Vagy a technológia fejlődésének abszolutizálása, dicsérete nem ott akad el, hogy a technológia sosem semleges, mindig valamilyen morális szinten álló emberek használják, vagyis hiába van technikai fejlődés, ha az emberiességünket süketség és műveletlenség veszi körül?
Alapelvem volt e blog indításakor, hogy mondatokat, tehát nem személyeket fogok elemezni. Ezt a módszert egyébként is érdemes alkalmazni a való életben, sok fölösleges körtől megszabadulhatunk vele.
Azért hangsúlyozom ezt most külön, mert Lánczi András egyik mondatáról szeretnék beszélni. Lánczi Andrásra mintegy "ráégett" az a bélyeg, hogy a kormány fő ideológusainak egyike, illetve sokaknak az az elhíresült (egyébként izgalmas) mondata jut róla eszébe, mely szerint: "Amit ma korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a kormány legfőbb politikája." Hangsúlyozom tehát, hogy nem erről a mondatáról szeretnék beszélni (nem mintha nem lenne érdemes), meg nem is a személyéről, melyet nem ismerek. Annyit tudok róla, hogy a Corvinus Egyetem rektora, "konzervatív filozófus", és interjút adott a minap a Mandiner nevű portálnak. Ebből az interjúból, mely egyébként is tele van izgalmasabbnál izgalmasabb mondatokkal, szeretném most fölmutatni a következőt:
Vagy a technológia fejlődésének abszolutizálása, dicsérete nem ott akad el, hogy a technológia sosem semleges, mindig valamilyen morális szinten álló emberek használják, vagyis hiába van technikai fejlődés, ha az emberiességünket süketség és műveletlenség veszi körül?
Egy régi (bennem magamban is élő) vitakérdés körül forog ez a mondat. A vitakérdés ez: jobb-e ma élni, mint régen?
Első blikkre a válasz persze az: na ná, hogy jobb. Sokkal jobb. Ma van vezetékes víz, táplálék, élelem, nem kell napi 12-18 órát dolgozni szinte szó szerint látástól vakulásig, az ember nem hal meg a legkisebb sérülések miatt is, az orvostudomány összehasonlíthatatlanul magasabb szinten áll, sokkal könnyebb ismeretekhez és tudáshoz jutni, eltűnt egy csomó értelmetlen babonaság, és holnap estig sorolhatnám a példákat, hogy miért jobb ma élni, mint mondjuk hatszáz (vagy akár csak száz) éve volt. A kérdés nem is az, hogy jobb-e ma élni, mint régen, hanem hogy a jövőben hogyan lehetne még jobban élni.
Bevallom, ezek az érvek számomra annyira lehengerlők, hogy le is teszem előttük a fegyvert. Technikai, kényelmi szempontból nem is lehet vitatni, hogy a mai világ sokkal jobb, sokkal kevesebb benne a szenvedés, mint a régiben.
Van ugyanakkor valami, ami miatt egy filozófus (a bölcsesség szeretője) mégsem fogadhatja el ezt a gondolatot, és ösztöneiben ellentmondásra ingerli. Bizonyos értelemben egy filozófus szükségképpen konzervatív lesz, és bizonyos értelemben minden jelentős gondolkodó mindig valóban az is volt.
Ennek az ösztönös ellentmondásnak az eredete az a gondolat, hogy amennyiben elfogadjuk: ma jobb élni, mint régen, akkor el kell fogadnunk, hogy a régiek élete rosszabb volt, mint a maiaké. Tehát egy ma tengő-lengő huszonéves, aki a szülei pénzén él, zabálja a gyorskaját, esze ágában sincs dolgozni, folyton csak kapni akar, és szívja a környezete vérét, jobban él, mint egy éjjel-nappal dolgozó középkori paraszt, vagy egy ókori bölcs, mint Arisztotelész vagy Platón. Ugye, érezzük, hogy itt valami nem stimmel?
Az ösztönös ellenkezés lényegében abban a gondolatban gyökerezik, hogy minden élet (legrosszabb esetben is minden emberi élet) önérték. Az ember nem azért él, hogy hozzájáruljon az általános haladáshoz, hanem hogy megélje az időt. Azt pedig, hogy Platón élte-e meg jobban a saját idejét, vagy a tengő-lengő mai huszonéves, nem a technikai fejlettség dönti el, hanem valami más. Ezt a "valami mást" lehet erkölcsnek nevezni. (Problematikus fogalom, és ha már Lánczi is említi például Nietzschét, hadd fűzzem hozzá zárójelben, hogy az erkölcsöt korántsem lehet az olyan értelemben felfogott "morál"-ra redukálni, amelynek a bázeli őrült zseni olyan emlékezetes módon tapintott rá hitványságból, irigységből fakadó eredetére. Az erkölcs nem feltétlenül nyárspolgárként fölfogott "jóravalóságot" jelent, lehet annál valami jóval keményebb, lenyűgözőbb valami is. De ezt most tényleg csak zárójelben.)
A gondolkodók tehát ezért jönnek a morállal, ezért lehet releváns az élet minősége szempontjából is az ember morális állapota. Lehet, hogy a morális élet kevésbé kényelmes, de ki merné mondaná, hogy Platón élete nem volt értékesebb, mint a tengő-lengő huszonévesé? Vagy hogy nem volt legalább ugyanolyan értékes? (Vagy ne mondjuk Platónt, mondjunk természettudóst, Newtont, Einsteint, vagy feltalálót, vagy bárkit, aki éppen a technikai fejlettséghez járult hozzá közvetve-közvetlenül.)
