Gyermeked születése tesz férfivá téged, nélküle egy elkezdett torzó, egy be nem fejezett vázlat vagy!

Egyik kimondott célom volt e blog indításakor, hogy példaértékű emberek teljesítményét, mondatait mutassam föl, olyanokét, akikre gyakran sokkal kevesebb figyelem háramlik, mint amennyi megilletné őket.

Kétségtelen, hogy Böjte Csaba e példaértékű emberek közé tartozik. Aki esetleg nem ismerné őt vagy a munkásságát: ő az az erdélyi ferences szerzetes, aki (amolyan újkori Néri Szent Fülöpként) elárvult, nincstelen utcagyerekeket fogadott be, tanította, nevelte őket, új életet adott nekik. Ezt a tevékenységét (nem kis bátorságról tanúságot téve) az állami szervek rosszallása, olykor üldözése közepette kezdte el, és mind a mai napig végzi. Azt hiszem, Böjte Csaba azon emberek közé tartozik, akik korunkban a legmélyebben értették meg Krisztus üzenetét.

Ez a kiváló ember a minap üzenetet küldött a férfiaknak, melyet a Mandiner nevű portálon idéztek úgy, hogy az egyik mondatát az ablakba tették ki, ezt mégpedig:

Gyermeked születése tesz férfivá téged, nélküle egy elkezdett torzó, egy be nem fejezett vázlat vagy!

Az idézésnek ez a módja nem a leghelyénvalóbb, mindenképpen félreértésre ad okot, így mindenkinek azt javaslom, hogy olvassa végig elmélyülten az egész eredeti írást. Az egész eredeti levelet, melynek lényegével csak egyetérteni tudok. Most azonban úgy érzem, hogy egynémely kicsiny részletébe (így a fönti, kontextusából kiragadott mondatába) belebújt az ördög, így talán érdemes reflektálni rá (és kiűzni onnan), mielőtt félrevinne minket.

A levél alapgondolatával, mely szerint akit csupán anyagi okok tántorítanak vissza a gyerekneveléstől, az dobja sutba ezeket a félelmeket, teljesen egyet tudok érteni. A gyerek (az egészséges gyerek) számára messze nem az a legfontosabb, hogy meglegyenek neki a legdrágább cuccok, hogy jómódba, anyagi bőségbe szülessen. A gyerek számára a szeretet, a törődés, az elhivatottság a lényeg, az, hogy lássa: szüleinek ő a legfontosabb. Minden másért valóban kezeskedik az Isten, a gondokat meglepően hatékonyan megoldja a szeretet képessége. Böjte Csaba a saját családja példáját említi, de lehetne említeni száz meg száz (meg százezer) hasonló példát. Az ember egyszer él, és ha egy ilyen súlyú egzisztenciális döntést, mint hogy legyen-e gyereke vagy sem, pusztán anyagi okokból halogat a végtelenségig, akkor hatalmas tévúton jár. Természetesen van a szegénységnek olyan foka, ahol a gyerekvállalás (és pláne a túl sok gyerek vállalása) már önmagában is felelőtlenség, de szerintem kiderülhet a levél soraiból, hogy Böjte alapvetően nem az ilyen helyzetű emberekre gondol.

Mivel azonban a levél a férfiakhoz úgy általában szól, az általánosítás veszélyes vizeire érünk.

Számos egyéb oka lehet ugyanis, hogy egy férfi (vagy egy nő) nem akar gyereket vállalni. Azt hiszem, és úgy is tapasztaltam, hogy ez sokszor nagyon mélyen gyökerező személyes, sőt egzisztenciális megfontolások eredménye, melyet mindig tiszteletben kell tartani. Vannak sokan, akik éppen azért nem akarnak gyereket, hogy életüket egyéb úton teljesíthessék ki, vagyis éppen azért, hogy ne legyenek elkezdett torzók, be nem fejezett vázlatok. Az emberi teljességre törekvésnek ezer és egy útja lehet, és sokszor még csoportokat kitapintani is nehézkes ezen lehetőségek között.

Az egyik, viszonylag világosabban kitapintható csoportba éppen azok tartoznak, akik Jézust példaképüknek tekintve tagadják meg maguktól az utódnemzést: szerzetesek, apácák, katolikus papok. Meg lehet ítélni ezt a döntésüket, de aligha érdemes. Nyilvánvaló, hogy belső indíttatásból jutottak el addig, hogy nem akarnak szaporodni, és ebbe kívülről beleszólni nincs sok értelme; mint ahogy nincs értelme a hitvitáknak és vallásháborúknak.

Egy másik, szintén aránylag jól körülírható csoportba a homoszexuálisok sorolhatók. Aki férfiként egy nővel való szexuális aktusra nem vággyal, hanem viszolygással, undorral gondol (nagyjából úgy, ahogyan egy heteroszexuális férfi egy másik férfival való aktusra), annak éppenséggel az volna a felelőtlenség, ha valamiféle külső kényszer hatására egy pocsék házasságba lovalná bele magát. Be lehet látni, hogy egy homoszexuális egyén esetében a hagyományos családmodell erőltetése jóval több kárt okozna szülőknek és gyerekeknek egyaránt, mint amennyi hasznot a szaporulat révén hajtana.

