Idézetek és értelmezéseik

Mondataink

Egy szerelem története

2020. április 16. - Csöncsön

Wer am meisten liebt, ist der Unterlegene, und muß leiden.

Az élet teljesen kiszámíthatatlan és hajmeresztő kaland. Lehetetlen megjósolni, hogy melyik esemény milyen hullámokat ver majd. Megpillantunk egy lepkét, egy kilincset vagy egy arcot, és sejtelmünk sincs róla, miféle következményei lesznek ennek az egyetlen pillantásnak. Csak később, esetleg sokkal később döbbenünk rá, hogy olyan valami indult el akkor, ami nem érhet véget sohasem.

2008-ban, fogalmam sincs már, milyen véletlenségből kattintottam rá az Index akkori focis blogjára. A foci mindig érdekelt (azaz már 8-9 éves korom óta, viszonylag pontosan meg is tudnám mondani, milyen élmények hatására), de olyasmire addig nem nyílt módom, hogy színvonalas gondolatokat olvassak róla. A Nou San Trafford blog igazi újdonsága eleinte persze nem is az ott olvasható elemzések, értékelések szakmai kikezdhetetlensége volt, hanem egy merőben új, friss, tabumentes, merész, humoros nyelvezet megteremtése. Nekem pedig — akkor — éppen ez hiányzott. Ott ragadtam.

Az ott ragadást a kommentelés lehetősége is elősegítette. Eleinte nyilván csak olvasó voltam; kíváncsian nézegettem, mások miket írnak össze az általam is látott meccsekről. Ez volt az első igazán meghökkentő élmény. Kiderült, hogy mennyire különböző szempontokból láthatja két ember ugyanazt a dolgot. Ez már igazán elkezdett érdekelni, úgy éreztem, hogy ennek valami nagyon mély (igen, filozófiai) jelentősége is van. Két ember ugyanazt nézi, de nem ugyanazt látja: hogyan lehetséges ez?

Nem is kellett nagyon sokáig várni, hogy magam is bedobjam magam a kommentelésbe. Létrehoztam egy Csöncsön nevű nicket (álnevet?), és nekiláttam, hogy véleményeket írjak.

Ugye, furcsán fogalmazok? Hogyhogy "nekiláttam, hogy véleményeket írjak"? Nem inkább: "nekiláttam, hogy leírjam a saját véleményemet"?

Az igazság az, hogy a kettő — emlékeim szerint — sohasem fedte egymást egészen. A vélemények leírásának sohasem pusztán az volt a szerepe, hogy kinyilatkoztassak valamit. A reakciókra voltam a legkíváncsibb; arra, hogy mindez mit hoz ki a vitapartnerből. De ne gondolja senki, hogy cinikus voltam; a véleményeket teljes szívvel, teljes lélekkel és teljes erővel képviseltem. Csak éppen nem ez volt a legfontosabb, hanem maga a vitahelyzet, amelyből folyamatosan tanulni igyekeztem.

NST-limerick

Csöncsön és rizla közt szakadék,
nem baj, a lényeg, hogy ad a gép.
Popp fényezi calcio-ját,
kroos meg Uli hátsóját,
a többin míg csámcsog a maradék.

A limerick szerzője montipájton, aki országosan ismert sportkommentátor, közvetített olimpiákról, labdarúgó-világbajnokságról, nem mellesleg pedig az NST ősi törzskommentelőinek egyike (mind a mai napig). A vers egy kommentek között létrejött limerick-versenyre készült, melyen természetesen magam is indultam pályaművekkel.

És talán itt már félre is ment az egész dolog. Hiszen ezt a magatartást úgy nevezik köznapi nyelven, hogy provokálás. Netes nyelven trollkodásnak is hívják, bár a kettő nem egészen ugyanaz. Minden troll provokál, de a provokálás nem feltétlenül trollkodás. Magam valahol a rendes, igényes kommentelő és a troll közötti sajátos területre kerültem, így státuszom meglehetősen egyedivé vált. A nickemből fogalom lett. Nagyon sokan gyűlölték, de meglepően sokan szerették is. A legmeglepőbb számomra az volt, hogy — ezt lehetetlen volt nem éreznem — éppen a blog írói (hadd nevezzük nevükön őket, vagy legalábbis közülük a három leggyakoribb szerzőt: heinrich, _benito és pancho_sanza) kifejezetten szerették.