Ez az a megfontolás, ami miatt mégsem mondhatom egyértelműen, hogy ma jobb élni, mint régen volt. Mi az élet jósága? A kényelem? A szabadság? Mindezek roppant relatív fogalmak. Jézus a kereszten olyan fiziológiai kínokat élt át, amik az emberi tűrőképesség legvégső határait feszegették, sőt át is lépték. Mégis olyan erkölcsi magaslatra jutott, és éppen azokban a percekben, mint még soha senki. Jobban élt, mint mi? Még egy nem hívő, egy nem keresztény számára is szentségtörő a kérdés. Olyan minőségére jutott el a létezésnek, mint talán még egyetlen ember sem.
És akkor ezen háttér ismeretében most közelítsünk egy kicsit jobban Lánczi mondatához. A "hogy" szóig, azt hiszem, most már értjük. A "technológia abszolutizálása" valóban "elakad". Azaz nem minden a technikai fejlettség, az emberi életminőség lényeges összetevőit elrejti. De hogyan értsük azt, hogy "a technológia sosem semleges"? Lánczi is használja a technika vívmányait, a vezetékes vécét meg az áramot. Ha valami, akkor a technológia igazán semleges, nem tekint a használói világnézetére!
Vagy mégis?
Bizonyos értelemben talán mégis. Amikor elborzadunk a középkor bizonyos szokásain, amikor elborzadunk az akkori emberek babonaságain, szegénységén, a higiénia hiányán és egyebeken, akkor nem pontosan a technológia mai szintje beszél belőlünk? A technológia mai szintje az oka, hogy szinte kivétel nélkül mindannyian osztozunk az elborzadásban. Miért? Mert a technológia mai szintje mondatja velük, hogy bizony ezek a dolgok, a higiénia, a babonaság elvetése, a jogszerűség stb. fontosak. Lehetne máshogy is látni? Persze, hogy lehetne. A középkor emberei nem érzékelték a hiányt, nem lázadtak föl az állapotok ellen. Egészen más dolgok miatt lázadtak, ha lázadtak.
És akkor itt jön az a gondolat, hogy a technológiát "mindig valamilyen morális szinten álló emberek használják". A mi morálunkban fontos egy csomó minden, ami egy középkori ember moráljában vélhetően nem volt fontos. És viszont! Ebből viszont az is következik, hogy valamit esetleg el is vesztettünk.
Sokan ezen a ponton azt mondanák, hogy amit elvesztettünk, azért nem kár. Elvesztettünk egy csomó értelmetlen babonát, elvesztettünk egy kényelmetlen életmódot, elvesztettük a boszorkányüldözéseket és az "istenítéleteket", és egy csomó hasonló borzalmat. Hála az égnek, hogy elvesztettük őket!
Aki így véli, már nem is érti Lánczi mondatának utolsó részét, sőt undorodni is fog tőle: "az emberiességünket süketség és műveletlenség veszi körül". Miről beszél ez? Ma a műveltség fényévekre van a középkori szinttől, a toleranciáról nem is beszélve? Miféle badarságokat hord össze ez az ember?
Pedig szerintem megszólal a mondataiban valami mély igazság is.
Nem a boszorkányüldözések visszasírásáról van szó.
A "süketség és műveletlenség" nem az enciklopédikus tudásra vonatkozik. Feltételezhetjük ugyanis, hogy a modernség előtti világban létezett az emberekben egy olyanfajta nyitottság, amely a haladással elveszett. Egyfajta transzcendenciára való nyitottságról van szó. Nevezhetjük istenhitnek is, de valami általánosabbról van szó. Ma is hihetünk Istenben. De az emberekhez való viszonyainkat nem a transzcendenciához való viszony határozza meg. Nyilvánvaló földi céljaink vannak, boldogulni akarunk, gazdagodni, nem megöregedni. Egy olyan világban viszont, amely bele van ágyazva a transzcendenciába, mindezek a célok másodlagosakká törpülnek. Elképzelhető tehát, hogy egy középkori ember mélyebben tudott szeretni, áldozatot vállalni, bátrabb, keményebb, erősebb volt. A "nyitottság" nem feltétlenül az idegenekkel szembeni nyitottságot jelenti (bár nem tartom kizártnak, hogy a középkori ember nyitottságát előítéletességünk miatt alábecsüljük); jelenthet a transzcendensre való nyitottságot is. A "műveltség" pedig nem feltétlenül olvasottságot jelent; jelenthet az emberi társas viszonyokban való "kiművelődést" is.
De miért fontos mindez nekünk? A középkort már sohasem fogjuk visszahozni, és nem is lenne kívánatos. Én sem szeretném. Persze, hogy nem.
A modernség kritizálása vagy a konzervativizmus nem a középkor "visszahozását" jelenti. Egyszerűen egy intés csupán, hogy álljunk meg egy pillanatra. Biztos, hogy nem veszítünk el semmit a haladás közben? Biztos, hogy okunk van lenézni a régieket? Biztos, hogy mi mindent jobban tudunk?
Ha ezeket a kérdéseket föltesszük, talán többet "kihozhatunk" a saját életünkből, mint ha ezeket a kérdéseket mint értelmetleneket elvetjük. Talán nyitottabbá válhatunk olyan értékekre, amelyeket civilizáltságunk másodlagosnak tekint. Olyanokra, amelyeknek nincs értékük kényelmi vagy technikai szempontból, az életet nem teszik különbözőbbé a régi emberekétől.
Mik ezek az értékek? Nyitottság, de nem a tolerancia értelmében. És műveltség, nem az olvasottság értelmében.
