Idézetek és értelmezéseik

Mondataink

A jó bokszoló

2017. augusztus 31. - Csöncsön

Ha egy bokszoló mindenkit kiüt, akkor az egy jó bokszoló, nem?

Annyira kézenfekvő (és kézre eső) mondat, hogy szinte kihívja az értelmezést. Bizonyára szándékoltan is provokatív. Természetesen nem lesz célom itt meghemperegni a politika mocsarában, és a saját blogomat pártkatonák gyűjtőhelyévé tenni. Nem is politikai szempontból érdekel a mondat, hanem mert szimptomatikus, jóval túlterjed a pártok szféráján, és egész valóságfelfogásunkról, arról a nyelvjátékról, melyben gondjainkról gondolkodunk, nagyon sokat elmond.

Hajdú Péterrel, az ismert és sokak által nem kedvelt (de nagy nézettséget generáló) televíziós személyiséggel készített interjút a 24.hu portál. Ebben hangzott el a következő mondat a Fideszről.

Ha egy bokszoló mindenkit kiüt, akkor az egy jó bokszoló, nem?

Alighanem mindenki, akinek nem teljesen romlott a lelke, érzi, hogy ezzel a mondattal valami nincs rendben. Hogy egészen pontosan mi, az viszont elemzést igényel.

Mindenekelőtt érdemes leszögezni, hogy az állítás igaz. Az a bokszoló, aki mindenkit kiüt, jó, sőt kiváló bokszoló. Amikor valaki bokszolásra adja a fejét, éppen az a célja, hogy ne őt üssék ki, hanem ő üsse ki minden ellenfelét, és egyedül maradjon a ringben. Azt is érdemes hangsúlyozni, hogy ez nemcsak a bokszolókra igaz, hanem jóformán mindenkire, aki valamilyen versenyben méretteti meg magát. Korántsem csupán sportolókról van szó. A verseny napjaink egyik legátfogóbb létformája, és szelleme a gazdasági életet éppen úgy uralja, ahogyan a köz- vagy kulturális életet is. Megy a verseny a vásárlókért, a fogyasztókért, a kattintásokért.

Aki végigolvassa a Hajdú Péter-interjút (amit messzemenőkig ajánlani tudok, mert ritkán nyílik ilyen kiváló alkalom bepillantani egy korunk szelleme által ennyire mélyen átitatott egyén gondolatvilágába), az láthatja, hogy Hajdú Péter számára a média világa sem egyéb, mint verseny a nézettségért. Minden egyéb szempont (innen nézve) csak másodlagos jelentőségű lehet.

Aki úgy véli, hogy a politika közege alapvetően különbözik ettől, az biztosan téved. A pártok ugyanúgy versengenek, ahogyan a gazdasági társaságok; a különbség csupán annyi, hogy az ő fogyasztóikat úgy hívják: választók. A cél azonban azonos: a terméküket eladni. Árnyalatnyi különbség, hogy ezt a terméket nem tusfürdőnek vagy mobiltelefonnak nevezik, hanem bizalomnak. A pártok a választók bizalmával kereskednek, és aki a legtöbbet tudja ebből a termékből eladni, az megnyeri a választásokat.

És mégis van egy különbség, egy lényegi különbség a pártok és a gazdasági társaságok között. A politikai csoportosulások ugyanis nem azért jönnek létre, hogy választásokat nyerjenek. A választások megnyerése mindig csak eszköz annak érdekében, hogy a politikai csoportosulás kormányozni tudjon, azaz saját elképzeléseit a világról, az életről, a hazáról, a gazdaságról, az államról és annak feladatairól át tudja ültetni a valóságba. Ennek eredendően már nincs köze a választói bizalomhoz; az elképzelések elvi értelemben függetlenek tőle. Nem azért akarok valamit megvalósítani, mert az a többségnek tetszik, hanem meg akarok valósítani valamit, és megmérem magam, hogy ez hány embernek tetszik. Ha kellően sokaknak, akkor megvalósítom; ha nem, akkor azt tudomásul veszem, de az elképzeléseimen mindaddig nem változtatok, amíg ennek elvi okát nem látom.