Miért is? Valószínűleg azért, mert voltaképpen ők is azt tették, amit én; ők is provokáltak. Meg akarták bolygatni a sportújságírás végtelenül modorossá vált közegét, új szellemet akartak behozni, és ez szükségszerűvé tette, hogy vitahelyzeteket generáljanak, tematizáljanak, hírverést csapjanak maguk körül. Csöncsönnél jobban pedig senki sem csapott hírverést. A blog kommentszekciója egyre jobban megélénkült, egyre fontosabbá vált, egyre szervesebb része lett a posztoknak.

Viralízalo / ¿Te acuerdas de Marca Toons?

Csöncsön neve (a fordítónak hála) a Marcatoons videók magyar fordításába is bekerült

Hogy én ebbe az egész jelenségbe beleszerelmesedtem, az tudatosan nem vált számomra nyilvánvalóvá. Tudatossá ez sokkal később vált. Akkoriban csak a flow-t, az újdonság gyönyörét éreztem, azt, hogy a szavaim hatást keltenek, hullámokat vernek. Nem érdekelt, hogy sokan utálják azt, amit képviselek, hiszen tudtam, hogy alapjában nagyon is hasznos, és azt is tudtam, hogy nagyon sokan meg szeretik. Csöncsön legenda lett. Nem okvetlenül pozitív példa, de nem is az a fajta troll, akit legszívesebben örökre kiirtanánk az internetről. Mit képviselt ez a nick? Mindenekelőtt azt, hogy a spanyol futball a világ legjobbja, a Barcelona a világ legjobb csapata, Messi a világ legjobb futballistája. (Mindez egyébként éppen igaz is volt; de a jól ütemezett provokációnak alapja, hogy igazságokból induljon ki.)

Pár évvel később, 2010-ben, az NST átköltözött az Indexről a Nemzeti Sportra. Egyszersmind gyökeresen át is alakult, kinőtte magát. Egy nagy blog helyett sok tematikus blog jött létre, melyek gyűjtőneve Népsport lett. Valahogy kézenfekvő lett, hogy indítsak magam is egy blogot; ezt Szenyorita Szöszivel együtt meg is tettük, a témája Lionel Messi volt (a világ legjobb focistája), és azt a mély értelmű, önironikus címet adtuk neki, hogy Messianizmus. Ahogy várható volt, a "népek" zabálták a dolgot, némelyik poszt több tízezres olvasottságot ért el. (Sajnos amikor tulajdonosváltás történt, az összes ekkor létrejött blogot törölték, így ez az interneten már nem föllelhető; az anyagát annak idején elmentettem egy tömörített fájlba, de isten tudja, hol van az is.)

Így nézett ki a Messianizmus blog fejléce

Az NST szerzői egyre komolyabb szerephez jutottak a futballköznyelv átalakításában, szakértőnek a tévébe is behívták őket, de ennél is lényegesebb, hogy értékes szakkönyveket fordítottak le, melyek közül a Futballforradalmak címűt én is megvettem és végigolvastam, noha a magam részéről sose gondoltam rá, hogy behatóbb vizsgálat alá vegyem a foci taktikai vetületét. Mindig jobban érdekeltek az érzelmek, amelyeket egy-egy mérkőzés, csapat vagy játékos kivált.

Amikor az NST a Népsportról ismét átköltözött, ezúttal az Origóra, jelentősen átalakult az eredeti kommentelőközössége. Nagyon sokan a régi arcok közül "eltűntek", de még többen érkeztek is (nyilván a csapatblogokról). Az eredeti, Csöncsön név egyre inkább teherré vált, rajtam ragadt, így egy, a szerelmekre oly jellemző szakítási balhé után megszüntettem a használatát.

Könyv: Futballforradalmak (Jonathan Wilson)

A Futballforradalmak című könyv, melyet az NST szerzői fordítottak, a kommentelő kommuna alapművévé, gyakori hivatkozási pontjává vált

Olyan új nevet igyekeztem választani, amelyik a lehető legtávolabb áll a Csöncsöntől, és amelyet a lehető legnehezebb megjegyezni. Arra vágytam immár, hogy a mondandómra figyeljenek, ne a nickre. Átalakult a kommenteléshez fűzött vágyam is: már nem annyira provokálni akartam, mint inkább beszélgetni. Így találtam meg névnek azt, hogy Foied vinom pipafo cra carefo. Jegyezze meg, aki tudja. (Különösen, ha nem olvasta Szerb Antal varázslatos regényét.)

