Idézetek és értelmezéseik

Mondataink

Nem választott kötelességeink

2018. augusztus 05. - Csöncsön

Conservatives believe in unchosen obligations (pieties), whereas classical liberals think that the only source of obligation is choice.

Vissza-visszatérő témám a blogjaimon a konzervativizmus és jobboldaliság kérdésköre. Egyszer valamikor észrevettem magamon, hogy engem vonz az "értékőrzés" gondolata; tetszenek a régi újságok, a régi épületek, és nem tetszik, amikor valaki ezeket valamilyen (nem mindig mélyen átgondolt) eszmékre hivatkozva szét akarja rombolni, al akarja tüntetni, hogy egy jobb, igazságosabb világot alkosson. Nem a jobb, igazságosabb világ gondolata nem tetszik (hogy is ne tetszene), hanem a rombolás vehemenciája, önbizalma, gőgje. Talán ez volt az oka, hogy magamat végül is előbb öntudatlanul, majd öntudatosan konzervatívnak kezdtem nevezni. Aztán pedig minél vehemensebb támadások érték ezt a felfogást, annál inkább megszilárdult, mert annál jobban tudatosult létrejöttének oka és értelme.

Úgy gondoltam (mindig is), hogy konzervatívnak lenni nem azt jelenti: fejlődésellenesnek lenni, visszakívánkozni a vadonba, a nomád életmódba, elutasítani az angol vécét és az áramszolgáltatást. Aki ezzel az érvvel támadott, az csak megerősítette bennem az igazamat, hiszen nyilvánvalóvá tette, hogy félreért. Természetesen hiszek a fejlődésben, a dolgok jobbá válásának lehetőségében, elismerem, sőt csodálom a technikai vívmányokat, lenyűgöznek az emberi intelligencia (és szabadság) alkotásai. Mindezekből nem következik baloldaliság. Sőt tipikusan szalmabáb-érvelésnek éreztem, ha valaki ilyesmivel támadott. Lehet csodálni az emberiség társadalmi-technikai haladását, civilizálódását, és egyszersmind mégis úgy gondolni, hogy eközben vigyázni kell az értékeinkre, és meg kell óvni, ha csak lehetséges, ami e haladás során kárba vész.

Hosszas gondolkodás után arra jutottam, hogy jobb- és baloldali között a lényegi különbség tulajdonképpen az, hogy előbbi mindig az egyes ember felelősségét tartja nagyobbnak a fejlődésben, utóbbi pedig a társadalmi berendezkedését, a szabályokét, törvényekét. A baloldali vehemencia abból fakad, hogy a változást könnyűnek tartja: elegendő megváltoztatni egy-két szabályt és törvényt, és az emberek máshogyan fognak élni; jobban, szabadabban, emberhez méltóbban. Ez a (nevezzük hát így) "baloldali" eszme számomra mindig is izgalmasnak és forradalminak tűnt, hiszen mélyen belegondolva egy igen különös világkép rejlik mögötte: az mégpedig, hogy az emberi faj sorsa egészen a saját kezében van; csak meg kell találni közösen azokat a szabályokat, ahogyan a világunkat berendezzük, hogy végül mindenkinek jó legyen. Alapkiindulásnak ez mindenképpen érdekes, sőt bizonyos fokig igaz is. A gond vele az, hogy az ember még saját maga gondolatait sem képes egészen uralni, nemhogy másokét. A "társadalmi szerződés" túl sok buktatót rejt, és végül olyan sok egyéni érdeksérelemmel jár, hogy az emberiség boldogságfokát végső soron nem növeli meg. Lehetséges például, hogy az 1945 utáni Magyarországon az életszínvonal sok tekintetben jelentősen emelkedett a megelőző időszakéhoz képest (világosabb lakások épültek, megszűnt a földbirtokok feudális rendszere, növekedett a társadalmi mobilitás stb.), ám ebből egy 1955-ben élő ember alighanem csak annyit érzékelt, hogy minden rosszabb lett, mert nem hagyják szabadon élni, gondolkozni, lélegezni. Majd csak a hatvanas évek sajátos liberalizálódásával, az "aki nincs ellenünk, az velünk van" 1962-ben meghirdetett kádári jelmondatával indult meg az a közérzületbeli változás, amely elég sokakkal azt mondatta: "igen, ma tényleg jobb élni, mint a harmincas években volt". Meg kell jegyezni, hogy Kádárnak az idézett mondata tipikusan nem baloldali, sokkal inkább konzervatív mondat volt (értsd: "nekünk jó az, ha úgy élsz, ahogyan szoktál, csak minket hagyjál békében, ne lázadj és ne lázíts").

Egy kommentek közti vitában aztán, amikor ezt a gondolatot megpendítettem, fórumtársam, Prawo, azzal szembesített, hogy szerinte ez a gondolat nem a konzervatív, hanem a liberális gondolkodásra jellemző.

Természetesen nem tartom borzasztó gondolatnak, hogy magamra mint liberális emberre tekintsek, mint ahogy azt sem gondolom, hogy a liberalizmus és a konzervativizmus messzebb állna egymástól, mint a konzervativizmus és a baloldaliság; mégis azt hiszem, ahogyan én gondolkodom, az nem a liberális gondolkodókéhoz hasonlít. Vannak lényeges különbségek, vannak dolgok, gondolatok, amelyek számomra idegenek és riasztóak egy liberális ember nézetrendszerében.

