persze szinte alig tartottam kapcsolatot (ez a tipikus "fészbukos ismerős" kategória; ismerem, persze, tudom, ki ő, beszélgettem is már vele, de aztán ennyi), Molnár Illést, egy Református Egyházkerület által kiadott Parókia című folyóiratban látom viszont. Valahogy sohasem láttam vagy képzeltem volna "vallásosnak", persze akkoriban, amikor én őt megismertem, vélhetően még egyáltalán nem is volt az. Tehetséges költőpalánta volt, és persze foglalkozott irodalomtudománnyal, ismerte azokat a szerzőket, akiket mindenki ismer, akit bevonz egyszer magához az irodalomelmélet nevű tudatmódosító: Foucault-t, Derridát, De Mant, Gadamert, Isert, Lotmant és a többit.

Nem is a "megtérés" az izgalmas (erről a fogalomról egy kívülállónak sok mondanivalója nem lehet), hanem az, amit tesz, vagy legalábbis a cikk megjelenésekor tett: a református cigánymisszió kommunikációs munkatársa lett.

Mi ez a református cigánymisszió? Roma gyerekeknek segítenek beilleszkedni a társadalomba, játszóházakat és tanodákat nyitnak, és közben persze megismertetik őket az evangéliumok üzenetével. Európai felmérések szerint — olvasom a cikkben — "a romákkal foglalkozó szervezetek közül az egyházi missziók munkája éri el a legtartósabb változásokat". A cél a teljes integráció, vagyis hogy "többkultúrájú" gyülekezetek jöjjenek létre, és annyira sok a sikertörténet, hogy Molnár "legszívesebben telekürtölné a világi sajtót azokkal a példaértékű emberi történetekkel, amelyekkel munkája során találkozik".

Azt hiszem, nekünk viszont ez a magatartás, ez az alkotó, segítő, a társadalmat jobb irányba toló aktivitás és segítőkészség lehet példaértékű.

Mindezt talán érdemes volt előrebocsátanom az idézésre kiválasztott mondat előtt, mely a posztmodern utáni valóságunkról szól:

Arról, hogyan lehet képviselni az evangéliumot, Molnár Illés azt mondja: a posztmodern ortodoxia, vagyis a relativizmus abszolutizálása lecsengőben van.

Az ilyen típusú mondatokat ugyanis többnyire olyanok tűzik zászlajukra, akik a relativizmust azért látják kártékonynak, mert nem engedi meg saját gondolatviláguk vagy ambícióik abszolutizálását. Remélhetőleg az előbbiekből kiderülhetett, hogy ez esetben nem erről van szó.

Minden relatív? Bizonyos értelemben persze igen. Nem vagyunk istenek, hozzáférésünk a világhoz szükségképpen részleges. Csak arról tudunk nyilatkozni, ami a mi szűkös élettapasztalatunkba, tudásunkba belefér. Bizonyos létformákat még csak meg sem érthetünk. Olyanok, akik foglalkoztak irodalomtudománnyal, nagyon jól tudják, hogy ismereteinket mennyire meghatározza a nyelv médiuma, mennyire csak azt tudjuk egyáltalán elgondolni is, amit a nyelv megenged nekünk, és aki legalább egyetlen Derrida-könyvet is elolvasott, az nagyon jól tudja, hogy a szövegek mélyén hogyan működnek azok a retorikai erők, amelyek önjáró módon uralják gondolatainkat, és amelyek folyton leleplezik azokat a magasztosnak vélt konstrukciókat, amelyekkel eladják magukat.

Mindezt tehát jó, ha tudjuk. A posztmodernitás hatalmas felismerésekkel gazdagított minket.

Ha azonban elkezdjük ezt a felismerést abszolutizálni, az cselekvőképességünket végeredményben tökéletesen megbénítja.

Vegyük példának korunk egyik legaktuálisabb és legnépszerűbb kérdéskörét, az iszlám migráció és Európa viszonyát. Ha minden relatív, akkor nem dönthetünk abban a kérdésben, hogy Európa milyen civilizációt képzeljen el magának. Az értékek olyan értelemben egyenrangúak, hogy mindegyik igyekszik eladni magát, mindegyikben jelen vannak azok a retorikai mechanizmusok, melyekről az imént szóltam. Senki sem mondhatja, hogy a szekuláris állam jobb volna, mint az iszlámé. Vagy mégis?

Azt nem mondhatjuk, hogy ez vagy az a jobb, de azt mondhatjuk, hogy nekünk mi a fontos. Hogy nekünk mi az, ami érték, ami megőrzendő, amiért dolgozni akarunk. Mindez nem lehetséges a relativizmus abszolutizálásának elvetése nélkül. Ez már egy új világ, új valóság, új alapelvekkel. Molnár Illés a "posztszekuláris társadalom" kifejezést idézi, mint amely egyre gyakrabban olvasható társadalomtudósok elméleti munkáiban. A hit ezek szerint "antropológiai szükségszerűség", melyet hiábavalóság volna elnyomni. (Ez, teszem hozzá, nem okvetlenül vallásos hitet jelent, inkább az identitás, az elhatárolás megfogalmazásának emberi szükségét.) Egy olyan történelmi helyzetben, amikor egymástól homlokegyenesen eltérő társadalmi elképzelések találkoznak egymással, egyszeriben élesen megmutatkozik ennek a szükségnek a kifejezése.

És hogy hogyan lehet kifejezni, hogy mi keresztények vagyunk? Hát így. Nem uszító kampányokkal, hazudozással és politikai haszonszerzéssel, hanem valóságos alkotó, segítő munkával, roma gyerekek tanításával, segítésével, integrálásával, megmutatva, hogy itt igenis jó élni. Sem elmenni, sem kétségbeesni nem kell.

Örülök, hogy rátaláltam erre az interjúra, és Illésnek akkor innen is üzenem, hogy sok sikert és örömöt kívánok társadalomjobbító munkájához.

comments powered by Disqus

A bejegyzés trackback címe:

https://mondataink.blog.hu/api/trackback/id/tr5913891434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása