Idézetek és értelmezéseik

Mondataink

A magától is zajló életről

2019. május 19. - Csöncsön

A konzervatívok számára a politika az emberi és közösségi lét fontos, kiküszöbölhetetlen része, de nem elsődleges célja vagy eszköze.

Nagyon fontos tisztázó írás jelent pár héttel ezelőtt a valaszonline portálon arról, hogy mi a különbség a konzervatív gondolkodás és az új jobboldal világképe között.

A cikk apropóját részben a bizonyos jobboldali értelmiségiek által tavaly meghirdetett "kultúrharc", és az ezzel járó, bizonyos intézmények és sajtótermékek fölötti "új jobboldali" pozíciószerzés, részben pedig a jobboldali kormány 2010 óta követett politikája szolgáltatta.

Az írás kitűnő, mindenki számára ajánlható, akit érdekel, hogy egy konzervatív ember hogyan viszonyul az Orbán-kormány (vagy akár más, külföldi, új jobboldali párt) politikájához. Többször megkíséreltem megfogalmazni, hogy hozzám miért a konzervatív világszemlélet áll legközelebb (e blogon például egy Roger Scruton-idézetre hivatkozva), és szerintem magának ennek az eszmének vagy gondolkodásmódnak a jellegéből fakad, hogy e kísérletnek újra és újra neki kell futni. Konzervatívnak lenni ugyanis azt is jelenti, hogy az ember elutasítja a merev rendszerek elsőbbségét az élet komplex megélésével szemben; vagyis a kifejtés mindig töredékes, tökéletlen és egyenetlen marad. (Ez az egyik olyan vonása és felismerése a konzervativizmusnak, amely számomra különösen vonzóvá teszi.)

Szinte mindegyik mondatát kiemelhetném és kommentálhatnám a cikknek, mindegyik eleme és megállapítása aktuális (különösen az EP-választáshoz közeledve), de végül azért döntöttem az alábbi mellett, mert talán ez ás a legmélyebbre.

A konzervatívok számára a politika az emberi és közösségi lét fontos, kiküszöbölhetetlen része, de nem elsődleges célja vagy eszköze.

A mondat egyfajta (nevezzük így) politika-szkepszisről árulkodik. Amikor az ember közéleti eseményekről másokkal szót vált, gyakran tapasztalhatja, hogy mind bal-, mind jobboldali beszélgetőpartnerei elsődleges fontosságot tulajdonítanak egy-egy társadalmi probléma kapcsán a politikának. Ha valami nem működik jól vagy hatékonyan, akkor annak — így a gondolat — hatalmi struktúrákhoz kapcsolódó oka van. Ezért aztán gyakran látni az utcákon tüntető embereket, akik politikai változásokat sürgetnek, a pénzek ide-oda telepítését óhajtják, abból kiindulva, hogy ezzel az eszközzel jótékonyan hathatnak a társadalmi folyamatokra.

Miért kételkedik ebben egy magamfajta ember? Mindenekelőtt azért, mert a világot ennél komplexebbnek látja. Azt természetesen nem lehet tagadni, hogy a törvények módosítása, a hatalmi struktúrák átalakítása, a pozíciószerzések, a járadékvadászat, az intézmények elfoglalása alakít az életen. A politika, a politikáról való beszéd tagadhatatlanul fontos, sőt elkerülhetetlen, ha az ember önmaga világban való létéről kezd el gondolkodni, és azt uralni óhajtja. De az élet lényege valójában nem itt van.

Mindezt tökéletesen példázhatja az a mód, ahogyan a különböző közép-európai országok a rendszerváltozás után átalakították politikai rendszereiket, és lényegében egy az egyben átvették a nyugat-európai demokráciákra jellemző törvényeket, intézményeket. Az EU-hoz való csatlakozás után aztán a jogharmonizáció teljes körű lett. Egy politikát abszolutizáló felfogásból az következne, hogy tehát az "élet" is követte ezt a változást, és a nyugat-európai jogrend nyugat-európai életkörülményeket is teremtett. Tudjuk, hogy nem lett így. Miért? Mert a valóságot végülis emberek alakítják, emberek történetei, érzelmei, vágyai. Ezek pedig mindig a maguk képére formálják a jogi-politikai kereteket.

Mit tenne hát egy konzervatív? Hagyna úgy minden keretet, ahogy van? Ellene lenne minden jogi, politikai természetű változásnak? Nyilván nem. Egyszerűen más habitussal, más módon állna hozzájuk, mint azok, akik igazukról mélyen meggyőződve, mindent átható módszerhittel az átalakítás (olykor akár bármi eszközzel való, akár emberéleteket is követelő) keresztülvitelét sürgetik.

Hogyan alakítaná át egy konzervatív például az MTA kutatóhálózatát? Valahogy úgy, ahogyan azt Pálinkás József elnöksége alatt 2011 után tették. Mindenféle közpolitikai csinnadratta nélkül, többségi támogatással, kompromisszumokra építve, és végül a magyar tudományos élet javára, ahogyan azt ma szinte mindenki el is ismeri. Akkoriban a Fidesz-kormány támogatásával egy olyan konstrukciót sikerült létrehozni, amely komoly kutatókat csábított vissza Magyarországra, és emelte a magyar tudomány presztízsét. Hogyhogy ez akkor nem kavart óriási politikai viharokat? Hát úgy, hogy az átalakítás nem a politika terében zajlott, hanem lényegét tekintve szakmai jellegű volt, így a viták is szakmai jellegűek voltak (vagy lehettek) róla, ilyesmit pedig nem lehet újságok címlapjára tenni.

A mostani MTA-átalakítás minimum rövid távon akkor is károkat okoz, ha az eredménye végül majd (bízzunk benne) pozitív lesz. Komoly kutatók veszíthetik el bizalmukat a rendszerben, és amíg a csinnadratta zajlik, egészen biztosan nem tudnak teljes erővel azzal foglalkozni, amivel szeretnének: kutatással. A mostani MTA-átalakítás egy jellegzetesen baloldali program: módszerhittől vezérelt, radikális, az élet finom szálazottságát figyelmen kívül hagyó beavatkozás egy komplex rendszerbe.

Egy konzervatív ember mélyen meg van róla győződve, hogy az élet "magától is" elműködik valahogyan. Vagyis: radikális külső beavatkozások nélkül is, egyszerűen a saját logikájából fakadóan alakul, módosul, fejlődik. Nincs ember, aki képes lenne ezt a komplexitást átlátni, és jaj akkor, ha valaki ezt mégis elhiszi magáról.

Tehát a konzervatív végülis csak "sodródik" az élet után? Igen. A kritika nem oktalan. Egy konzervatív filozófiából nem következik olyan fajta cselekvési kényszer, amilyet Marx fogalmazott meg: "A filozófusok eddig a világot csak különféleképpen értelmezték, a cél azonban az lenne, hogy megváltoztassuk." Egy konzervatív erre azt mondaná: a világot nem kell megváltoztatni, mert a világ megváltozik magától is.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy konzervatívnak ne lenne etikája, ne különböztetné meg a jót a rossztól. A célja inkább az, hogy az élet és gondolkodás kis köreiben, melyekből több van, mint gondolnánk, megtegye a tőle telhetőt azért a jobbért, amit elődei (konzervatívok, liberálisok, marxisták és mások) áthagyományoztak neki. Nemcsak úgy, hogy politizál, hanem úgy is, hogy dolgozik, kutat, tanít, gyógyít, civil munkát végez, vagy egyszerűen csak meghallgat másokat, odafigyel rájuk, és megkérdezi a véleményüket az életükről.

comments powered by Disqus