Idézetek és értelmezéseik

Mondataink

Tandori Dezső halálára

2019. február 17. - Csöncsön

És nem tartom a magam számára igaznak, hogy azzal a tömérdek tragédiával, önellentmondással, mely az életünkben ott van, épp csak együtt élnünk kell, némán, s közben alkotnunk kell saját művünket, pályánkat — mondjuk a mások örömére is.

Azok közé az emberek közé sorolom magam, akiknek életvitelük szerves részévé vált az írás. Ez nem csupán azt jelenti, hogy alig telik el nap, hogy ne írnék valamit (valamit, aminek nincs közvetlen haszna vagy értelme), de azt is, hogy amikor erre valamilyen okból nem adódik lehetőségem, hiányérzetem támad, bizonytalanság kerülget, mintha a világ biztos talaja elkezdene kicsúszni a talpam alól.

Az utóbbi hetem sajnos ennek a sajátos "némaságnak" a jegyében telt, és kezdtem is újfent azt érezni, amit Kafka Kis meséjében az egér, amikor útnak indul a macska gyomra felé: alig látom a falakat. Ilyen helyzetben egészen jogos, hogy a kisegér a macska torka irányába szalad; a lét általános bizonytalanságában a pusztulás bizonyossága legalább fogódzót ad az értelmezéshez. Ha a másik irányba szaladunk, azaz — követve a mesebeli macska tanácsát — megfordítjuk futásunk irányát, talán még annyira sem járunk jól. Igaz, legalább életben maradunk. Most akkor melyik irány a jó? Én egyelőre ott tartok, hogy kellenek azok a falak, melyeket értelemből, erőszakból, vágykivetítésekből és mindenekelőtt szavakból emelünk a világ végtelensége köré. Még akkor is, ha cserébe belehalunk. Szóval ne higgyünk a macskáknak (egérként): nem biztos, hogy jót akarnak nekünk.

Meghalt a héten Tandori Dezső. Sejtettem, hogy ez előbb-utóbb be fog következni, de nem nagyon tudtam elképzelni. Hogyan halhat meg az, akinek egész működése arról szól, hogy az élet dús, zavaros, sokrétű, ellentmondásos, hihetetlen, céltalan és varázslatos tobzódásáról számot adjon? Hát így. Hogy egyszer ennek is vége lesz, és történelemmé alakul át. És maga is fogódzónkká válik, még akkor is, ha a fal hasonlat talán nem is illik rá. Mert ha fal, akkor legalábbis mozgékony és mozgó, alakját és rendeltetését folytonosan változtató fal, amely ráadásul rendre vissza is felesel nekünk, ha beszélünk hozzá. Színesnek is képzelem, és semmi esetre sem függőlegesnek.

Hogy Tandori Dezső mikor vált fontos emberré számomra, azt nehéz pontosan megmondanom. Egyszer csak megkattan bennünk valami, és hirtelen megérezzük, hogy "igen, ez az ember valaki". Erre az emberre figyelni fogunk, ez az ember érdekel. 

Pedig sokáig egyáltalán nem értettem, hogy miért tartják őt olyan nagyra. Elolvastam egy-két versét, és nem találtam bennük semmi különöset. Nem olyan volt, mint például Pilinszky vagy Weöres, aki azonnal behízelgett a lelkembe, azonnal kitúrt onnan minden megkövesedett képletet, és folyamatos párbeszédre ingerelt. Nem, Tandori verseiben először semmit sem találtam, ami megkülönböztette volna őt "akárkitől".

Most, hogy visszaemlékezem, és megkísérlem rekonstruálni a Tandori-párbeszédem genezisét, mégis eszembe jut egy nagyon határozott pillanat. Egyetemi szemináriumunk volt Margócsy István kritikusnál és irodalomtörténésznél (címe A legújabb magyar irodalom volt), és ott az egyik szeánsz témája Tandori Egy talált tárgy megtisztítása című verse volt. Talán ez volt az az élmény, amely átbillentett.

Miről szólt nekem az a vers? Arról, hogy egészen hétköznapi életünk apró, többnyire figyelemre sem méltatott történéseiből (pl. hogy fölülünk egy trolibuszra, vagy veszünk egy lekváros omlettet) hogyan formálódik ki a tudatunkban valami, ami ezeken az apró történéseken túlmutat: egy költemény. Ekkor éreztem meg először, hogy mi az, amivel Tandori folyamatosan eljátszik: azzal a tapasztalattal, hogy tudatunk mennyi apróságot, össze nem illő élményt, kategorizálhatatlan "szemetet" őriz, és hogy mennyire lehetetlen (vagy legalábbis csak kivételes pillanatokban lehetséges) ezt a sok mindent szétszálazni, elkülöníteni egymástól, "megtisztítani".

Márpedig ez a tapasztalat engem is mindig érdekelt, amióta az eszem tudom.

