Idézetek és értelmezéseik

Mondataink

Az emberi faj első háborúja

2020. március 18. - Csöncsön

Háborúban állunk.

Legnagyobb gyerekkori rettegéseim közé tartozott (a katonaság, az úszásoktatás meg szüleim halála mellett), hogy egyszer majd nekem is meg kell élnem egy háborút. Ismertem a háborúkról szóló történeteket, melyekből az derült ki számomra, hogy a háború voltaképpen nem más, mint nyomor, igazságtalanság, éhezés, a farkastörvények uralkodása, gonoszság, zaj, sebesülések és betegségek végeláthatatlan tömege. A legótvarabb békekor is jobb, mint a háború; mert békében legalább az ember legelemibb biztonsága, az élete nincs közvetlen veszélyben. A jog uralma legalább színleg mégiscsak működik. Háborúban nincsenek törvények, és még az emberéletnek sincs értéke, nemhogy a kultúrjavaknak.

Később, kissé már fölnőve többször beszélgettem barátaimmal a háborúról. Olvastam könyveket is. Világkorszakunk békéje nem egészen véletlenszerű. Bár a mai világrend és létérzékelés nagyon sokban hasonlít ahhoz, amilyen az első világháború előtti volt; van mégis egy lényeges különbség: a gazdasági rendszer minden korábbinál szorosabb globális összefonódása. Olyan finoman összeszőtt rendszer alakult ki, hogy ha valaki a Föld túloldalán meghúz egy madzagot benne, annak kihatása lesz a szomszéd bolt forgalmára is. Mindez a háborút nem teszi kifizetődő üzletté egyetlen állam számára sem. Ha leáll a kávétermelés Brazíliában, akkor a mi országunk polgárai nem fognak tudni kávét inni. A hosszú béke stabilitását a globalizált gazdaság biztosítja.

Ehhez képest most — szinte teljesen váratlanul — történik a Földünkön valami, amit néhány biológus ugyan sejthetőnek vélt, de amire szemlátomást semmilyen politikai vagy gazdasági erő szerte a világban nem volt fölkészülve: végigsöpör a világon egy járvány, és ez (minimum hónapokra) tönkre vágja az egész gazdaságot.

Nem tudom, ki hogy van vele. Engem ez a történés megdermesztett. Belém fojtotta a szót. Valahogy hiányzik az értelmezési keret a történet megértéséhez, verbalizálásához. Mi az ördög történik? Mi ez az egész? Jó, azt értjük, hogy a tömeges halálozások (és az ezzel járó kaotikus, kezelhetetlen állapotok kialakulásának) megakadályozása érdekében a Föld országai tudatosan visszafogják az emberi interakciókat, a közlekedést, és így közvetve természetesen az egész ipari termelést és gazdaságot. De mi az egésznek a valódi célja? Milyen érdek vezérli ezeket a lépéseket?

És ha ezen mélyen elgondolkodom, egyet kell értenem annak a két politikusnak, Orbánnak és Macronnak (a mai Európa vélhetően két legkreatívabb politikusának; gondoljunk bármit is róluk egyébként) helyzetértékelésével, akik egymástól függetlenül pár nap csúszással, de ugyanazt a mondatot mondták ki.

Háborúban állunk.

Igen. Az egész látszólagos őrültségnek, vagyis a gazdasági rendszer (átmeneti) lenullázásának az az értelme, hogy megvédjük fajunkat egy idegen faj támadásától.

Száz évvel ezelőtt a "faj" szónak még egészen más volt a jelentése: nemzetet, nemzetiséget jelentett. Darwin tanait a politikai vulgaritásba átültető karrieristák vagy éppenséggel álmodozó önjelölt filozófusok továbbgondolták a természetes kiválasztódás elméletét, és az emberi fajon belüli kulturális különbségek kialakulására kezdték alkalmazni. Ma már tudjuk, milyen szörnyű, végzetes tévedés volt ez; mindenesetre megágyazott két pusztító világháborúnak. Ezeket az egyének mérhetetlen módon megszenvedték; vagy a fronton, vagy a hátországban, vagy különböző koncentrációs táborokban — ha netán túl is élték őket, az erőre kapó gonoszság élethosszig tartó sebeket ejtett legtöbbjükön.

Ma már tudjuk, hogy az emberiség egyetlen fajhoz tartozik, és egyre többek számára válik egyre világosabbá, hogy az előtte álló legnagyobb kihívások és problémák globális méretűek. Lesz-e kellő mennyiségű és minőségű élelmiszer az emberek táplálására? Mi történik, ha a klímaváltozás hatására bekövetkező természeti katasztrófák nyomán bizonyos régiók a Földön élhetetlenné válnak, és tömeges migráció indul el a bolygó más pontjaira? Marad-e megfelelő mennyiségű tiszta ivóvíz az emberiség folyamatosan növekvő fogyasztási igényeinek ellátására? Mit tudunk kezdeni a mesterséges intelligencia jelentette kihívással, azzal, hogy munkahelyek tömegei válnak akár egy-két évtizedes távlatban is fölöslegessé? Létre tudunk-e hozni egy igazságosabb újraelosztó rendszert, és egyáltalán: minek alapján döntjük el, hogy mi számít igazságosnak? És mit kezdünk azokkal a kísérletekkel, amelyek éppen a technika fejlődése révén a különböző emberek fölötti rendszerek (például államok vagy globális nagyvállalatok) számára lehetővé teszik magánéletünk minden korábbinál kiterjedtebb, alaposabb nyomon követését, megfigyelését, manipulálását és kisajátítását?

Ezekhez a nevezett problémákhoz hasonló az is, amellyel most szembesülünk. Mi történik, ha egy másik faj (egy vírus) közvetlenül az életünket kezdi veszélyeztetni?

Hát nem ez éppen a háború definíciója? Csak míg korábban a faj fogalma jóval szűkösebben volt érthető, mert a termőföldért, hatalomért, kultúráért vívott küzdelemben a területet eltulajdonítani akaró idegent dehumanizálták, addig ma az idegen szó szerint, azaz biológiai értelemben is egy másik faj.

Az emberiség történetében először tudatossá válik, hogy tényleg egy faj vagyunk; hogy a legnagyobb problémáink közösek. És ha Kínában, Hollandiában, Marokkóban vagy Ausztráliában találnak orvosságot rá, az valamennyiünk számára megoldást hozhat. Ez a válság valamennyi földi gazdasági és politikai erőt érinti valamiképp, közvetve vagy közvetlenül, és lehet talán mondani, hogy negatívan érinti. Vagyis mindegyiknek elemi érdeke, hogy valamit kezdjen vele, és ha van ötlete a megoldásra, azt ne magának tartsa meg, hanem valamennyi konkurensével megossza.

Túlzottan optimista vagyok? Csakugyan egy olyan új világrendet kényszerít ki ez a világjárvány, amelyben az egymással vetélkedő szereplők észreveszik a mindenkivel közös problémáikat, és aktívan, állhatatosan próbálnak gondolkodni a megoldásukon?

Egy biztos: ami most történik, az valami egészen új, történelmi léptékű esemény, amelyet följegyeznek majd a krónikások. Hogy tanul-e belőle (és hogy mit) az emberi faj, azt megmondani nyilván nem tudom. Meg most még nem is lehet, és nem is szabad. Egyelőre meg kell nyernünk valahogy a háborút.

comments powered by Disqus

A bejegyzés trackback címe:

https://mondataink.blog.hu/api/trackback/id/tr5315533876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.