Idézetek és értelmezéseik

Mondataink

Az avatarokról

2020. április 26. - Csöncsön

Nemcsak azok a történetek fontosak, amit másoknak, hanem azok is, amit magunknak mesélünk magunkról.

Gyakran olvasni olyan nézeteket az internetes kommunikációról, melyek szerint az voltaképpen nem is más, mint a valóságos személyiség elrejtése egy mesterségesen megalkotott (a valóságosnál vonzóbb, sikeresebb, jobb és boldogabb) személyiség mögé. És egyre-másra olvasni olyan kutatásokról, amelyek a tizenévesek kapcsolatalakítási nehézségeit éppen az elburjánzó netes csetelésekre vezetik vissza; szóval hogy a képernyő mögött ülve bátor diákoknak egyre nagyobb nehézséget jelent az élőszóbeli megnyílás, az őszinte, intim beszélgetés.

Hiba volna nem elismerni, hogy van ebben igazság, és gyanútlanul elfogadni minden netes személyiséget valódinak. Az általam nem kifejezetten kedvelt 444.hu portálon megjelent tavaly egy kitűnő írás arról, miféle hatása van nemcsak a személyiségre, de a társadalomra is az internetnek; miért löki a szélsőséges, agresszív kommunikáció, illetve a leegyszerűsítő, buta nézetek irányába az embereket, ha függőjévé válnak a közösségi hálózatoknak.

Mégis, nem tagadhatom el, hogy a jelenségben van valami roppant érdekes, és azok számára pedig, mint nekem, különösen is, akiket régóta foglalkoztat a művészet teremtette fiktív tér hatása az emberi gondolkodásra.

Hiszen az interneten mindenki egy picit művésszé válik. Már a legjellemzőbb netes tevékenységek sem mások, mint amiket egy művész csinál. Képeket készítünk, szövegeket alkotunk, zenéket osztunk meg, satírozunk, retusálunk, válogatunk, beállítunk, egyszóval: megszűrjük a kaotikus világot, hogy kiemeljünk belőle valamit, ami számunkra éppen akkor érdekes. Nem éppen ezt teszi egy művész is?

És a személyiség is, amelyet az interneten megalkotunk: hát nem az is valami olyasmi, mint amit egy művész teremt meg? Hát nem így dolgoznak az írók is, akik a saját életük nyersanyagából kiválogatnak pár feldolgozhatónak, használhatónak tűnő dolgot, hogy abból aztán valami olyasmit alkossanak meg, ami szerintük szép?

De, bizony, van az online személyiségalkotásban valami mélyen rejtező kreativitás is, és ez a kreativitás már a fiktív név választásakor is megmutatkozik. A név már testével is sugall valamit, már formájával is első benyomást hoz létre, erre pedig mintegy rárakódik a jelentés is, a név jelentése (ha egyáltalán van neki), amely asszociációk egész hosszú sorát nyithatja meg. Vegyük példának az én Csöncsön nickemet. A nagy Csé betű "csettintő, cuppogó", alapvetően gyermeki képzeteket indít be, erre pedig rárakódik a "Csön csön gyűrű" kezdetű gyermekdal kiváltotta sok különböző képzettársítás. Csecsebecse, csecsemő, csecsszopó, csörgő, csepegő, csattogó, csicsikáló, csengő, csacsogó hangok, képek juthatnak róla eszünkbe. És ez persze tudatos választás is volt; hiszen Csöncsön személyiségében eltagadhatatlanul van valami gyermeki vonás. Aki ezt a nevet meglátja, az — a megalkotó reménye szerint — valami gyermeki ártatlanságot fog feltételezni a netes személyiségről.

Csakhogy aki a nevet meglátja, meglát mást is: egy képet a név mellett, egy úgynevezett avatart.

Ezekről az avatarokról szeretnék írni, annak a szellemében, amit az első benyomások hatásával foglalkozó pszichológusok egyike így fogalmaz meg:

Nemcsak azok a történetek fontosak, amit másoknak, hanem azok is, amit magunknak mesélünk magunkról.

Ezek az avatarok ugyanis a mi képzelt történeteinket mesélik. Nem azt mondják el, hogy kik vagyunk, hanem azt, hogy kik szeretnénk lenni.

Az idézett mondatot író "énmárkaépítő coach" (hallatlan, mik vannak!) az első benyomás hatását vizsgálva jut arra a következtetésre, hogy ez (mármint a benyomás) akkor válhat vonzóvá, ha a személyiség harmóniában van saját történetével, sőt ha ott ő (mármint ebben a történetben) ráadásul pozitív szereplő is.

Ez az állítás és mondat, azt hiszem, igaz (és jó mondat!) marad attól függetlenül is, hogy egyetértünk-e brandépítő barátunk (barátnénk) egyéb feltevéseivel, vagy egyáltalán azzal, hogy feltétlenül az kell legyen egy megismerkedéskor a legfontosabb célunk, hogy másokban kedvező benyomást alakítsunk ki. A történet, amit mesélünk magunkról, kétségtelenül az a történet, amelyben egy adott időpontban, egy adott helyzetben és egy adott közegben élni és megnyilvánulni szeretnénk. Nem feltétlenül azért, hogy szeressenek, de azért mindenképpen, hogy megértsenek minket, és lehetőleg ne félre, vitapartnereink.

Nézzük hát, miféle avatarokat választottam én eddig a nickjeimhez.

Az első választásom olyan kézenfekvőnek tűnt, hogy szinte már túl csekély gondolkodás után érkezett.

Don Quijote alakjáról a következőket lehet tudni: nagyon szeret olvasni; nincs ellenére, hogy "szélmalmokkal harcoljon", azaz hogy olyan helyzetekbe navigálja magát, amelyeknek különösebb haszna nem lesz (talán mert a harc hősiességét, a küzdelem szenvedélyességét részesíti előnyben); álmodozó; a képzeletet gyakran összekeveri a valósággal; nagyon nagy mértékben idealista, és hisz egy szép világban, hisz a szépségben; teljesen őrült; és spanyol. Ezek mindegyike egytől egyig fontos volt számomra. Don Quijote az a kommentelő, aki felvállalja az értelmetlennek tűnő küzdelmeket is, és azt sem bánja, ha bolondnak nézik, csak megmutathassa hősiességét, kifejezhesse a benne pulzáló varázslatos szenvedélyt. Hogy Don Quijote spanyol, az természetesen a focis kommentek miatt volt fontos, hiszen ezekben a spanyol futball nagy rajongójaként nyilvánultam meg.

Don Quijotét minden könyvolvasó ember szereti (nemcsak azért, mert önmagára ismer benne, hanem mert emlékezteti arra is, hogy önmagához önironikusan viszonyuljon), és erre a fajta szimpátiára az avatart választva ugyancsak építettem, mintegy magam köré vonzva a rokon lelkeket.

Volt később egy stilizáltabb donquijotés avatarom is, mert a szélmalomharcolót túlságosan is direkt utalásnak éreztem; de ennek a stilizáltabbnak is ugyanaz volt persze az alapjelentése.

Amikor nicket váltottam, értelemszerűen avatart is váltottam.

A Foied vinom pipafo cra carefo mondat Szerb Antal Utas és holdvilág című regényében hangzik el többször is. A mondat egyik érdekessége, hogy a valóságban soha nem mondhatta ki senki, emberi nyelven nem dekódolható, csak Szerb Antal képzeletének szüleménye. Az (egyebek között Kerényi Károlyról is megmintázott) Waldheim professzorral keresi föl a regény főszereplője Rómában azt a kiállítást, ahol ezt az (állítólagosan etruszk nyelvű) mondatot olvassák, melynek jelentése: "Ma bort iszom, holnap nem lesz."

— Ma bort iszom, holnap nem lesz — fordította Waldheim. — Hát mondd, lehet-e tömörebben és igazabban megfogalmazni? Ez a mondat, archaikus nagyszerűségében, oly végérvényes, oly elmozdíthatatlan, mint a polygonális várfalak, mint a cyclops-építmények. Foied vinom pipafo, cra carefo.

Valami olyasféle mondat ez, mint a Carpe diem. Ragadd meg a pillanatot. Most élj. Ki tudja, lesz-e egyáltalán holnap? Abba a jelenbe fektesd energiáidat, amely biztosan a tiéd. Élvezd ki a jelenvalóság mámorát.

Szívroham után is megvéd a vörösbor | Hír.maAz avatarom nem véletlenül lett vörösbor. A vörösbornak nem csak varázslatosan szép bordó színe vonzó számomra. Az ízét és a hatását is jobban szeretem a fehérborénál. Erősebb, filozofikusabb, elvontabb hangulatba ringat. Ugyanakkor a képen az is lényeges volt, hogy ketten legyenek. Tudatos váltás ez Don Quijote monomániája után. Az új avatar arról szól, hogy ketten vagyunk, hogy egyenrangúak vagyunk, és hogy barátok vagyunk. És hogy, bár össze-összekoccanunk, ez akkor is csak baráti beszélgetés, amely nem okozhat sebeket. Ellenben talán létrehozhat olyan élményeket, amelyek után csakugyan mindegynek tűnhet, hogy lesz-e holnap.

Don Quijote és a Szerb Antal-mondat közös halmaza a szenvedélyesség. Ez az, amit, úgy fest, okvetlenül közölni akartam magamról. Akármit csinálok, azt szenvedéllyel akarom csinálni; legyen az írás, olvasás, játék, munka vagy beszélgetés.

Ezzel majdnem a végére is értem. Pár héttel ezelőtt azonban olyan kedvem támadt, hogy elgondolkodjam egy új avataron. Miért is ne? Különösen azt a lehetőséget akartam kihasználni, hogy egy általam fontosnak tartott személy gondolatait reklámozzam.

Sigmund Freud művei: 22 könyv - Hernádi Antikvárium - Online ...Így jutott eszembe Freud. Hogy miért fontos nekem Freud, azt egyetlen bekezdésben aligha tudnám elmagyarázni. Olvasómat ezért inkább Stefan Zweighoz irányítom, neki is A tegnap világa című lebilincselő könyvéhez, amely arról szól, hogyan élte át egy, a boldog békeidők polgári Bécsének idilljébe beleszülető kultúrember azt, ahogyan egyszeriben fölrobbant körülötte az a világ, amit szeretett. Zweig már Hitler hatalomra jutása után találkozott a 80 éves Freuddal, és teljesen lenyűgözte őt az öregember hihetetlen tudásvágya és bölcsessége. Üldözöttként, kiűzve hazájából, az idős pszichológus nem a saját megsértett egóját tolta előtérbe, hanem a helyzetet elemzi, mintha ő maga nem is volna benne érintett. Ez a Zweig által fölfestett kép belém rögződött. Íme, a modern korban is léteznek bölcs emberek, akik messze kerülve saját énjüktől csak a valóság, a tudás, az igazság iránt érdeklődnek. Jó lenne, ha többen megismernék ennek az embernek az írásait; nem azért, mintha tudományos igazságaik nagyon sok ponton nem évültek volna már el, hanem pontosan azon szenvedély miatt, amely minden mondatukból kiérződik. A megismerés szenvedélyéért.

Freud mégsem sokáig maradt az avatarom. Megéreztem, hogy nem teljesen illik hozzám. Az arca szigorúbb annál, amilyennek a sajátomat képzelem. És bár benne is ott van az a fajta "szent őrültség", amely oly fontos számomra, valami más viszont, valami bohókásság mintha hiányozna belőle. Úgyhogy a héten ismét váltottam.

Nyitólap - Budapesti Közlekedési KözpontBudapesti Közlekedési ...Olyan képet szerettem volna, amely jobban kifejez engem. És mi fejezne ki engem jobban, mint a mosoly? Nem az a mosoly, amelyik azonnal látszik, hanem az, amelyet a fürkésző és gondos szem viszont bizonyosan észrevesz. Még amikor fórumozni kezdtem, mondta rólam valaki, hogy minden mondatomban érez valami mosolyt, és hogy ez mennyire fontos neki. Hízelgőbbet (és igazabbat) azóta sem hallottam magamról. De miért éppen egy villamoson kellene keresni a mosolygást? Talán nem is mindenki tudja rólam, mennyire szeretem a villamosokat. Életem egyik legjobb (de legalábbis legkedvesebb) verse kezdődik úgy: "Rájöttem én, hogy villamos vagyok". A villamos az, aki mindenkit befogad, aki alapvetően csendesen siklik a sínjein, a villamos hajlékony, szelíd, karcsú és kecses. A villamos egy igazi nagyvárosi állat. A villamos mindig a maga útját járja. Ahol villamos van, ott mindig van kultúra, ott vannak olvasó és gondolkodó emberek. A villamos lassú, de biztonságos, a villamos figyelmes. És a villamos — tessék csak jobban megnézni — mindig mosolyog.

Ez rendben is van, a villamost csakugyan meg akarom mutatni mindenkinek. De hol marad a szenvedély? Don Quijote szenvedélye, Szerb Antal és Waldheim szenvedélye, Freud szenvedélye, a mámor szenvedélye?

Hát hol lenne? A villamos talán nem árammal működik? Talán nem egy örök flow-ban él? Hiszen áram (áramlat, flow, szenvedély) nélkül nem is működhet, akkor döglött (ne feledjük, a villamos még álmában is csönget egy picit!).

Most úgy érzem, hogy ez a legjobb avatar, ezt a történetet szeretném elmesélni magamról — magamnak és másoknak. Egy kigyúló szemű villamos történetét, amely éppen megállni kész egy megállóban, hogy utasainak kinyissa az ajtajait, és miközben így tesz, valamilyen rejtélyes kényszernek engedelmeskedve (nézzük csak meg!) egy pillanatra sem felejt el mosolyogni.

comments powered by Disqus

A bejegyzés trackback címe:

https://mondataink.blog.hu/api/trackback/id/tr2315642056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2020.04.27. 11:53:08

A kommentek (Disqus-os, bloghus, FB-os) keveredésének elkerülésére szüntettem meg a bloghus kommentelési csatornát, de most mind ezt, mind a FB-os kommentelés lehetőségét (újra) megnyitom.

Szóval mostantól mindhárom csatornán lehet kommentelni, kinek mi a kényelmesebb, vagy persze hol érkezett már olyan hozzászólás, amelyre reagálni szeretnétek. Örömmel látok minden észrevételt.