Az idézett mondat, illetve a gondolat tehát azért téves, mert összetéveszti a szavazatmaximálás technikáját a politizálás eredendő céljával. A jó szavazatmaximáló nem feltétlenül a legjobb politikus. (Ezzel nem mondok arról semmit, hogy ki a "jó" politikus, mondandóm csupán annyi, hogy azt ezzel a módszerrel nem lehet megmérni.)

Honnan ered ez a tévedés? Onnan, hogy két szellemi terület sajátos törvényeit, játékszabályait, nyelvjátékait összekeverjük. Az egyik terület a sport, a másik az állam igazgatása. Ez a tévedés azonban jóval általánosabb, mint hogy pusztán Hajdú Péterben vagy a jelenlegi kormánypárt működésében vegyük észre. Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy egész korunk egyik legjellegzetesebb (és egyben legvégzetesebb) tévedéséről van szó. Akit a két terület összefüggése érdekel, annak okvetlenül ajánlom Maverick kiváló blogbejegyzését arról, hogy a média világa ma már világszerte szinte teljes egészében a sport logikáját követi. (Csak zárójelben jegyzem meg: sokat gondolkodtam már rajta, miért van az, hogy a XIX. század előtt gyakorlatilag nem létezett az élsportnak az a formája, amely ma számunkra olyan természetes. A magyarázat, mely szerint az embereknek egyszerűen több a szabadidejük, mint régen, meglehetősen felületes, és könnyen cáfolható. Sokkal valószínűbb, hogy az élsportnak a jelenlegi formája mélyen összefügg a "verseny" fogalmának kialakulásával, melynek eredete gazdasági.)

Magam mindig is hatalmas rajongója voltam a sportnak, gyerekkoromtól fogva mindig megnéztem, ha tudtam, a legkülönfélébb sportközvetítéseket, és a magam számára is amolyan "sportfilozófiát" tákoltam össze. Már-már ki is mondtam magamban (sőt talán valóban ki is mondtam, és talán nem is csak magamban), hogy a futballban minden megvan, ami az életben is. Vannak győztesek és vesztesek, méghozzá úgy, hogy a győztesek egyben vesztesek is, hiszen az erőviszonyok változnak, a játék kiszámíthatatlan, aki egyszer szerencsés volt, az legközelebb szerencsétlen lesz, ugyanakkor a szerencse is befolyásolható, a végzet alakítható stb. stb. Szóval a futball valóban kísértetiesen hasonlít az élethez.

Azt hiszem, Esterházy Péter, a szenvedélyes focista és zseniális író nyitotta föl a szemem, aki könyvet is írt a labdarúgásról, és a foci társadalmi jelentőségét talán mindenki másnál mélyebben érezte át. Ő mutatott rá, hogy van egy mélységes különbség futball és élet között. A futball játék, és mint minden játéknak, egyetlen célja van: megnyerni. A játék szellemét öli meg, aki nem akar nyerni, aki "engedi", hogy a másik nyerjen, aki, legyen szó akár a legegyszerűbb társasjátékról is, nem küzd teljes erőbedobásssal a győzelemért. Ezzel szemben az élet elvi síkon is megnyerhetetlen. Nincsenek ugyanis külső szempontok, nincsen olyan, hogy megnyert élet, elvesztett élet, hiányzik a győzelem mércéje. Egyik oldalról nézve győzelem az, ami a másik oldalról nézve vereség. Mindenki csak a saját életét élheti le, éppen ettől válik az emberélet megismételhetetlenné, újrajátszhatatlanná, éppen ez adja az emberélet egzisztenciális súlyát. Esterházy szavaival:

És szerintem az ún. életben sem kell állandóan nyerni. De a futballpályán igen. Aki ott nem akar nyerni, az nem tiszteli a játékot. Az élet pedig megnyerhetetlen.

Még mélyebbre ásva, még filozofikusabban:

Próbálkozzunk mással: sportban az élet. Küzdelem a létért. Győzzön a jobbik. Nehéz dolog ez. Mert szívünk szerint azt mondanánk: győzzön a jó. Csakhogy a jó nem akar győzni, van eszébe, veszteni sem akar, a jó valahogy mást akar, vélhetően nem akar semmit, csak lenni akar.

Ez futballpályán nem használható, ez a levés. Ott győzni kell, pontosabban győzni akarni, ez másképp nem megy. A különbségek vélhetően az Isten és a játékvezetők közti ontológiai különbségből adódnak. (Gondoljuk el egy pillanatra, hogy az Úristen vezet egy focimeccset. Ez les?! Ne vicceljen, Uram. Többszörösen rettenet!)

Ízlelgessük ezeket a mondatokat, és képzeljünk el egy világot, amelynek Istene egy futball-játékvezető.

Az élet (a valóságos, azaz egzisztenciálisan fölfogott, illetve a közélet) és a sport "ontológiailag" más szabályok szerint működik. Ha ezt képesek lennénk tudatosítani, és képesek lennénk ennek a gondolatnak a következményeivel számot vetni, bizonyos, hogy máshogyan nézne ki közéletünk, közbeszédünk, köznapiságunk.

Aki jó bokszoló, az még nem feltétlenül jó politikus, és nem feltétlenül jó ember. A jó bokszoló semmi egyéb, mint jó bokszoló. Ha egy politikai formáció értékét jellemezni próbáljuk, a sportból vett metaforák szükségképpen félre fognak vezetni minket.

comments powered by Disqus

A bejegyzés trackback címe:

https://mondataink.blog.hu/api/trackback/id/tr5512790842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2017.08.31. 17:22:24

ha nézed az élsportot, érdemes megnézni, milyen játékok vannak: remek összehasonlítási alap a baseball és az amerikai foci.
az első egy pásztori játék, nyílt mezőn csak egy labda és egy bot kell hozzá, a második egy arénában zajlik, drága és nehéz felszerelésben.
az első nincs időhöz kötve, se a "félidők" (inning) időtartamát, se a félidők számát tekintve, a második szigorú időkerettel bír.
az első célja a hazafutás, a másodiké az ellenfél védvonalának az áttörése.
a modern élsport az urbanizáció, a nehézipari termelés, de elsősorban a tömegháborúk gyermeke. az ember eljutott oda, hogy a pszichéje már nem tudja feldolgozni, amit egymással teszünk, és nem csak a háborúkban, hanem a mindennapokban se. ennek a szelepje a modern tömegszórakoztatás, a valóságshow-kal, a gátlástalan "szórakoztató" műsorokkal, a politikai kommunikációval.
a legtöbb nagy világvallás egyetért valami olyasmiben, hogy a "jó" élet, és egyáltalán a morálisan helyes cselekedetek eredményeként a világban kevesebb szenvedés marad, mint előtte. na, az élsport az nem ilyen :-).

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2017.08.31. 17:51:04

@bs395:

Nagyon jó összehasonlítás, rámutat, hogy sport a mai értelemben vett "élsport" előtt is létezett (a méta, amely lényegében a baseball európai formája, a középkorban is már népszerű szórakozás volt), de a XIX. században történt valami, ami gyökeresen megváltozott a sportban. Szerintem ez a "verseny" megjelenése volt. Az is jellemző, hogy a kapitalizmustól kevésbé érintett országokban az élsport nem is alakult ki a maihoz hasonló módon. (Manapság, a globalizációval persze már szinte a világ minden kis szegletébe eljut az élsport.)

A sportnak egyébként van saját morálja, gondolkodtam is, hogy beleírjam-e ezt a posztba, de az már így is kissé hosszúra nyúlt. (Gondoltam, talán kommentben majd lehet beszélni róla.) Szóval létezik egyfajta "sportszerűség", a szabályok betartására való törekvés. A jelenlegi élsportban azonban ez a fajta fair play már teljesen másodlagos a piac szellemiségével szemben. (Pl. a doppingbotrányok derítenek erre újra meg újra csúf fényt.) Szóval messze téves lenne azt mondani, hogy a politika azért nem olyan, mint a sport, mert a sportban sportszerű eszközökkel mérkőznek a felek.

P. S. Nagyon örülök, hogy idetaláltál!

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2017.09.03. 18:06:09

Nekem az utóbbi idők megdöbbentő jelensége, hogy tömegesen fordulnak el az emberek az élsporttól. Mindenféle helyeken olvasom kommentekben, mennyire undorodnak az emberek az egésztől: az általad is említett doppingtól, az agyonfizetett sztároktól és nem utolsó sorban azoktól a kegyetlen módszerektől, amelyek árán bajnokot nevelnek az ígéretes gyerekekből.

Én is mindig szívesen követtem a sportközvetítéseket, de valahogy sajnos a dolog kezd kínai irányba eltolódni. Vagyis nem kivételes emberek kimagasló teljesítményét látom, hanem lelketlen kitenyésztettek éremhalmozását. Hiába második Kína az éremtáblázaton, ha egy kínai olimpikont sem tudnék megnevezni. Ez nekem is ellenszenves.

Hajdú Péter nem véletlenül mondott sporthasonlatot. A mai kormányzat mindent megtesz, hogy az élsport ellen hangolja az embereket. Annyival ugyanis nem több az eredmény, mint amennyivel több pénz és figyelem (!) jut neki. Másrészt -és ezt kicsit helytelenítem - az eredmény valamiért egyre kevésbé fontos.

Hajdú a csalók szószólója. Azoké, akik nem rendes versenyben akarják megméretni magukat. Ezzel a szövegével a Fidesz, és fekete öves világbajnoka, Orbán Viktor körül kíván sündörögni. Ezzel a mondatával a számomra mindig is gusztustalan a cél szentesíti az eszközt filozófiát magyarázza, mentegeti. Mintegy szalonképessé próbálja tenni a nagyközönség előtt is ezt a törtetést, amely a kormánypárti (sajtó)nyomulás sajátossága.

Orbán Viktor jó bokszoló, mert mindenkit kiüt.

Az, hogy ő nehézsúlyú, az ellenfelek meg lepkesúlyúak; az, hogy a bíró az ő embere, hogy a ring nagyobbik része az ő területe, hogy a szünetekben az ellenfél le sem ülhet, sőt, szemébe szappanos vizet fröcskölnek, míg őt vitaminturmixszal itatják, nem számít.

Orbán Viktor jó bokszoló, mert mindenkit kiüt. Minden más lényegtelen.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2017.09.03. 18:19:43

Az ellenszenv (az élsporttal, illetve Hajdú Péterrel, no és a Fidesszel szemben) persze jelen van a társadalomban, de ez csak az érem egyik oldala. A másik oldal: az élsport egyre nagyobb tömegeket mozgat meg, egyre nagyobb pénzek vannak benne; Hajdú Péter az egyik legnézettebb magyar tévés; a Fidesz a legsikeresebb magyar párt. Szóval jól láthatóan nemcsak ellenszenv van, de vonzódás is a társadalomban a "jó bokszolók" iránt.

A gond számomra az, hogy bizonyos valóságterületeken ez a logika (nevezzük így: az élsport logikája) nem használható, vagyis ha használják, az károkat okoz. Ilyen terület egyébként a blogírás is. Ha arra mennék rá, hogy növeljem a kattintásszámot, szükségképpen témákat és stílust kellene változtatnom. A minőség, a színvonal csökkenne. A kormányzás se követheti az élsport, a "le kell győzni az ellenfeleket" logikáját, mert számos területen inkább kooperációra, mindenütt pedig szakszerűségre van szükség.

A különbség köztünk szerintem az, hogy én ezt a bajt általánosabbnak látom. Kétségtelen, a Fidesz tökéletesítette leginkább ennek a logikának a használatát, sőt még ideológiát is gyártott hozzá (emlékezhetünk G. Fodor Gábor elhíresült mondatára a polgári Magyarország mint "termékről"), de a dolog jóval mélyebben áthatotta az országot legalább '90 óta, mint hogy azt csupán a jelenkorra szűkítsük. Hogy mit lehet tenni ellene, az számomra jelenleg rejtély.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2017.09.03. 19:08:14

Persze, Orbán sosem abban volt jó, hogy megmondja, mi legyen, hanem annak gyors és pontos felismerésében, mi tetszik az embereknek. (Hét éve kormányoznak már, de igazán csak hülyeségekkel foglalkoznak, ám harmadszor is megnyerik a választásokat jövőre valószínűleg.)

Már megint ki akarunk sajátítani egy világjelenséget. A vonzalom az erőhöz az egész nyugati világra jellemző. És az árát se nagyon nézik sehol. A modernitás megbukni látszik.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.09.07. 13:13:57

"a média világa ma már világszerte szinte teljes egészében a sport logikáját követi"
És az a durva, hogy ez már nem csak a média, hanem a fogyasztók részéről is, mert előbbi esetében még érteném a pénzügyi nyomást. De nemrég valakivel vitába keveredtem Puzsérról, és ő halál komolyan előadta, hogy Puzsér populista maszlaga legalább több emberhez jut el, mint az értelmiségi faszverés (aminek az illető, feltételezem, a te posztodat is minősíteni). Mintha az, hogy valamire van igény, azt is jelentené, hogy azt érték kiszolgálni. És félig-meddig a cikked is ezt érinti a politika kapcsán, hogy az már teljesen keresletalapúvá változott: mindenki azt csinálja és vallja, amivel népszerű lehet. Talán neked írtam még a New Dealen, hogy már az ellenzéki pártok kapcsán is röhejesnek érzem, hogy a legelső szempont az, hogy "szólítsa meg a vidékieket meg a nyugdíjasokat meg a nyolcosztályosokat és ne belpesti értelmiségi okoskodás legyen", de persze közben meg azért ne legyen populista és ugorjon elő rögtön 300 oldalas, minden publicista által jóváhagyott programmal.

Szóval én örülök, hogy most született még egy oldal, ami nem ezt a logikát követi és kívánok sok (nem győzelmekben mért) sikert hozzá! :)

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2017.09.07. 14:04:08

@danialves:

Szia! Köszönöm a jókívánságot, és örülök, hogy írtál!

Bizonyos mértékig az embernek szüksége van a "kereslethez" való alkalmazkodásra, még akkor is, ha nem az a célja, hogy a keresletet kielégítse. A kérdés az, hogy mit hajlandó ezért föláldozni.

Szerintem mindig másodlagos kérdésnek kell lennie, bármit is csinál az ember, hogy mennyire lesz népszerű vele. Csinálja jól. Minden tevékenység jutalma önmagában rejlik, és akit ez nem elégít ki, az valamit elrontott.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2017.09.08. 14:30:12

@Csöncsön: "Minden tevékenység jutalma önmagában rejlik, és akit ez nem elégít ki, az valamit elrontott."
Köszönöm, ezt magam sem mondhattam volna szebben. :)

"A kérdés az, hogy mit hajlandó ezért föláldozni."
Szerintem ha ezért fel kell áldozni valamit, az már régen rossz. Nyilván ha létrehozol egy facebook-oldalt a blognak, azzal a kereslethez alkalmazkodsz, de nem áldozol fel semmit. De ez mondjuk nem ugyanaz, mintha elkezdenél clickbait cikkeket sorozatgyártani.
süti beállítások módosítása