Hogyan függ össze egymással a trolibusz és a lekváros omlett? Az olasz focibajnokság és a játékmacik? A verebek és Wittgenstein? Mi ez az egész? Hova csöppentünk?

Mihelyt megértettem a Tandori-műnek ezt az alapkarakterét, alapkérdését, megértettem mindent. Megértettem, hogy miért nem alkot "szabályos" életművet, "normális" regényekkel, ritmikus időközönként megjelenő verseskötetekkel, miért nem vesz részt az irodalmi közélet szokványos tornamutatványaiban, ahogyan azt egy "befutott" költőtől igazán elvárná az ember. Hát azért, mert ő ezt a kérdést nem játékból, hanem egészen komolyan tette föl. Csakugyan, mit jelent az, hogy valaki "író"? Hogyan viszonyul az "élet" az életműhöz"? Szét lehet ezt szálazni?

Tandori szerint nem lehet:

És nem tartom a magam számára igaznak, hogy azzal a tömérdek tragédiával, önellentmondással, mely az életünkben ott van, épp csak együtt élnünk kell, némán, s közben alkotnunk kell saját művünket, pályánkat — mondjuk a mások örömére is.

Ez az idézet a Költészetregény című bizarr és csodálatos kötetéből való, amelyben azt mutatja meg, hogyan folyik át rajta a huszadik századi magyar irodalom, hogyan ütik meg verssorok Jékelytől, Kosztolányitól, József Attilától, Szép Ernőtől és másoktól. Hogyan ütik meg, miközben porszívózik, sétálgat, csacsog a verebeivel, bevásárol, mittudomén, miket csinál.

Nem tartom a magam számára igaznak: Tandori nem akar parancsolgatni másoknak, nagyon előzékeny. Mások talán képesek összehangolni életet és művet, szépen szétválasztani, élni "normálisan", és írni "normálisan". Ő a maga részéről erre nem képes, vagy legalábbis ő a maga részéről ezt nem tartaná őszintének, igaznak.

Tandori radikalizmusa nem kifelé szól, nem póz. Talán tűnhet kívülről póznak, hiszen nyilvánvalóan Tandori is elgondolkodott rajta, hogy milyen befogadói reakciót vált ki a szabálytalanságával. Nyilván eszébe jutott, hogy ő így a "különc" figurájaként válik értelmezhetővé, és hogy szükségképpen szerepet játszik. Ám aki hajlandó arra, hogy elővegye Tandori — nem is tudom, hogyan nevezzem meg őket — naplószerű könyveit, amelyekben a verebek, a macik, a gombfoci, az utcák, a filozófia, Wittgenstein, az irodalom, a költészet és még sok minden egyéb kaotikus, mégis hangulatos kavargása teszi ki a mondatok anyagát, meg kell hogy érezze, mennyivel mélyebb dologról van itt szó, mint hogy valaki a nagyközönségnek a "különcöt" játssza.

Hogy miről hát?

Van a 2019-es évnek egy másik nagy magyar halottja is. Andy Vajna. Azt hiszem, ha létezik Tandorinak komplementere, akkor az Andy Vajna. Az egyébként zseniális és rendkívül sikeres producer, üzletember, aki mindig pontosan ráérzett, mire vevő a publikum, számtalanszor hangsúlyozta interjúiban, hogy őt kizárólag a közönség érdekli. Neki mindegy, hogy a film miről szól, milyen technikákkal dolgozik, ki a rendezője, és mi a mondanivalója; neki egy a fontos: a közönség ítélete.

Bevallom, én nem tartom sokra az Andy Vajna által fölfuttatott Terminátor, Rambo és hasonló filmeket; el kell azonban ismernem, hogy a közönség ítéletét illetően igaza volt. A nézőknél ezek a filmek tetszést arattak. És végülis csak ez számít, nem?

Csak ez számít?

Talán mindannyian érezzük, hogy számít talán még valami más is. Hogy mi ez a valami más, azt azonban nehéz volna megfogalmaznunk. Talán nem is sikerülne. Mégis, ha a világ csupa Rambo-filmből állna, lehet, hogy nem élnénk benne annyira szívesen.

A Rambo-filmeken, a közönségigényeken túli, megnevezhetetlen létterületekről beszél Tandori Dezső. Őt nem érdekli, hogy hányan veszik meg a könyveit, és hogy egy-egy mondatához mit szól majd a "nagyérdemű". Nem erre van ráállva. Arra van ráállva, ami ezen túl is létezik. Talán népszerűtlenül, talán szegényen, talán kívül a gazdasági racionalitáson, de tagadhatatlanul: létezik.

Erről szól nekem Tandori, erről a létezés nevű kalandról. És azzal, hogy a teste már nem él, párbeszédem vele, úgy sejtem, egy jó darabig nem fog véget érni. A testéről viszont csak annyit tudok mondani, hogy nyugodjék a legnagyobb békében.

comments powered by Disqus

A bejegyzés trackback címe:

https://mondataink.blog.hu/api/trackback/id/tr6314630702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása