És nem tartom a magam számára igaznak, hogy azzal a tömérdek tragédiával, önellentmondással, mely az életünkben ott van, épp csak együtt élnünk kell, némán, s közben alkotnunk kell saját művünket, pályánkat — mondjuk a mások örömére is. Azok közé az emberek közé sorolom magam, akiknek életvitelük…

Melyik lenne az az egyetlen szó, amelyikkel korunkat jellemeznéd? Szokásom volt az előző blogomon, hogy időről időre beszámoltam egy-egy érdekesebb álmomról. Szeretném most föléleszteni ezt a hagyományt, mert ismét olyat álmodtam, ami talán mások számára is érdekes lehet.

Ki szedi össze váltott lovait?ha elhulltak, ki veszi a nyakába?ki teszi meg mégegyszer az utatértük, visszafelé, hiába? Vajon melyek az élet nagy történései? Hogy megszületett a gyermekünk? Hogy letettünk egy fontos vizsgát? Hogy megkaptunk egy komoly és felelősségteljes állást? Hogy rátaláltunk…