Ezen két nagyobb típus mellett vannak aztán komplexebb, bonyolultabb esetek is. Számos nagyszerű művész, tudós, feltaláló volt, akik gyermektelenül haltak meg, akikre mégsem mondható, hogy ne váltak volna férfiakká, és torzók maradtak volna.

Itt azonban eljutunk egy értelmezési kényszerhez: mit jelent az, hogy férfi? Egyáltalán: létezik ez a fogalom?

A manapság igen elterjedt gender-elmélettel vitatkozva én úgy gondolom, hogy a fogalom maga létezik, nem csupán társadalmi konstrukcióról van szó. (Avagy talán azt is mondhatnám, hogy én — a nevezetes középkori univerzália-vitát némileg módosítva újrajátszva — realista vagyok, nem pedig nominalista.)

Az, hogy valaki egy adott helyzetben férfiasan vagy férfiatlanul viselkedik-e, szerintem az esetek túlnyomó többségében elég világosan eldönthető, és ezen viselkedési mintázatok meglehetősen ősiek. Hogy úgy általában ez mit jelent, azt persze nem egyszerű körülírni. Amikor ezen ma elgondolkodtam, a metróállomáson valami ilyesféle szofizma jutott eszembe:

Férfi az, aki vállalja a felelősséget, valamint vállalja a veszélyt is, ha kell.
Nő az, aki vállalja a felelősséget, valamint igyekszik elkerülni a veszélyt, ha lehet.

Azért mondom, hogy szofizma, mert a két mondat látszólag ugyanazt jelenti. Ha nem lehet elkerülni a veszélyt, akkor azt vállalni kell. Mégis, a férfiakba inkább bele van kódolva a veszély vállalásának tudata, lehetősége. Ez nem azt jelenti, hogy a férfi keresné a veszélyt. Sőt azt hiszem, az az ember, aki keresi a veszélyt, nem is nevezhető igazán férfiasnak; aki ugyanis keresi veszélyt, az felelőtlen. Egészen más dolog a veszélyt keresni, mint vállalni.

Mint a legutóbbi írásomban említettem, nagyon rá vagyok most kattanva az állatos természetfilmekre. A minap éppen a medvékről láttam egy filmet. A kifejlett hím medvék (más ragadozókhoz, pl. az oroszlánokhoz hasonlóan) hajlamosak rá, hogy széttépjék azokat a medvebocsokat, amelyek nem az ő génjeiket hordozzák. (Nem mellesleg ez a jelenség már önmagában is végtelenül elgondolkodtató.) Természetesen az anyának, aki a bocsok megvédésében érdekelt, ez nagyon nem tetszős. Ezért némely nőstény medve zseniális trükköt alkalmaz: egyszerre számos hímmel párosodik, így aztán a környék hímjei közül mindegyik hiheti azt, hogy a nőstény bocsai az ő bocsai is. Íme, az igazi nőiesség megnyilvánulása a medvéknél! Az utódnevelés felelősségének vállalása közben a nőstény nem a veszély kezelésén gondolkodik, hanem annak elkerülésén! Azt hiszem, mindannyian önkéntelenül férfiatlannak éreznénk, ha hasonló megoldáshoz egy hím medve folyamodna. A hímtől azt várjuk el, hogy küzdjön meg szépen szemtől szemben a jussáért és a génjeiért.

Az ember persze nem medve. Nálunk a technikák és motivációk a végletekig kifinomultak. Ám ahogy génjeink 99%-ban megegyeznek a medvékéivel, úgy magatartásunkban is sokkal több a közös, ősi, állati vonás, mint azt olykor hinni szeretnénk.

A férfi az emberek között is az, aki a kihívások elől nem futamodik meg. Aki a veszélyt, sőt olykor a halált is vállalja, ha elveinek, integritásának, vagy akár génjeinek megvédéséről van szó.

Ilyen értelemben férfi tehát például Jézus, amikor tudván tudja szavai következményeit, Pilátus előtt mégis folytatja azt a tanítást, amely Pilátus elé juttatta. Nem azért férfi, mert gyermeket nemzett. Úgy tudjuk, Jézusnak nem voltak gyermekei. De ha lettek is volna, egyáltalán nem véletlen, hogy az evangéliumok nem számolnak be erről: egyszerűen lényegtelen, hogy voltak-e vagy sem. Életének teljes volta tökéletesen független ettől az adaléktól. Azt kell tehát hinnünk, hogy nem voltak (vér szerinti) gyermekei. De voltak gyermekek, akiket közel engedett magához. Szó sincs tehát arról, hogy a jövő közömbös lett volna számára. A halál vállalása éppen a felelősség kifejeződése volt, a ragaszkodása hozzá pedig kifejezetten férfias vonás is. (Azt hiszem, ez az oka, hogy Jézusnak testi mivoltában férfinak kellett lennie, és szerepét egy nő nem játszhatta volna el.)

Nem, az embert semmiképpen sem gyermeke születése teszi férfivá vagy nővé. Böjte Csaba ebben a mondatában téved. Mindazonáltal nem téved olyan nagyon nagyot. Sok olyan ember létezik ugyanis (és vélhetően az emberek többsége ilyen), aki számára a felnőttség kibontakoztatásának (az egzisztenciának vagy magyarosabb szóval: a létezésnek) ez a legfontosabb kihívása, próbaköve. Olyasmi ez az azonban, amit mindenkinek, nagyon mélyen merülve önmagába, legbelül kell tisztáznia.