A sakkról szóló korábbi posztjaid, az elmúlt pár email, a szokásosnál kevesebb olvasott könyv fényében számítottam valami hasonlóra. Nyilván a felismerés az első és talán legfontosabb lépés, de ettől még nem könnyű szabadulni az ilyesmitől. Illetve ott van a lehetőség, a fenyegetés, hogy schopenhaueri értelemben az akarat megmarad, csak keres magának egy új szenvedélyt, ma pedig minden csak egy kattintásra van.
Rengeteget gondolkozok ezen mostanában több okból is: a nagyobbik gyerek jövőre iskolába megy, egyre közelebb számára is a belépés, a saját viszonyom az online világhoz pedig kezd teljesen tarthatatlanná válni. Nem lett rosszabb, nem lett kényszeresebb, de évek alatt most jutott oda, hogy tényleg napi szinten érzem a gondolkodásra való képtelenséget. Konstans idegesség, feszültség, memória teljes leamortizálódása, és most már tényleg gondolkodni is nehéz. Főleg összetettebben. Szeretnék írni erről egy ideje, de ez sem sikerült.
Ami rémisztő: ha még olyan emberek is, mint te vagy én, akik igazán szeretnek gondolkodni, elolvasni egy hosszú könyvet, áldozatául esünk ennek, akkor mégis merre tart a világ és mik az esélyeink kollektív szinten nézve? Nálam ez az aggodalom lassan félelembe és lázadásba csap át. Főleg a gyerekek miatt.
Én is éppen pár hónapja olvastam! Teljesen mellékszál, de rám a legnagyobb hatással a közelmúlt eseményei és leginkább az online fórumok, platformok légköre miatt ez a két, nagyon aktuális gondolat volt a legnagyobb hatással:
1. Sloane arról, amikor Stoner az I. világháborús önkéntesnek való jelentkezést latolgatja.
"A háború nem csak pár ezer vagy pár százezer fiatalembert pusztít el. Egy egész népben pusztít el valamit, amit nem lehet helyrehozni. És ha egy nép elég sok háborún megy keresztül, hamarosan nem marad más, csak a szörnyeteg, a kreatúra, amit mi... maga, meg én, meg a hozzánk hasonlók emeltünk ki a sárból. - Egy hosszú másodpercig hallgatott, majd halványan elmosolyodott. - A tudóst nem volna szabad arra kérni, hogy semmisítse meg at, aminek a felépítésére szánta az életét."
2. Aztán amikor kitör az ünneplés a háború vége kapcsán (behelyettesítendő a közel-keleti helyzet kapcsán mindenfelé tapasztalható felfokozott érzelmeket és kategorikus érzelemnyilvánításokat):
"Ült a homályos szobában, hallgatta az örömteli, megkönnyebbült kurjongatást, és Archer Sloane-re gondolt, aki a vereséget siratta, amelyet csak ő látott, vagy vélt látni; és tudta, hgy Sloane összetört, és sohasem lesz már olyan, mint azelőtt."
Már ezért a két bekezdésért megérte elolvasni, bár alapvetően eléggé megviselt az élmény.
Nagyon örülök, hogy célba találnak ezek az ajánlások, pont azért íródnak, hátha valakinek fölébreszti a kíváncsiságát egy-egy film, és megnézi. Nagyon sok részletre, finomságra nem térhetek ki (és nem is akarok kitérni), amikor írom ezeket, hiszen nyilván nem akarok minden poént "lelőni". Szóval biztos vagyok benne, hogy sok érdekes részletet lelni fogtok benne.
Köszi ezt az ajánlót. Már szerintem évek óta a listámon van ez a film, de mivel évi 3-4-nél többet nincs alkalom megnézni, így elmaradt eddig. De akkor ez lesz a következő, mert már amúgy is érdekelt, de ez után az ajánló után pláne. Ráadásul a legutóbbi ajánlóid (Mű szerző nélkül, Hős, Elveszett illúziók) mind telitalálatok voltak feleségem szerint is. Aki amúgy a te posztod után olvasta el az Égető Esztert is, de ezt már mondtam. :)
Köszönöm a dicséretet. A regény, az az érzésem, neked is tetszene (nem gondolom, hogy mindenkinek: sajnos ma már kikezdi sokak türelmét, ha egy ötven oldalas fejezet egyetlen estéről szól, pedig szerintem ez a nemes lassúsága a mesélésnek egyszerűen csodálatos).
Ami a szétaprózódást illeti: szerintem két folyamatról is szó van. Egyrészt a marxi "elidegenedésről", vagyis hogy a kapitalista termelésben eltávolodik a termelésben résztvevő egyén a termelés végeredményétől. A feudalista társadalomban egy cipész a munkafolyamat egészét felügyelte, maga végezte, így az általa készített tárgy teljesen az övé volt. Ma (vagyis az iparszerű termelés óta) ez értelemszerűen nincsen így: mindenki csak egy-egy munkafázisra lát rá. Így viszont nem is érzi annyira magáénak a végterméket, nem is azonosul a munkájával. Másrészt -- bár lehet, hogy ezt ugyanazon folyamat végső stádiumának érdemes tekinteni -- a digitális kor még jobban szétszedi az embert, és már a szabadidejétől is elidegeníti. Annyira sok a pillanatnyi kielégülést (de hosszú távú csömört) okozó élménylehetőség, hogy az ember folyton bele-belekap ebbe-abba, de nagyon ritkán képes tartósan, nemhogy éveken át, de akár csak egy-két óráig egyazon dologra koncentrálni. Túl sok az inger.
Ami engem illet: én viszonylag szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy tanárként teljesen "enyém" a teljes munkafolyamat, látom a célját és értelmét, illetve a hozzá vezető lépések logikáját. De a szabadidőmet nekem is szétszedi a külvilág, és ez óhatatlanul kihat a munkámra is. Temérdek dolog cikázik a fejemben, túl sok minden "érdekel" felületesen, ritka az a flow-érzés, hogy minden energiám a tanóráé legyen. (És az online oktatásban még sokkal nehezebb ezt elérni.)
Némi meglepetésemre még emlékeztem a jelszóra. :)
A regényről nem tudok mit mondani, mert nem olvastam, de hogy meghoztad a kedvem hozzá, az biztos. Illetve ez a cikk önmagában is nagyszerű lett, főleg a lezárás, ami igen elgondolkodtató (mostanában amúgy is nagyon foglalkoztat ez a téma, illetve több téma is, ami itt érintve lett). Szerintem erről még (igyekezni) fogok írni. Például erről:
" Van ma még olyan ember, akinek a munkája nem csupán valamiféle pénzkereseti mód, hanem testestül-lelkestül egész életének az értelme, célja, lényege? "
Tovább is mennék: van bármi, nem csak a munka, ami el tudja érni ezt a státuszt? Annyi minden van körülöttünk, hogy szerintem ember legyen a talpán, akinek idővel nem változik a preferenciája, és nem érzi azt ideje nagy részét egy dolognak szentelve, hogy így kimarad valami más, fontos dologból. Ehhez járul még a korszellem: kipróbálni mindent, az egységnyi időre jutó élmények számát maximalizálni, a változatosságra való igény, és oda jutunk, hogy akármit választunk (már ha ezt megtesszük egyáltalán), egy idő után jön egy hiányérzet, egy változásra való igény.
Aha, igen, értem, ez jogos. Szóval a "természetes", "organikus" fejlődésen túl volt még egy külön hatalmas lökés is, mind gazdasági (lásd Marshall-segély), mind társadalmi (lásd a világháborúk sokkja utáni nagy etikai elhatározásokat) értelemben. Ezzel így már teljesen egyet is értek. A 60-as, 70-es évek összességében is (szóval nem csak a kelethez való viszonyában) egy nagyon prosperáló időszak volt Nyugat-Európában, bőven jobb időszak, mint mondjuk a két világháború közötti inkább válságos periódus.
@Csöncsön: Igazából én nem mondtam, hogy a Nyugat fejlődése ne lett volna szerves, sem azt, hogy a Nyugat ne lett volna már jóval fejlettebb mondjuk a XIX. század végén is, mint a Kelet.
Szóval ezekben egyetértek.
Én mindössze valami olyasmit akarok mondani, hogy bár a Nyugat '45 utáni fejlődése szerintem is szerves olyan értelemben, hogy létező pozitív mintákra épült, azok fejlődtek tovább, viszont a fejlődés gyorsaságához hozzájárultak a meglehetősen különleges világpolitikai körülmények (amerikai szuperhatalom által nyújtott védőernyő, a nemzetek közti régi ellentétek meghaladását elősegítő hatalmas világháborús sokk, stb.), amelyek a korábban szintén meglévő negatív, visszahúzó mintákat viszont elég erősen elnyomták.
Ez egy nagyon érdekes észrevétel, de nem teljesen értek egyet. Vagyis azzal természetesen igen, hogy a Nyugat is nagyon megváltozott (és fejlődött) a második világháború után, csakhogy ez szerintem szerves fejlődés volt. Vagyis például a nyugati élet az 1800-as évek végén is sokkal "fejlettebb" volt (nemcsak gazdasági, de társadalmi értelemben is), mint az 1800-as évek elején. Bismarck vezette be az általános társadalombiztosítási és nyugdíjrendszert, és ezek forradalmi változások voltak. 1890-ben ugyanúgy "jobb" volt az élet a harminc évvel korábbihoz képest, mint 1960-ban. A kelet-európai tragédia leginkább az, hogy ebből a szerves fejlődésből maradt ki. Nyugaton itt egyébként Nyugat-Európát értem. Az Egyesült Államok jellegzetesen máshogyan fejlődött, és annak a vad kapitalizmusnak számos olyan hátránya is volt, amiből mi viszont szerencsére kimaradtunk (pl. a társadalombiztosítás hiánya).
Egyrészt maximálisan egyetértek a poszt fő tézisével, a kommunizmus 40 éve nagyon markánsan növelte a távolságot a keleti és a nyugati társadalmi viselkedésminták és gondolkodásmódok között.
Ennek egyik oka szerintem egyértelműen az, hogy a szovjet hatalom mögött valójában a despotikus orosz birodalom eredetileg még a mongoloktól megörökölt uralmi módszerei álltak. Azaz igen, a szovjet uralom visszavetett minket, nemcsak (sőt, nem elsősorban) gazdaságilag, hanem társadalmilag is.
Másrészt hozzátenném azt, hogy az olló szétnyílásának szerintem a másik oldalról is vannak okai. A Nyugat is változott ugyanis abban a negyven évben, méghozzá szemben a Kelettel, kifejezetten pozitív irányba. A világháború sokkja a nyugati társadalmakban kifejezetten megerősítette a demokratikus, felelősségvállaláson, együttműködésen. egyenjogúságon és szolidaritáson alapuló viselkedésmintákat. Nemcsak az NDK volt nagyon távol attól, ahogy Németország működött a háború előtt, hanem az NSZK is, csak épp az ellenkező irányba.
De ugyanez igaz más országokra is, mondjuk pl. osztrák-magyar összevetésben.
Szóval az a 40 év azért is növelte a különbségeket, mert nemcsak mi mozogtunk visszafelé, hanem közben a Nyugat is gyorsan mozgott előrefelé.
(Ez még akkor is igaz szerintem, ha manapság azt látjuk, hogy a Nyugaton is veszély fenyegeti az akkoriban kialakult pozitív társadalmi mintákat...)
A "nyugat hanyatlása" gondolaton sokan szoktak gúnyolódni, rámutatva, hogy még mindig messze a Nyugat a világ legfejlettebb területe, valamint hogy a "nyugat hanyatlásáról" szóló elméletekre a múltban többször is csattanós választ adott a történelem. Valójában amikor egy ilyen vita kialakul, akkor jórészt egyszerűen elbeszélnek egymás mellett a vitapartnerek. Az egyik egy (negatív) tendenciáról beszél, a másik meg egy (pozitív) pillanatnyi állapotról. Magam pont ezért nem is szeretem használni a "hanyatlás" szót, inkább nehézségekről, tendenciákról beszélnék. Összességében azt gondolom, hogy az egész emberiség az életformájának a szükségszerű felülvizsgálata előtt áll, és a jelenlegi világrend korántsem stabilan fenntartható. Lehet, hogy az előttünk álló változások így is a Nyugat tudja majd legjobban menedzselni, és relatív erőfölénye megmarad, de azt is gondolom, hogy a legnagyobb áldozatokat éppen itt kell majd hozniuk az embereknek, hiszen előbb-utóbb (a Föld természetes korlátai miatt) vissza kell vágniuk a fogyasztást, márpedig a fogyasztói társadalmat leginkább a nyugattal azonosítjuk.
A tabusítás kapcsán én is ugyanazt gondolom: ahol nem beszélnek egy problémáról, ott az annál nagyobb erővel tör aztán felszínre. (A Svéd Demokraták tegnapi választási eredménye is azt sugallja, hogy egy általános jelenségről van szó.)
Mindhármótoknak egyszerre válaszolok, mert a térképek ugyanazt mutatják: valóban volt a német nyelvterületen belül ideológiai-gazdasági törésvonal, de az nem a későbbi NDK-NSZK tengely mentén létezett, hanem (nagyjából) az egykori Porosz Birodalom és a többi terület határán. Ez inkább egyfajta észak-déli, és nem kelet-nyugati megosztottság volt. Ugyanez egyben vallási határ is volt, a protestáns észak állt szemben a katolikus déllel.
Két szempontot említenék még.
A nácizmus idején az egyedül hatékony ellenállást a katolikus egyház jelentette Németországban, őket sehogyan sem tudta bedarálni Hitler. Tévedés azt hinni, hogy a nácizmus valamiféle vallásos mozgalom lett volna, épp ellenkezőleg. (Ebben is egyébként jelentősen különbözik a fasizmustól.)
A napóleoni háborúk idején a Rajna-vidék francia fennhatóság alá került, és ennek máig tartó hatása van az ott élő emberek mentalitására. Azokon a területeken egy jóval kevésbé autoriter berendezkedés vert gyökeret, mint a porosz területeken.
@Gery87: Én inkább a polgári vs autoriter felosztást használnám. A Német Császárság 1871-es kikiáltására szokták használni azt a kifejezést, hogy egyesítés, de valójában Poszország katonailag meghódította a többi német területet, és próbálta a saját képére formálni.
Ez az nèmet náci párt területi eredményeit mutatja , amelyek a keleti területeken voltak a legerősebbek
Az èszaki ès keleti területek főképp protestánsok , elvileg ott kellene liberálisabb beállítottságúnak lenni , a katolikus déli ès nyugati területek lakosságának pedig inkább konzervatívnak ...
Ki gondolná, hogy ekkora a " földrajz" a földrajzi fekvés hatalma ...
Ugyanez a dichotómia mai Lengyelország esetében is kimutatható:
Varsó, Poznan, Gdansk, Breslau - a " liberális "német"Lengyelország , keleten a ultrakonzervatív " cári " Lengyelország
Valahogy mindig az jön ki, hogy a fejlettebb, gazdagabb országrészek, a nagyvárosok liberálisabbak, az elmaradottabb országrészek, a rurális területek,- ahol velünk èl a feudalizmus - azok konzervatívabbak
Szia, ne haragudj, hogy nem jelent meg a kommented, általam ismeretlen okokból spammelte a blogmotor, és csak most vettem észre.
Köszi az infót. Át fogom rendesen tanulmányozni a linkeket. Előzetesen én annyit tudok hzzáfűzni, hogy a hagyományos határ Németországban a katolikus és protestáns tartományok között volt, illetve a Porosz Birodalom, illetve a többi rész között. De majd visszatérek, mihelyt megnéztem a linkjeidet.
Ez a kelet-nyugat különbség már 100-150 éve is megvolt, a kelet mindig konzervatívabb volt, majd főleg radikálisan baloldali vagy jobboldali lett. A nyugat meg inkább liberális és "katolikus" volt mindig.
Ahogy megállapítottad, sok mindenben egyetértünk, annak ellenére, hogy valóban más oldalról közelítjük meg ezeket a témákat. Két kérdéshez volna még hozzáfűznivalom:
1) Nyugat hanyatlása
Távol áll tőlem, hogy idealizáljam a nyugati állapotokat, szerintem is komoly gondokkal küzdenek. Az más kérdés, hogy a világ más részei is komoly gondokkal küzdenek, ezek némelyike globális, némelyike helyi probléma.
A hanyatlás kérdése megérne egy komolyabb eszmecserét, hiszen ennek rengeteg aspektusa van, gazdasági, politikai, társadalmi, stb.
Az biztos, hogy a nyugat gazdasági fölénye csökken, a világ többi része, de elsősorban Ázsia és főleg Kína gazdasági ereje folyamatosan nő. Ez természetesen megváltoztatja a politikai és katonai erőviszonyokat is. Az, hogy ez mennyiben a nyugat hanyatlása és mennyiben a kelet felemelkedése, az is egy érdekes és fontos kérdés, de az biztos, hogy "relatív" értelemben mindenképp beszélhetünk "hanyatlásról".
Én azonban most azt emelném ki, hogy mindez megváltoztatja azt is, ahogy a világ a nyugatra néz. Ha a nyugat gazdasági fölénye, hatalma csökken, akkor az "hanyatlik", azaz a nyugat nyilván válságban van. Akkor nekünk már nem kell a nyugatot másolni. A demokrácia és a liberalizmus nem szükséges feltétele a gazdasági felemelkedésnek, ezek számunkra életidegen elvek, ráadásul "látjuk", hogy hova vezet mindez, feszültségek a nyakló nélkül engedett bevándorlás miatt, mindenféle idióta viták melegekről, transzokról, genderről, stb.
Vegyük észre, hogy egyrészt ez egy természetes következménye a "hanyatlásnak", másrészt viszont ezek ugyanúgy nagyhatalmú, sok pénzzel bíró erőközpontok által terjesztett ideológiák, mint mondjuk a "szabad világ" meg a "nyitott társadalom". Ne válaszd a rothadó nyugat értékeit, válaszd a miénket! (Hogy aztán ezek az "értékek" pontosan micsodák, az gyakran szándékosan a homályban marad.)
2) Médiahelyzet a németeknél (és máshol)
A német médiahelyzetet csak nagyon felületesen ismerem, de más "németes" ismerősömtől a Tiedéhez hasonló véleményeket hallok. És persze látok hasonló jelenségeket az angolszász sajtóban is, szóval egyetértek, hogy a jelenség létezik: valóban, a nyugati sajtó nagyobb része (nevezzük mainstreamnek) hajlamos alapból bizonyos véleményeket szélsőségesnek, elfogadhatatlannak cimkézni. Ez mondjuk a németek esetében bizonyos fokig érthető: nagyon megégették magukat a nácizmussal, ezért most nagyon igyekeznek, hogy az ahhoz hasonló szélsőségek mégegyszer ne üthessék fel a fejüket.
Ugyanakkor ez szerintem is nagy hiba, mert bizonyos komoly társadalmi problémák megvitatását ez a fajta cimkézés lehetetlenné teszi. Nyilván kell egy egyensúly, ne legyen gyűlöletbeszéd, ne legyen rasszizmus. Viszont az nem rasszizmus, ha a bevándorláshoz kapcsolódó negatív jelenségekről és azok visszaszorításának módjáról beszélünk. Szóval egyetértek, hogy a nyugati sajtó sem találja meg a helyes egyensúlyt ezekben a kérdésekben.
Nos hát, nem sok hozzáfűznivalóm van, hiszen a lényeget tekintve teljesen egyetértek. Én is azt gondolom, hogy az államnak éppenséggel mérsékelnie kellene azokat az anomáliákat, működési rendellenességeket, melyeket a piac teremt, Magyarországon pedig pont ennek ellenkezője történik: az állam nem mérsékli a piac torz jelenségeit, hanem még föl is erősíti őket. Ez mind a sajtóra, mind a véleményformálásra érvényes.
Talán csak annyiban vitatkoznék, hogy szerintem ez a jelenség a nyugati világban is ott van, ha persze nem is ennyire drasztikusan. Magam leginkább a német viszonyokra látok rá úgy ahogy, és teljesen egészségesnek az ottani médiahelyzetet sem nevezném. A kellemetlenebb igazságelemeket ott is elhallgatják, kiszorítják, tabusítják, ha nem is olyan brutális arcátlansággal, mint nálunk a köztévé vagy a megyei lapok. Szóval az ottani helyzet is távol áll attól, ahogyan a demokrácia ideális esetben működne. Szerintem a trolljobberek előretörése is elsősorban tünete egy meglévő problémának, mint a probléma eredete.
Nem tudom, hogy az a bizonyos globális szuperstruktúra létezik-e. Azt nem vitatom, hogy "vannak nagy pénzű szervezetek és emberek, akik pénzt feccölnek a valóság interpretálásának alakításába". Azt sem, hogy adott esetben mondjuk Soros György közéjük tartozik. Viszont én úgy látom, hogy mellette sok más ilyen szervezet és ember is létezik, aminek következtében azért a média a világban még mindig elég sokszínű. Ha körülnézek a honi médiában vagy éppen az közösségi médiában, akkor engem személy szerint pl. Soros György befolyásánál sokkal jobban aggaszt mondjuk a rendkívül népszerű orosz propaganda. De ha mintát veszek az amerikai médiából, akkor azt látom, hogy mondjuk a Fox News az nem éppen a Soros-féle globális szuperstruktúra része: amögött valaki más áll.
Nem tagadom persze, hogy a probléma létezik és nagyonis aggasztó. Ideális esetben objektív, kiegyensúlyozott konzervatív média vitatkozna objektív, kiegyensúlyozott liberális médiatermékekkel meg objektív, mérsékelt baloldali újságokkal. Ettől nagyon messze vagyunk, a hangvétel ellenséges, a vita sekélyes, valójában egyre több az olyan médiatermék, amely már nem a szó jó értelmében vett sajtótermék, hanem a mögötte álló erők szócsöve.
Ugyanakkor az, ahogy a hazai propaganda kiemeli Soros Györgyöt és főellenségnek állítja be, az szerintem pont annak a bizonyítéka, hogy ők valójában nem megoldani akarják a fenti problémát, hanem beállni azok közé, akik kihasználják.
Köszi a reakciót! Nem gond a lassú válasz, miért is lenne: a téma nem szalad el, meg egyébként is, a blogkommentekben folytatott eszmecsere etikettje (legalábbis szerintem) nem igényel "határidős" válaszadást.
De nézzük a tartalmat!
1: Sajtó
Egyetértek abban, hogy a Kádár vs. Orbán korszak és azon belül a sajtó helyzete minőségileg különbözik.
Én ezt - megint kicsit mérnökösen - a következőképpen fogom fel. Lehet a demokrácia vagy éppen a sajtószabadság kérdését binárisan nézni: van vagy nincs? Aki ma ellenzékiként a nincs mellett érvel, az szinte azonnal belefut a késbe: már hogyne lenne sajtószabadság, ott az internet, olvass Telexet , 444-et és így tovább! Aztán nézd meg ezzel szemben, mi volt a Kádár korszakban. És ez így is van, az az állítás, hogy Magyarországon ne lenne sajtószabadság, nyilvánvalóan téves: a helyes bináris válasz az, hogy Magyarországon ma sajtószabadság van.
De lehet ezt a kérdés árnyaltabban is nézni. Mondjuk definiálni egy skálát 0 és 100 között, ahol a 100 a teljes sajtószabadság és 0 a sajtószabadság totális hiánya, a bináris határ pedig 50 pontnál van. A Kádár kor nyilván bőven 50 pont alatt van. Az általam felemlegetett 80-as évek legyen mondjuk saccperkábé 25 pont, a kontrollált sajtón belül megtűrt kritika miatt én nem beszélnék a sajtószabadság totális hiányáról. Ma nyilván bőven 50 felett vagyunk. Amikor a kritikámat megfogalmaztam, gondosan az "állam kezében lévő sajtóról" beszéltem. Azon a sajtón belül érzésem szerint kisebb a szabadság foka, mint a fent említett 25 pont, de természetesen a sajtó egésze jóval szabadabb.
Van akkor jelentősége annak, hogy az "állam kezében lévő sajtó" nem szabad? Nos, szerintem van. Több szempontból is. Egyrészt, az elvi: adófizető állampolgárként szerintem felháborító, hogy a befizetett adómat egy olyan intézményre költik, amely hírek helyett propagandát közvetít. Az állami sajtónak pont az lenne a feladata, hogy objektív és kiegyensúlyozott tájékoztatásra törekedve enyhítse a buborékjelenséget és hozzájáruljon ahhoz, hogy a társadalom meg tudja beszélni önmagával a közélet vitás kérdéseit. Elhiszem, hogy a teljes objektivitás az egy elérhetetlen vágyálom, abban is egyetértek, hogy a 2010 előtti állami sajtót jogosan lehet elfogultsággal vádolni, de az egészen biztos, hogy ami 2010 után történt az a közmédia korábbi állapotához képest egy hatalmas visszalépés.
És természetesen ennek hatalmas jelentősége van társadalmi szinten: ugyanis teljesen függetlenül attól, hogy van-e elvi lehetőség alternatív források után nézni, gyakorlati tény, hogy a társadalom egy része számára az állami sajtó kiemelt vagy akár kizárólagos tájékozodási forrás. Őket tehát a kormány nagyon sikeresen bezárja egy buborékba, ez pedig a választásokon szavazatokban is megnyilvánul. Nyilván nem ez az egyetlen vagy akár a fő oka a Fidesz sorozatos választási sikereinek, de az egyike a sok oknak.
Idézetek és értelmezéseik
Mondataink
Utolsó kommentek:
_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2024.01.23. 12:17:06
Rengeteget gondolkozok ezen mostanában több okból is: a nagyobbik gyerek jövőre iskolába megy, egyre közelebb számára is a belépés, a saját viszonyom az online világhoz pedig kezd teljesen tarthatatlanná válni. Nem lett rosszabb, nem lett kényszeresebb, de évek alatt most jutott oda, hogy tényleg napi szinten érzem a gondolkodásra való képtelenséget. Konstans idegesség, feszültség, memória teljes leamortizálódása, és most már tényleg gondolkodni is nehéz. Főleg összetettebben. Szeretnék írni erről egy ideje, de ez sem sikerült.
Ami rémisztő: ha még olyan emberek is, mint te vagy én, akik igazán szeretnek gondolkodni, elolvasni egy hosszú könyvet, áldozatául esünk ennek, akkor mégis merre tart a világ és mik az esélyeink kollektív szinten nézve? Nálam ez az aggodalom lassan félelembe és lázadásba csap át. Főleg a gyerekek miatt.
Bejegyzés: Szabad időről és kényszerekről
_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2023.11.19. 19:35:39
1. Sloane arról, amikor Stoner az I. világháborús önkéntesnek való jelentkezést latolgatja.
"A háború nem csak pár ezer vagy pár százezer fiatalembert pusztít el. Egy egész népben pusztít el valamit, amit nem lehet helyrehozni. És ha egy nép elég sok háborún megy keresztül, hamarosan nem marad más, csak a szörnyeteg, a kreatúra, amit mi... maga, meg én, meg a hozzánk hasonlók emeltünk ki a sárból. - Egy hosszú másodpercig hallgatott, majd halványan elmosolyodott. - A tudóst nem volna szabad arra kérni, hogy semmisítse meg at, aminek a felépítésére szánta az életét."
2. Aztán amikor kitör az ünneplés a háború vége kapcsán (behelyettesítendő a közel-keleti helyzet kapcsán mindenfelé tapasztalható felfokozott érzelmeket és kategorikus érzelemnyilvánításokat):
"Ült a homályos szobában, hallgatta az örömteli, megkönnyebbült kurjongatást, és Archer Sloane-re gondolt, aki a vereséget siratta, amelyet csak ő látott, vagy vélt látni; és tudta, hgy Sloane összetört, és sohasem lesz már olyan, mint azelőtt."
Már ezért a két bekezdésért megérte elolvasni, bár alapvetően eléggé megviselt az élmény.
Bejegyzés: A szürke egyetlen árnyalata
Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2023.07.09. 18:01:33
Nagyon örülök, hogy célba találnak ezek az ajánlások, pont azért íródnak, hátha valakinek fölébreszti a kíváncsiságát egy-egy film, és megnézi. Nagyon sok részletre, finomságra nem térhetek ki (és nem is akarok kitérni), amikor írom ezeket, hiszen nyilván nem akarok minden poént "lelőni". Szóval biztos vagyok benne, hogy sok érdekes részletet lelni fogtok benne.
Bejegyzés: Sérelmek spiráljában
_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2023.07.09. 13:47:25
Bejegyzés: Sérelmek spiráljában
Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2023.01.25. 15:50:37
Köszönöm a dicséretet. A regény, az az érzésem, neked is tetszene (nem gondolom, hogy mindenkinek: sajnos ma már kikezdi sokak türelmét, ha egy ötven oldalas fejezet egyetlen estéről szól, pedig szerintem ez a nemes lassúsága a mesélésnek egyszerűen csodálatos).
Ami a szétaprózódást illeti: szerintem két folyamatról is szó van. Egyrészt a marxi "elidegenedésről", vagyis hogy a kapitalista termelésben eltávolodik a termelésben résztvevő egyén a termelés végeredményétől. A feudalista társadalomban egy cipész a munkafolyamat egészét felügyelte, maga végezte, így az általa készített tárgy teljesen az övé volt. Ma (vagyis az iparszerű termelés óta) ez értelemszerűen nincsen így: mindenki csak egy-egy munkafázisra lát rá. Így viszont nem is érzi annyira magáénak a végterméket, nem is azonosul a munkájával. Másrészt -- bár lehet, hogy ezt ugyanazon folyamat végső stádiumának érdemes tekinteni -- a digitális kor még jobban szétszedi az embert, és már a szabadidejétől is elidegeníti. Annyira sok a pillanatnyi kielégülést (de hosszú távú csömört) okozó élménylehetőség, hogy az ember folyton bele-belekap ebbe-abba, de nagyon ritkán képes tartósan, nemhogy éveken át, de akár csak egy-két óráig egyazon dologra koncentrálni. Túl sok az inger.
Ami engem illet: én viszonylag szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy tanárként teljesen "enyém" a teljes munkafolyamat, látom a célját és értelmét, illetve a hozzá vezető lépések logikáját. De a szabadidőmet nekem is szétszedi a külvilág, és ez óhatatlanul kihat a munkámra is. Temérdek dolog cikázik a fejemben, túl sok minden "érdekel" felületesen, ritka az a flow-érzés, hogy minden energiám a tanóráé legyen. (És az online oktatásban még sokkal nehezebb ezt elérni.)
Bejegyzés: Ami van, széthull darabokra
_Maverick · http://newdeal.blog.hu 2023.01.25. 09:44:39
A regényről nem tudok mit mondani, mert nem olvastam, de hogy meghoztad a kedvem hozzá, az biztos. Illetve ez a cikk önmagában is nagyszerű lett, főleg a lezárás, ami igen elgondolkodtató (mostanában amúgy is nagyon foglalkoztat ez a téma, illetve több téma is, ami itt érintve lett). Szerintem erről még (igyekezni) fogok írni. Például erről:
" Van ma még olyan ember, akinek a munkája nem csupán valamiféle pénzkereseti mód, hanem testestül-lelkestül egész életének az értelme, célja, lényege? "
Tovább is mennék: van bármi, nem csak a munka, ami el tudja érni ezt a státuszt? Annyi minden van körülöttünk, hogy szerintem ember legyen a talpán, akinek idővel nem változik a preferenciája, és nem érzi azt ideje nagy részét egy dolognak szentelve, hogy így kimarad valami más, fontos dologból. Ehhez járul még a korszellem: kipróbálni mindent, az egységnyi időre jutó élmények számát maximalizálni, a változatosságra való igény, és oda jutunk, hogy akármit választunk (már ha ezt megtesszük egyáltalán), egy idő után jön egy hiányérzet, egy változásra való igény.
Bejegyzés: Ami van, széthull darabokra
Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2022.12.28. 15:38:52
Aha, igen, értem, ez jogos. Szóval a "természetes", "organikus" fejlődésen túl volt még egy külön hatalmas lökés is, mind gazdasági (lásd Marshall-segély), mind társadalmi (lásd a világháborúk sokkja utáni nagy etikai elhatározásokat) értelemben. Ezzel így már teljesen egyet is értek. A 60-as, 70-es évek összességében is (szóval nem csak a kelethez való viszonyában) egy nagyon prosperáló időszak volt Nyugat-Európában, bőven jobb időszak, mint mondjuk a két világháború közötti inkább válságos periódus.
Bejegyzés: A Nyugat-Kelet szakadékról
promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2022.12.28. 15:31:07
Szóval ezekben egyetértek.
Én mindössze valami olyasmit akarok mondani, hogy bár a Nyugat '45 utáni fejlődése szerintem is szerves olyan értelemben, hogy létező pozitív mintákra épült, azok fejlődtek tovább, viszont a fejlődés gyorsaságához hozzájárultak a meglehetősen különleges világpolitikai körülmények (amerikai szuperhatalom által nyújtott védőernyő, a nemzetek közti régi ellentétek meghaladását elősegítő hatalmas világháborús sokk, stb.), amelyek a korábban szintén meglévő negatív, visszahúzó mintákat viszont elég erősen elnyomták.
Bejegyzés: A Nyugat-Kelet szakadékról
Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2022.12.27. 10:31:57
Ez egy nagyon érdekes észrevétel, de nem teljesen értek egyet. Vagyis azzal természetesen igen, hogy a Nyugat is nagyon megváltozott (és fejlődött) a második világháború után, csakhogy ez szerintem szerves fejlődés volt. Vagyis például a nyugati élet az 1800-as évek végén is sokkal "fejlettebb" volt (nemcsak gazdasági, de társadalmi értelemben is), mint az 1800-as évek elején. Bismarck vezette be az általános társadalombiztosítási és nyugdíjrendszert, és ezek forradalmi változások voltak. 1890-ben ugyanúgy "jobb" volt az élet a harminc évvel korábbihoz képest, mint 1960-ban. A kelet-európai tragédia leginkább az, hogy ebből a szerves fejlődésből maradt ki. Nyugaton itt egyébként Nyugat-Európát értem. Az Egyesült Államok jellegzetesen máshogyan fejlődött, és annak a vad kapitalizmusnak számos olyan hátránya is volt, amiből mi viszont szerencsére kimaradtunk (pl. a társadalombiztosítás hiánya).
Bejegyzés: A Nyugat-Kelet szakadékról
promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2022.12.26. 15:37:19
Egyrészt maximálisan egyetértek a poszt fő tézisével, a kommunizmus 40 éve nagyon markánsan növelte a távolságot a keleti és a nyugati társadalmi viselkedésminták és gondolkodásmódok között.
Ennek egyik oka szerintem egyértelműen az, hogy a szovjet hatalom mögött valójában a despotikus orosz birodalom eredetileg még a mongoloktól megörökölt uralmi módszerei álltak. Azaz igen, a szovjet uralom visszavetett minket, nemcsak (sőt, nem elsősorban) gazdaságilag, hanem társadalmilag is.
Másrészt hozzátenném azt, hogy az olló szétnyílásának szerintem a másik oldalról is vannak okai. A Nyugat is változott ugyanis abban a negyven évben, méghozzá szemben a Kelettel, kifejezetten pozitív irányba. A világháború sokkja a nyugati társadalmakban kifejezetten megerősítette a demokratikus, felelősségvállaláson, együttműködésen. egyenjogúságon és szolidaritáson alapuló viselkedésmintákat. Nemcsak az NDK volt nagyon távol attól, ahogy Németország működött a háború előtt, hanem az NSZK is, csak épp az ellenkező irányba.
De ugyanez igaz más országokra is, mondjuk pl. osztrák-magyar összevetésben.
Szóval az a 40 év azért is növelte a különbségeket, mert nemcsak mi mozogtunk visszafelé, hanem közben a Nyugat is gyorsan mozgott előrefelé.
(Ez még akkor is igaz szerintem, ha manapság azt látjuk, hogy a Nyugaton is veszély fenyegeti az akkoriban kialakult pozitív társadalmi mintákat...)
Bejegyzés: A Nyugat-Kelet szakadékról
Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2022.09.12. 15:53:11
A "nyugat hanyatlása" gondolaton sokan szoktak gúnyolódni, rámutatva, hogy még mindig messze a Nyugat a világ legfejlettebb területe, valamint hogy a "nyugat hanyatlásáról" szóló elméletekre a múltban többször is csattanós választ adott a történelem. Valójában amikor egy ilyen vita kialakul, akkor jórészt egyszerűen elbeszélnek egymás mellett a vitapartnerek. Az egyik egy (negatív) tendenciáról beszél, a másik meg egy (pozitív) pillanatnyi állapotról. Magam pont ezért nem is szeretem használni a "hanyatlás" szót, inkább nehézségekről, tendenciákról beszélnék. Összességében azt gondolom, hogy az egész emberiség az életformájának a szükségszerű felülvizsgálata előtt áll, és a jelenlegi világrend korántsem stabilan fenntartható. Lehet, hogy az előttünk álló változások így is a Nyugat tudja majd legjobban menedzselni, és relatív erőfölénye megmarad, de azt is gondolom, hogy a legnagyobb áldozatokat éppen itt kell majd hozniuk az embereknek, hiszen előbb-utóbb (a Föld természetes korlátai miatt) vissza kell vágniuk a fogyasztást, márpedig a fogyasztói társadalmat leginkább a nyugattal azonosítjuk.
A tabusítás kapcsán én is ugyanazt gondolom: ahol nem beszélnek egy problémáról, ott az annál nagyobb erővel tör aztán felszínre. (A Svéd Demokraták tegnapi választási eredménye is azt sugallja, hogy egy általános jelenségről van szó.)
Bejegyzés: A média-demokráciáról
Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2022.09.12. 14:26:18
Mindhármótoknak egyszerre válaszolok, mert a térképek ugyanazt mutatják: valóban volt a német nyelvterületen belül ideológiai-gazdasági törésvonal, de az nem a későbbi NDK-NSZK tengely mentén létezett, hanem (nagyjából) az egykori Porosz Birodalom és a többi terület határán. Ez inkább egyfajta észak-déli, és nem kelet-nyugati megosztottság volt. Ugyanez egyben vallási határ is volt, a protestáns észak állt szemben a katolikus déllel.
Két szempontot említenék még.
A nácizmus idején az egyedül hatékony ellenállást a katolikus egyház jelentette Németországban, őket sehogyan sem tudta bedarálni Hitler. Tévedés azt hinni, hogy a nácizmus valamiféle vallásos mozgalom lett volna, épp ellenkezőleg. (Ebben is egyébként jelentősen különbözik a fasizmustól.)
A napóleoni háborúk idején a Rajna-vidék francia fennhatóság alá került, és ennek máig tartó hatása van az ott élő emberek mentalitására. Azokon a területeken egy jóval kevésbé autoriter berendezkedés vert gyökeret, mint a porosz területeken.
Bejegyzés: A Nyugat-Kelet szakadékról
chrisred 2022.09.12. 14:01:10
Bejegyzés: A Nyugat-Kelet szakadékról
Boldeone2 2022.09.12. 11:16:56
Ez az nèmet náci párt területi eredményeit mutatja , amelyek a keleti területeken voltak a legerősebbek
Az èszaki ès keleti területek főképp protestánsok , elvileg ott kellene liberálisabb beállítottságúnak lenni , a katolikus déli ès nyugati területek lakosságának pedig inkább konzervatívnak ...
Ki gondolná, hogy ekkora a " földrajz" a földrajzi fekvés hatalma ...
Ugyanez a dichotómia mai Lengyelország esetében is kimutatható:
Varsó, Poznan, Gdansk, Breslau - a " liberális "német"Lengyelország , keleten a ultrakonzervatív " cári " Lengyelország
Valahogy mindig az jön ki, hogy a fejlettebb, gazdagabb országrészek, a nagyvárosok liberálisabbak, az elmaradottabb országrészek, a rurális területek,- ahol velünk èl a feudalizmus - azok konzervatívabbak
Bejegyzés: A Nyugat-Kelet szakadékról
Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2022.09.12. 09:08:03
Szia, ne haragudj, hogy nem jelent meg a kommented, általam ismeretlen okokból spammelte a blogmotor, és csak most vettem észre.
Köszi az infót. Át fogom rendesen tanulmányozni a linkeket. Előzetesen én annyit tudok hzzáfűzni, hogy a hagyományos határ Németországban a katolikus és protestáns tartományok között volt, illetve a Porosz Birodalom, illetve a többi rész között. De majd visszatérek, mihelyt megnéztem a linkjeidet.
Bejegyzés: A Nyugat-Kelet szakadékról
Gery87 2022.09.12. 08:59:05
Ime:
de.wikipedia.org/wiki/Datei:Karte_der_Reichstagswahlen_1871.svg
de.wikipedia.org/wiki/Datei:Karte_der_Reichstagswahlen_1878.svg
de.wikipedia.org/wiki/Datei:Karte_der_Reichstagswahlen_1893.svg
de.wikipedia.org/wiki/Datei:Karte_der_Reichstagswahlen_1912.svg
de.wikipedia.org/wiki/Wahl_zur_Deutschen_Nationalversammlung#/media/Datei:Wahl_zur_Nationalversammlung_1919.svg
de.wikipedia.org/wiki/Reichstagswahl_Dezember_1924#/media/Datei:Reichstagswahl_Dezember_1924.svg
de.wikipedia.org/wiki/Datei:Bundestagswahl_1949_-_Ergebnisse_Wahlkreise.png
de.wikipedia.org/wiki/Bundestagswahl_1961#/media/Datei:Bundestagswahl_1961_-_Ergebnisse_Wahlkreise.png
Bejegyzés: A Nyugat-Kelet szakadékról
promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2022.09.11. 11:38:00
1) Nyugat hanyatlása
Távol áll tőlem, hogy idealizáljam a nyugati állapotokat, szerintem is komoly gondokkal küzdenek. Az más kérdés, hogy a világ más részei is komoly gondokkal küzdenek, ezek némelyike globális, némelyike helyi probléma.
A hanyatlás kérdése megérne egy komolyabb eszmecserét, hiszen ennek rengeteg aspektusa van, gazdasági, politikai, társadalmi, stb.
Az biztos, hogy a nyugat gazdasági fölénye csökken, a világ többi része, de elsősorban Ázsia és főleg Kína gazdasági ereje folyamatosan nő. Ez természetesen megváltoztatja a politikai és katonai erőviszonyokat is. Az, hogy ez mennyiben a nyugat hanyatlása és mennyiben a kelet felemelkedése, az is egy érdekes és fontos kérdés, de az biztos, hogy "relatív" értelemben mindenképp beszélhetünk "hanyatlásról".
Én azonban most azt emelném ki, hogy mindez megváltoztatja azt is, ahogy a világ a nyugatra néz. Ha a nyugat gazdasági fölénye, hatalma csökken, akkor az "hanyatlik", azaz a nyugat nyilván válságban van. Akkor nekünk már nem kell a nyugatot másolni. A demokrácia és a liberalizmus nem szükséges feltétele a gazdasági felemelkedésnek, ezek számunkra életidegen elvek, ráadásul "látjuk", hogy hova vezet mindez, feszültségek a nyakló nélkül engedett bevándorlás miatt, mindenféle idióta viták melegekről, transzokról, genderről, stb.
Vegyük észre, hogy egyrészt ez egy természetes következménye a "hanyatlásnak", másrészt viszont ezek ugyanúgy nagyhatalmú, sok pénzzel bíró erőközpontok által terjesztett ideológiák, mint mondjuk a "szabad világ" meg a "nyitott társadalom". Ne válaszd a rothadó nyugat értékeit, válaszd a miénket! (Hogy aztán ezek az "értékek" pontosan micsodák, az gyakran szándékosan a homályban marad.)
2) Médiahelyzet a németeknél (és máshol)
A német médiahelyzetet csak nagyon felületesen ismerem, de más "németes" ismerősömtől a Tiedéhez hasonló véleményeket hallok. És persze látok hasonló jelenségeket az angolszász sajtóban is, szóval egyetértek, hogy a jelenség létezik: valóban, a nyugati sajtó nagyobb része (nevezzük mainstreamnek) hajlamos alapból bizonyos véleményeket szélsőségesnek, elfogadhatatlannak cimkézni. Ez mondjuk a németek esetében bizonyos fokig érthető: nagyon megégették magukat a nácizmussal, ezért most nagyon igyekeznek, hogy az ahhoz hasonló szélsőségek mégegyszer ne üthessék fel a fejüket.
Ugyanakkor ez szerintem is nagy hiba, mert bizonyos komoly társadalmi problémák megvitatását ez a fajta cimkézés lehetetlenné teszi. Nyilván kell egy egyensúly, ne legyen gyűlöletbeszéd, ne legyen rasszizmus. Viszont az nem rasszizmus, ha a bevándorláshoz kapcsolódó negatív jelenségekről és azok visszaszorításának módjáról beszélünk. Szóval egyetértek, hogy a nyugati sajtó sem találja meg a helyes egyensúlyt ezekben a kérdésekben.
Bejegyzés: A média-demokráciáról
Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2022.09.08. 16:45:17
Nos hát, nem sok hozzáfűznivalóm van, hiszen a lényeget tekintve teljesen egyetértek. Én is azt gondolom, hogy az államnak éppenséggel mérsékelnie kellene azokat az anomáliákat, működési rendellenességeket, melyeket a piac teremt, Magyarországon pedig pont ennek ellenkezője történik: az állam nem mérsékli a piac torz jelenségeit, hanem még föl is erősíti őket. Ez mind a sajtóra, mind a véleményformálásra érvényes.
Talán csak annyiban vitatkoznék, hogy szerintem ez a jelenség a nyugati világban is ott van, ha persze nem is ennyire drasztikusan. Magam leginkább a német viszonyokra látok rá úgy ahogy, és teljesen egészségesnek az ottani médiahelyzetet sem nevezném. A kellemetlenebb igazságelemeket ott is elhallgatják, kiszorítják, tabusítják, ha nem is olyan brutális arcátlansággal, mint nálunk a köztévé vagy a megyei lapok. Szóval az ottani helyzet is távol áll attól, ahogyan a demokrácia ideális esetben működne. Szerintem a trolljobberek előretörése is elsősorban tünete egy meglévő problémának, mint a probléma eredete.
Bejegyzés: A média-demokráciáról
promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2022.09.04. 23:50:42
Nem tudom, hogy az a bizonyos globális szuperstruktúra létezik-e. Azt nem vitatom, hogy "vannak nagy pénzű szervezetek és emberek, akik pénzt feccölnek a valóság interpretálásának alakításába". Azt sem, hogy adott esetben mondjuk Soros György közéjük tartozik. Viszont én úgy látom, hogy mellette sok más ilyen szervezet és ember is létezik, aminek következtében azért a média a világban még mindig elég sokszínű. Ha körülnézek a honi médiában vagy éppen az közösségi médiában, akkor engem személy szerint pl. Soros György befolyásánál sokkal jobban aggaszt mondjuk a rendkívül népszerű orosz propaganda. De ha mintát veszek az amerikai médiából, akkor azt látom, hogy mondjuk a Fox News az nem éppen a Soros-féle globális szuperstruktúra része: amögött valaki más áll.
Nem tagadom persze, hogy a probléma létezik és nagyonis aggasztó. Ideális esetben objektív, kiegyensúlyozott konzervatív média vitatkozna objektív, kiegyensúlyozott liberális médiatermékekkel meg objektív, mérsékelt baloldali újságokkal. Ettől nagyon messze vagyunk, a hangvétel ellenséges, a vita sekélyes, valójában egyre több az olyan médiatermék, amely már nem a szó jó értelmében vett sajtótermék, hanem a mögötte álló erők szócsöve.
Ugyanakkor az, ahogy a hazai propaganda kiemeli Soros Györgyöt és főellenségnek állítja be, az szerintem pont annak a bizonyítéka, hogy ők valójában nem megoldani akarják a fenti problémát, hanem beállni azok közé, akik kihasználják.
Bejegyzés: A média-demokráciáról
promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2022.09.04. 13:32:45
De nézzük a tartalmat!
1: Sajtó
Egyetértek abban, hogy a Kádár vs. Orbán korszak és azon belül a sajtó helyzete minőségileg különbözik.
Én ezt - megint kicsit mérnökösen - a következőképpen fogom fel. Lehet a demokrácia vagy éppen a sajtószabadság kérdését binárisan nézni: van vagy nincs? Aki ma ellenzékiként a nincs mellett érvel, az szinte azonnal belefut a késbe: már hogyne lenne sajtószabadság, ott az internet, olvass Telexet , 444-et és így tovább! Aztán nézd meg ezzel szemben, mi volt a Kádár korszakban. És ez így is van, az az állítás, hogy Magyarországon ne lenne sajtószabadság, nyilvánvalóan téves: a helyes bináris válasz az, hogy Magyarországon ma sajtószabadság van.
De lehet ezt a kérdés árnyaltabban is nézni. Mondjuk definiálni egy skálát 0 és 100 között, ahol a 100 a teljes sajtószabadság és 0 a sajtószabadság totális hiánya, a bináris határ pedig 50 pontnál van. A Kádár kor nyilván bőven 50 pont alatt van. Az általam felemlegetett 80-as évek legyen mondjuk saccperkábé 25 pont, a kontrollált sajtón belül megtűrt kritika miatt én nem beszélnék a sajtószabadság totális hiányáról. Ma nyilván bőven 50 felett vagyunk. Amikor a kritikámat megfogalmaztam, gondosan az "állam kezében lévő sajtóról" beszéltem. Azon a sajtón belül érzésem szerint kisebb a szabadság foka, mint a fent említett 25 pont, de természetesen a sajtó egésze jóval szabadabb.
Van akkor jelentősége annak, hogy az "állam kezében lévő sajtó" nem szabad? Nos, szerintem van. Több szempontból is. Egyrészt, az elvi: adófizető állampolgárként szerintem felháborító, hogy a befizetett adómat egy olyan intézményre költik, amely hírek helyett propagandát közvetít. Az állami sajtónak pont az lenne a feladata, hogy objektív és kiegyensúlyozott tájékoztatásra törekedve enyhítse a buborékjelenséget és hozzájáruljon ahhoz, hogy a társadalom meg tudja beszélni önmagával a közélet vitás kérdéseit. Elhiszem, hogy a teljes objektivitás az egy elérhetetlen vágyálom, abban is egyetértek, hogy a 2010 előtti állami sajtót jogosan lehet elfogultsággal vádolni, de az egészen biztos, hogy ami 2010 után történt az a közmédia korábbi állapotához képest egy hatalmas visszalépés.
És természetesen ennek hatalmas jelentősége van társadalmi szinten: ugyanis teljesen függetlenül attól, hogy van-e elvi lehetőség alternatív források után nézni, gyakorlati tény, hogy a társadalom egy része számára az állami sajtó kiemelt vagy akár kizárólagos tájékozodási forrás. Őket tehát a kormány nagyon sikeresen bezárja egy buborékba, ez pedig a választásokon szavazatokban is megnyilvánul. Nyilván nem ez az egyetlen vagy akár a fő oka a Fidesz sorozatos választási sikereinek, de az egyike a sok oknak.
Bejegyzés: A média-demokráciáról