Idézetek és értelmezéseik

Mondataink

Kisvárda, a kapitalizmus és a work-life-balance

2021. március 13. - Csöncsön

Jön a jó idő, és nem azt szeretnénk, hogy a kisgyerekeikkel és a kutyával a városban sétáljanak majd, és jól érezzék magukat, hanem azt, hogy a férjüket otthon engedjék aludni, akik ne a kisgyerekkel egy szobában legyenek, és ne várják el azt, hogy éjszaka a futballista keljen fel a gyerekhez, mert ez nagyon sok esetben előfordult.

Jó egy hete a kisvárdai futballklub sportigazgatója meghökkentő nyilatkozattal robbantotta föl az internetet.

Arról beszélt Révész Attila, hogy a csapatuk utóbbi időben mutatott gyenge játéka elsősorban a játékosok egyéni formahanyatlására, vagyis fáradtságára, kialvatlanságára vezethető vissza. Megfordítandó a rossz trendeket, a sportigazgató leült beszélgetni a játékosokkal és feleségükkel, minek során jó tanácsokkal is ellátta a családtagokat.

Jön a jó idő, és nem azt szeretnénk, hogy a kisgyerekeikkel és a kutyával a városban sétáljanak majd, és jól érezzék magukat, hanem azt, hogy a férjüket otthon engedjék aludni, akik ne a kisgyerekkel egy szobában legyenek, és ne várják el azt, hogy éjszaka a futballista keljen fel a gyerekhez, mert ez nagyon sok esetben előfordult.

Az első megdöbbenés után elkezdtem gondolkodni e szavakon, és arra jutottam, hogy ez a szöveg, így ahogy van, felháborító és elfogadhatatlan. Hiszen mi fontosabb: a gyermekek egészséges lelki fejlődése (vagyis az, hogy apjukkal legalább olyan szoros kapcsolatot építsenek ki, mint anyjukkal), vagy egy komolytalan színvonalú focibajnokság egy középcsapatának pár, keveseket érdeklő végeredménye? Én azt gondolnám, hogy igenis keljen föl az apa (is) lecsendesíteni a kis kölyköt, még ha ennek mondjuk az az ára is, hogy a csapat egyszer-egyszer gyengébb teljesítményt nyújt. A foci: játék. A gyermek élete és lelke: nem játék.

Mások persze más okokból háborodtak fel a nyilatkozaton. Egyfajta elavult, ósdi és kártékony nemi munkamegosztást hallottak ki belőle: a férfi az, aki dolgozik és pénzt keres, a nő helye pedig otthon van. Olyannyira otthon van, hogy még kutyasétáltatás céljából se hagyja el a konyhát. Nekik nem az a dolguk, hogy "jól érezzék magukat", hanem hogy kiszolgálják — amolyan rabszolgaként — urukat és parancsolójukat, aki eltartja őket.

Sokak talán az általánosító ítéletet is levonták: Kisvárdán, az ország legkeletibb és egyik legelmaradottabb csücskében így mennek a dolgok. Oda nemhogy a modernitás nem érkezett meg, de még a felvilágosodás sem; a társadalom szerkezete még mindig feudális és középkori. Az emberek agyában arrafelé olyan nőkép él, amilyenről nyugaton már csak a történelemkönyvekben olvashatni.

Pár nappal később aztán elolvastam Ch. Gáll András cikkét az Indexen, és elkezdtem az ügyről valami egészen mást gondolni.

Először is a focistafeleségek csakugyan nem "átlagos" nők. Életszínvonaluk, anyagi helyzetük messze fölülmúlja a magyar átlagot. Többségében egyébként nem is magyarokról van szó. A Kisvárda futballcsapata már évek óta híres-hírhedt arról, hogy igen olcsó áron szerez be a legkülönfélébb országokból (főleg Dél-Amerikából és a Balkánról) játékosokat. Ha ezeknek az embereknek a helyzete nem tipikus, akkor a tipizáló ítélet róluk hibás. Igaz, ezt az állítást érdemes némileg pontosítani. A helyzetük ugyanis olyan értelemben nem tipikus, hogy tipikus kisvárdai emberek lennének — olyan értelemben viszont nagyon is, hogy tipikus élsportoló-feleségek, akiknek helyzete elüt a többségi társadalométól.

Ettől persze még a mondat eléggé elfogadhatatlannak tűnik, igaz, már nem azért, amiért elsőre sokaknak annak tűnt. Csakugyan nem arról van szó, hogy a férfi kiszipolyozná a nőt. És nem is arról van szó, hogy mindez azért történne így, mert Kisvárdán vagyunk, keleten, a feudalizmusban stb.

Ráeszméltem, hogy itt valami sokkal mélyebb problémának tapogatjuk a gyökereit, és végső soron éppen ez vett rá, hogy írjak a témáról.