Ahogyan az NST szerzőinek egyre több civil munkája lett, egyre inkább kiritkultak a posztok, a kommentelő közösség azonban, bár folyamatosan cserélődött és alakult, megmaradt. És nemcsak megmaradt, teljesen önjáróvá vált. Ne képzelje azt olvasóm, hogy ezek a futballrajongó emberek egydimenzionális alakok lettek volna, akiket semmi más nem érdekel, csak a foci. Szó sincs róla! Ha nem volt poszt, amihez a beszélgetés kapcsolódhatott, a kommentelők elkezdtek beszélgetni arról, ami őket érdekli, vagyis ami éppen az eszükbe jutott. Szóval filmekről, zenékről, játékokról, színésznőkről, szarról, székekről, asztalokról, telefonokról, állatokról, politikáról, versekről, álmokról, könyvekről, nőkről, hírekről, fűszerekről, ételekről, italokról, anekdotákról, szexről, pornóról, komikusokról, sorozatokról, ruhákról, cipőkről, autókról, buszokról, szóval az égvilágon mindenről. Ezzel párhuzamosan a fórum természetszerűleg alapvetően csetté változott át. A több bekezdésnyi kommenteket nagyrészt egysoros benyögések váltották föl, esetleg képek, GIF-ek, videók.

Bár az érdeklődési körömbe elég sok minden belevág, az információözönt nehezen dolgozom föl, így egy idő után megvilágosodott számomra, hogy ez nem igazán az én közegem. És ami korábban nemigen fordult elő, el-elmaradoztam a fórumról, hetekre, hónapokra. Mint még sokan. Nem csupán generációs különbségről volt szó, inkább ízlés- és életfelfogásbeli különbségekről. Egyszerre az a megdöbbentő érzés fogott el, hogy eltávolodtam, messzire kerültem egy közegtől, amellyel hosszú évekig szinte szimbiózisban éltem. Ezt nem volt olyan könnyű megélni, de szerencsére éppen ekkor jött létre Maverick blogjain (a New Deal-en és a voyager-en) egy olyan kommentelői közösség, amelynek stílusa, szemlélete, ritmusa teljesen megfelelt az én konzervatívabb felfogásomnak. (Eredetileg éppen azért is mentek át oda páran kommentelni, hogy ne az NST-t terheljék politikai, közéleti threadekkel.) És hát vannak, lettek újra saját blogjaim is, amelyek teljesen lefoglalták a munka után fennmaradó egyébként is csekély szabadidőmet.

Úgy tűnt hát, hogy lezáródott életemnek egy szakasza; hosszú ideig csak havi egyszer-kétszer néztem még föl, eleresztettem pár zsörtölődő megjegyzést (jól meg is utálhattak miatta), aztán eltávoztam.

https://uploads.disquscdn.com/images/d44c4f75ba7fd167d77641848fca7e25ac5ba711159728b662de4c8429412b66.jpg?w=600&h=270A fórumozók (elsősorban chester) által szervezett NST-focin készült kép 2019 márciusából. Bár magam nem álltam be játszani, csak a szurkolótábort erősítettem, kötelességemnek éreztem elmenni, kifejezni szolidaritásomat.

De a koronavírus-járvány váratlanul bombát dobott ebbe a megbékélt nyugalomba. Hirtelen nagyon sok olyan időm szabadult föl, amelyet muszáj volt itthon töltenem. Fölmásztam ismét a fórumra, és ahogy az már sejthető is: ismét beleragadtam, ott ragadtam. De ekkor már kvázi idegen testként. És amikor nemrég végérvényesen rádöbbentem, mennyire idegenként, akkor értettem meg igazán, hogy miről van szó.

Ugyanazt a fojtogató magányt és kétségbeesést kezdtem el érezni, amelyről azt hittem, végképp kikerült az életemből, de amelyet egykor olyan intenzíven éltem át, hogy csaknem beletébolyultam: a viszonzatlan szerelem magányát.

Érthető ez? Hát ennyire fontos volt ez nekem?! Egy csetszoba? Egy virtuális közeg, amelynek tagjai többségét soha életemben nem láttam? Akik alapjában teljesen távol állnak attól a közegtől, amelyben tanultam, barátkoztam, dolgoztam, éltem? Egy focis blog kommentszekciója? Úgy hat rám, mint a szerelmesre a kedvese?

Alig hittem el, ahogyan ezt végigfuttattam magamban, és napokba tellett földolgoznom. Hát azért fáj nekem a közegtől való (alapvetően szellemi jellegű) elszakadás, mert ennyire szeretem! Hogy is mondta Tonio Kröger?

Wer am meisten liebt, ist der Unterlegene, und muß leiden.

Lányi Viktor fordításában: "Aki jobban szeret, az alulmarad, és szenvedni kénytelen."

Szó szerint egyébként: "Aki a legjobban szeret, az az alárendelt, és szenvednie kell."