Éppen ezért olvastam el az imént nagy kíváncsisággal egy Mandiner által szemlézett, Roger Scrutonnal készült interjút, melyben a jelentős brit konzervatív gondolkodó, ha csak egy mondat erejéig is, de kitér liberális és konzervatív gondolkodás különbségére (nem vitatva, hogy a mai kultúrharcban ez a két ember egy oldalon áll). A mondat így szól:

Conservatives believe in unchosen obligations (pieties), whereas classical liberals think that the only source of obligation is choice.

Vagyis: "A konzervatívok a nem választott kötelességekben hisznek (az áhítatban), ezzel szemben a klasszikus liberálisok szerint a kötelesség egyedüli forrása a választás."

Gondolkozni kell ezen a mondaton, magunkba szívni a tartalmát, merengeni rajta.

A liberális ember úgy véli, hogy minden kötelesség alapja egyfajta szerződés, melyet az ember önkéntesen, tudatos választás által köt meg. Amint ezt a szerződést fölbontja, a kötelessége megszűnik. És valóban, legtöbbször így gondolunk a kötelességeinkre: valakinek tartozunk velük, amiért valamit kapunk is cserébe. Az emberek közti szinte valamennyi viszony szerződéses alapú.

Szinte valamennyi? A liberális gondolkodó szerint valamennyi. A konzervatív azonban ismer egy (meglehet, irracionális) többletet. Piety, mondja Scruton, amire az online-szótár a következő fordítási lehetőségeket kínálja föl: jámborság, kegyelet, kegyesség, vallásosság, áhítat, áhítatosság. Ha nem is teljesen értjük, nagyjából sejtjük, hogy miféle dolgokról van szó: olyasféle kötelességekről, amelyek forrását nem mindig tudjuk megmagyarázni, amelyek érzelmileg ragadnak meg minket, és nem eresztenek. Ezek a kötelességeink nem szerződés-jellegűek: nem azért ragaszkodunk hozzájuk, mert cserébe kapunk valamit. Az anya akkor is szereti a gyerekét, ha az csak kihasználja őt; a szeretet és a segítés kötelessége belülről fakad, bizonyos mértékig túlmegy a racionalitás keretein. Azt mondja Scruton, hogy ő mint konzervatív, az ilyesféle kötelességekben hisz.

És én most ott tartok, hogy ennél jobb megfogalmazását eddig nem olvastam a problémának. A konzervatív elkötelezi magát valami mellett, ami érzelmileg vagy az áhítat révén ragadta meg őt, és ehhez az elkötelezettséghez tartja magát. A konzervatív mindig valamiféle többletet sejt a létezésben, valami olyan többletet, ami pusztán az észt követve nem elérhető; alázat, áhítat szükséges hozzá. Ezért van, hogy a konzervatív ember megcsodál egy szép régi kastélyt, és amikor azt mondják neki, hogy "nehéz volt fölfűteni", azt érzi, hogy valami fontosat elfelejtünk ezzel a mondattal. Nem, nem akarja visszaforgatni az idő kerekét, és nem akarja, hogy visszatérjen a "szép, régi középkor" (ha így tenne, akkor Scruton szavai szerint reakciós volna); csak emlékeztetni szeretne arra, hogy valami közben el is veszett, mihelyt a könnyebben fölfűthető terű, de unalmasabb épületek létrejöttek.

Vajon mi következik abból, ha valaki emlékeztet a veszteségre? Az, hogy kastélyok építését fogja szorgalmazni? Bizonyára nem. Az következik belőle, hogy elkötelezettnek fogja érezni magát azon többlet iránt, amely a funkcionalitás térnyerésével elvszett. Hogy mi ez a többlet? Azt mindig csak az adott feladat mutathatja meg. Ha építész, bizonyára olyan épületeket igyekszik majd megtervezni, amelyeket igen könnyű fölfűteni, ugyanakkor mégis bennük van valami többlet, valami abból a varázslatos atmoszférából, amely túrázók és történészek, kíváncsiskodók és érzékeny emberek ezreit vonzza régi városokba, kastélyokba, múltunk mélységes mélységei felé.

comments powered by Disqus

A bejegyzés trackback címe:

https://mondataink.blog.hu/api/trackback/id/tr1614162957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sekler 2021.11.05. 17:59:21

Üdv

Nem nagyon érdekel a politika .
Azért nem mert szerintem aki jobb , bal , közép , szélsőilyenolyannak vallja magát az kamuzik.
Magyarán azt érti a demokrácia alatt h ki tud minnél több embert befolyásolni így vagy úgy.

Visszatérve a témához: szerintem a konzervativizmus nem politikai irányzat.
Ha úgy tetszik a fékek és ellensúlyok eszköze.
Amíg a jobb vagy baloldali eszmék ideákból táplálkoznak addig a konzervatív szemléletet jó esetben ezen ideák fékrendszere , rossz esetben ezen ideák töréspontját kihasználó érdekközösség ( illiberális)
Ideális esetben alternatíva a két átmenet közt.
De csak ennyi .

Önmagában úgy a jobboldali mint a baloldali politikának van létjogosulsága.
Paradox módon - mivel a hatalomszerzés után nem tolódnak egymás irányába- létük véges .
Már ha a létet kivetítjük egy adott pillanatra...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2021.11.08. 18:46:24

@Sekler:

Van igazságod ebben a "fékrendszer" gondolatban. Ugyanakkor a konzervativizmusnak vannak elvei, csak ezeket az elveket rugalmasabban kell kezelni, mint más ideológiák esetében.
süti beállítások módosítása