A kisvárdai „futballcsináló" váratlan vallomása - NSORévész Attila a saját önképe szerint egyáltalán nem "elmaradott" gondolkodású ember; éppen ellenkezőleg. Az, amit ő mond, gondol és javasol, éppen a magyar futballközegben kifejezetten haladó, korszerű gondolatnak számít: a játékosok teljesítménye nem pusztán az edzői taktikától, az edzéstervektől és a konkrét futballszakmai felkészültségtől függ. Hanem attól is — legalább ugyanilyen mértékben —, hogy hogyan élnek, hogyan alszanak, mivel töltik a szabadidejüket. Nyugat-Európában ez a felismerés már teljes mértékben áttört, és — mint a cikkből megtudjuk — a belga válogatottnál például külön alvásszakértői csoport dolgozik, hogy a játékosok fizikai állapotát minden szempontból a lehető legoptimálisabbra igazítsák. Amit Révész kapisgál, az nem a Balkán vagy a keleti sztyeppék irányába mutat, hanem nagyon is nyugatra. A legkomolyabb profizmusban alapvető, hogy a futballisták magánéletét (étkezési és alvási szokásaiktól kezdve szabadidős tevékenységeikig) a lehető legmagasabb szintű kontroll alatt tartják.

Persze itt közbe kell vetni, hogy mindennek a kisvárdai formájában, a feleségekkel való iszogatásban és csevegésben, az egész révészi nyilatkozatban, mégiscsak van valami megmosolyogtatóan amatőr jelleg, valami sajátosan provinciális levegő. De a tartalma, szemlélete sokkal közelebb áll a nyugati klubok szemléletéhez, mint a tradicionális iskola emberképe, amelyben a futballista csak a pályán és az edzésen futballista; ha nincs épp a pályán, nagyjából azt csinál, amit akar.

A kérdés csupán az, hogy jó-e ez az irány. Illetve hogy vajon csupán az élsportolókra jellemző-e ez a fajta teljes "odaadás" (erőforrásaink, életünk teljes feláldozása egy klub, egy csapat, egy gazdasági társaság oltárán), vagy mindenkire.

És én azt hiszem, hogy — persze különböző mértékben és módokon, de — mindenkire igaz ez. Egyre nehezebben húzható meg a határvonal szakmai élet és magánélet között. Az angolban már külön szó is keletkezett a jelenségre, mely jelzi, mennyire nem magától értetődő a szétválasztás: work-life-balance. Magam azt tapasztalom, hogy egy munkavállalónak jóformán éjjel-nappal a munkaadója rendelkezésére kell állnia. Magánéletét folyamatosan monitorozzák. Nézetei befolyásolják szakmai előmenetelét. Nem gondolhat szabadon akármit, meg kell felelnie a politikai korrektség lehető legtöbb elvárásának. Ha nem így tesz, repül. Vagy ha nem repül, nem léphet előrébb, karrierjét nem építheti tovább.

És van még egy valami: jó, ha nincs gyereke. Sőt jó, ha szingli. A család csak teher a kapitalizmus világában, mely hátráltatja és megnehezíti a hatékony munkavégzést. Ha egy gyerek éjszaka fölsír, akkor a legjobb, ha a munkavállaló mindezt nem hallja meg. Azt se szeretnénk, ha napközben a parkban kutyát sétáltatna, és jól érezné magát.

A termelés világa nem az ember boldogulásáért van. Törvényei, szabályai függetlenek attól. Ha történetesen egy futballklubról van szó, akkor a cél a futballista (aki ebben az esetben nem egyéb, mint drága termelőeszköz) legoptimálisabb fizikai állapota.

Dehát — vethetjük közbe — nem éppen ez a játékos érdeke is? Nem jobb neki is, ha pihentebb, ha jobb állapotban van, ha többet tud futni, és ha javuló teljesítménye miatt a csapata győz? Nem éppen ez utóbbi az, amiről minden élsportolónak készülő, élsportolóságra vágyó kisfiú és kislány még gyermekként annyit álmodozik? Nem éppen arról szól-e az élet, hogy a maradandó teljesítményekért és sikerekért, amelyek a nevünket az utódok számára fenntartják, áldozatokat hozunk? Nem éppen így tett-e minden nagy ember, aki valaha bármivel is gazdagította az emberiséget? Ki merné állítani, hogy az így meghozott áldozat — mely persze tagadhatatlanul áldozat — értelmetlen?

Én azért megkérdezném azt a kisgyereket is majd, aki éjszaka fölsír. És megkérdezném azokat is, akiknek a termelés mindenre kiterjedő törvényei miatt fölszívódott a magánéletük, és akiknek emiatt nincs idejük családot alapítani, vagy ha már valamiért mégis családot alapítottak, nincs idejük együtt lenni vele.

Nem látom már ezt a helyzetet és mondatot olyan könnyen megítélhetőnek, mint egy hete. Révész Attila nyilatkozata persze nem volt "píszí"; de voltaképpen semmi egyebet nem mondott, mint amit a termelés világa minden alkalmazottjától kimondva-kimondatlanul elvár: áldozzuk be a magánéletünket, ha — hiszen így folytatódik a nyilatkozat az általam idézett mondat után — szeretnénk "ilyen jó körülmények között maradni".

comments powered by Disqus

A bejegyzés trackback címe:

https://mondataink.blog.hu/api/trackback/id/tr3516459908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása