Idézetek és értelmezéseik

Mondataink


A Fertő tóról és a hagyományról

2023. február 19. - Csöncsön

Sokatmondó, amit Tima Zoltán, a KÖZTI vezető tervezője nyilatkozott az új épületek kapcsán: sokat tanulmányozták a tájra jellemző építészeti hagyományokat, de „végül a kutatások azt mutatták, hogy kizárólag a Fertő tóhoz kapcsolható építészeti formanyelv nincs.” Pár nappal ezelőtt körbefutott a…

Tovább

Gondolatkísérlet az értelmiség feladatáról

Azzal párhuzamosan, ahogy a küldetéstudatos, feladatát autonóm módon kitűző és egzisztenciálisan viszonylag független értelmiség közéleti befolyása csökken, szárba szökkennek a think-tankek (ezek már korábban is léteztek, de szerepük most erősödik), melyek döntően a politikai elit szükségleteit…

Tovább

Sziszüphosz életműve

Mivel a Rákóczi vezette szabadságharc idején jelentős hadászati szerepet játszott az erősség, az osztrákok 1713-ban, hadgyakorlat ürügyén felgyújtották, azóta rom. Ha vannak egészen szabad perceim — és világéletemben igyekeztem úgy berendezni az életemet, hogy legyenek —, akkor egy Magyarország…

Tovább

A CEU-ügyről

Akkor reménykedjünk együtt. Konzervatív. Ez a fogalom számomra azt jelenti: konzerváló, őrző, értékőrző. A konzervatív ember az, aki számára minden, ami értéket teremt, és ami emberek hétköznapjait jobbá, bölcsebbé, szebbé teszi, védendő, óvandó — akkor is, illetve akkor különösen, amikor…

Tovább

A Nyugat és a Kelet Népe

Igaz, de megmondom én, hogy mire kéne még jobban ráerősíteni: más időben, de ugyanaz a Móricz Zsigmond a Nyugatnak és a Kelet Népének egyaránt a főszerkesztője volt, miközben a Kelet Népe épp az ellenkezőjét állította annak, amit a Nyugat képviselt. Megjelent tegnap egy interjú a mindset nevű…

Tovább

Túl a fejlődésen

Vagy a technológia fejlődésének abszolutizálása, dicsérete nem ott akad el, hogy a technológia sosem semleges, mindig valamilyen morális szinten álló emberek használják, vagyis hiába van technikai fejlődés, ha az emberiességünket süketség és műveletlenség veszi körül? Alapelvem volt e blog…

Tovább

Csemő és a csillagos ég

Itt, ha tiszta időben, nyári éjszakán az égre néz az ember, látja a csillagokat. Nagy örömömre komoly társalgás alakult ki az előző írásom alatt. 54 hozzászólás érkezett, és a túlnyomó többségük a szöveg figyelmes elolvasásáról tanúskodott. Kurziválnom kell a kifejezést, mert az ilyesmi manapság…

Tovább
süti beállítások módosítása