Tonio Kröger ezt Hans Hansenre gondolva mondja, akit 14 éves fiúként szenvedélyesen szeret, mert erős, szép és népszerű. Hansnak Tonio fele annyira sem fontos, és bár különösebben sokra nem tartja őt, egy valamit mégis méltányol benne: "a szellemi fölény egy nemét, a szókészséget, amely képessé tette nehéz dolgok kimondására". Tonio és Hans azonban sohasem érthetik meg egymást; Tonio nem élhet "normális" emberként (polgárként), Hans pedig alapjában sohasem fogja megérteni a művészetet.

Ez egy beteges vonzalom. Tudta Tonio is, tudom én is. Normális ember számára nem jelent semmit az, hogy éppen milyen fórumot látogat.  Fölmegy, elmegy, elfelejti. Én viszont alig észrevehetően belecsúsztam abba az őrültségbe, hogy szívemre vegyem mindazt, ami ott történik. Hogy történhetett ez? Mi ez a téboly? Miért fáj a szívem amiatt, hogy idegen testté váltam, és hogy ez az idegenség mélyebb, mint valaha sejtettem?

Talán arról lehet szó, hogy túlságosan is sokat kaptam tőle.

Nem csupán sok figyelmet és élményt, kacagást, pihentető és kellemes pillanatot. Ha csak ennyi lett volna, akkor nem lenne gond elveszteni; ilyesmit sok helyen megkaphat az ember. Kaptam tőle egy felismerést is, egy, azt hiszem, az életfelfogásomat gyökeresen átalakító felismerést (és élményt), hogy tudniillik az ember véleménye sohasem önmaga. Ez elég nevetségesen hangzik, mégis így van. Azzal, hogy létrehoztam Csöncsönt, ezt a velejéig fiktív karaktert, ráeszméltem arra, mennyire sokrétű, milyen játékos egy ember identitása. Ebbe az élménybe szerettem bele, azt hiszem, ebbe a játékba. Abba az önfeledt állapotba, amelyben a kimondott szavaknak soha sincs vérre menő tétjük, mindig egy játék részei — is. (És kell-e mondanom, mekkora hasznát vettem mindennek később, a szakmámban is, ahol sokszor mást sem kell tennem, mint szóra bírni az embereket.)

És most ez a játék porladt szét, ennek van vége, mert vége a játékok idejének; felnőttem. És már nem tudok jól játszani. Én ehhez már túl komoly vagyok.

Vagyis dehogy van vége. A szerelmek nem múlnak el csak úgy.

Megmarad bennem most még valami szúró fájdalom, de középtávon valami mély hála is. Kinek? Hát kinek? Poppnak, Walmernek, rizlának, kroosnak, Bastille-nak, crouchynak, Viridis Aquilae-nek, janeknek, montipájtonnak, Sporttársnak, Esti Kornélnak, poolfanatinak, vadkutyának, Vul-Kahnnak, Equinoxnak, Lojzinak, Tikának, Endoscope-nak, Titi120-nak, mocsingnak, sunnyalbionnak, zsakfosnak, horasnak, frogie-nak, Szpáhinak, Örvényhívónak, Kövinek, krysalnak, csizsikpizsiknek, kompanynak, Mr. AT-nek, clement-nek, BlueCech-nek, Curvasud93-nak, Lencsének, Mavericknek, Prawonak, Hype_HUN-nak, changemynamekukacnak, Dr. Kandúr Buenónak, King Billynek, Plasztikus Elmének, United82-nek, Khal Drogónak, Asidotusnak, penitónak, kodexnek, Harald Hardradának, iKosnak, Integető lufiembernek, chesternek, skiznek, Fajának, Almának, Geónak, Residentének, Klubhűségnek, ArsenalWay-nek, nastynek, andrealnak, Enzónak, csodálatosnak, ar3s-nak, túróspitének, psychocskának, AddideaDiditnek, Tiramisinek, Cruyffistának, Moisterynek, stanley-nek, oregtraffordnak, danesdzsunak, Mosolyurnak, definitely maybe-nek, Sinnerman17-nek, Letsgetrich100-nak, Janitornak, ekiyekinek, Pallos Leventének, paltam93-nak, fortune nipnek, San Gabriónak, Darth Sidiousnak, norma_vának, V.I.C.-nek, fellának, Charlie Mopsnak, False10 a labda nélküli tízesnek,  MrFernek, és mindenkinek, akit véletlenül vagy önhibámból nem tudtam itt felsorolni, hogy (nyilván sokszor tudtukon és szándékukon kívül is) hozzásegítettek önmagam és a világ mélyebb megértéséhez.

comments powered by Disqus

A bejegyzés trackback címe:

https://mondataink.blog.hu/api/trackback/id/tr4815612016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.