De a földrajz és annak ismerete, hogy miként alakultak ki és maradtak fenn a nemzetek az adott földrajzi körülmények között, továbbra is kulcsfontosságú, ha meg akarjuk érteni a világ jelenét és jövőjét.

"Mély éjeken hányszor nézlek, te Térkép..."

Amikor először olvastam Kosztolányinak ezt a csodálatos versét A szegény kisgyermek panaszai ciklusból, megdöbbentem rajta, hogy "hát ő is?".

Amióta az eszem tudom, nagyon szeretem a térképeket. Csodálatos dolog fantáziálgatni róla, hogy a különböző természeti képződmények miféle változatosságát hozzák létre az emberi civilizációknak, életmódoknak.

Általános iskolában (az irodalom mellett) a földrajz volt a kedvenc tantárgyam. Mindig is sokkal jobban szerettem, mint például a történelmet. Miközben a történelem teljesen esetleges, ostoba háborúkról és gyerekes, ám pusztító hatalmi harcokról (meg unalmas törvényekről) szólt, addig a földrajz a hétköznapi élet valóságára világított rá. Az élelmet meg kell termelni. Hogyan? Kell hozzá föld. Hol van föld? Síkságokon. Ha van folyó, akkor a terményekkel kereskedni is lehet. A legtöbb emberi civilizáció tehát síkföldre és folyók partjára települt.

Itt van például Irán domborzati térképe:

Látható, hogy két hatalmas hegységrendszer teljesen elvágja Iránt a szomszédaitól, kelet felé pedig egy átjárhatatlan, élettelen sivatag látszik. Ezen keljen át, aki akar, ötven fokos hőségben. A következmény: Irán viszonylag elszigetelten fejlődött, és az iszlám világon belül az egyetlen hely maradt, ahol hatalmas siíta vallású népesség maradt fönn.

Nézzünk meg egy másik térképet. Ez a Közel-Kelet népsűrűségét mutatja be:

Európa, Törökország és a Földközi-tenger partvidéke (Libanon, Izrael, illetve Egyiptom északi része, pontosabban a Nílus torkolatvidéke) nagyon sűrűn lakott vidék. India még sűrűbben lakott. A kettő közötti területen azonban van egy nagy "kihalt" rész. Ez Irán keleti része, a föntebb már említett sivatag.

Közelítsünk most egy picit jobban rá Irán népsűrűségére.

Látható, hogy van az országnak egy csücske (északnyugaton), amelyik elég sűrűn lakott. Húzzunk egy vonalat képzeletben a Kaszpi-tenger keleti csücske és a Perzsa-öböl északkeleti csücske között: az ettől nyugatra található rész az, ahol igazából sok ember él. Ez az a sűrűbb szövésű terület, ahol kialakítható infrastruktúra, út, vasút, civilizáció. A középső rész világa egészen különböző lehet ettől.

Közelítsünk még jobban az élet valósága felé.

Itt egy térkép Irán etnikai és vallási összetételéről:

Mint látszik, színes a kép. A kevésbé sűrűn lakott rész homogénebb, ott főleg siíta vallású perzsák laknak. A délkeleti, Pakisztánnal határos csücsökben főleg szunnita beludzsok. Ez két külön világ lehet. A nyugati, sűrűn lakott rész képe az igazán színes. A Kaszpi-tengertől nyugatra, délnyugatra siíta azeriek élnek, tőlük nyugatra szunnita kurdok, majd délre tőlük (a térképen kékkel) egy jelentős lur lakosság, a Perzsa-öböl mentén pedig kaskájok, arabok, itt-ott különféle keresztény népcsoportok és a többiek.

Pár térkép, és máris mennyivel többet tudunk arról, hogy Irán miféle ország lehet!

Órákon át tudom ezeket nézegetni, elképzelve, hogy milyen lehet mondjuk Irán nyugati részén egy lur ember élete. Vagy épp egy grúz keresztényé. Mennyivel többet mond ez el, mint egy-egy politikai hír vagy egy üres törvényszöveg. Rámutat, hogy az ott élő embereknek mindenekelőtt egymással kell dűlőre jutniuk, nem annyira a nagyon messze levő teheráni kormányzattal.

Legszívesebben föltennék ide még pár tucat térképet Iránról, hogy még jobban belemerüljünk Irán valóságának problémáiba, de az a reményem, hogy már az eddigiek is kellően megvilágítják, miért tartok egy-egy jó térképet száz szónál is sokatmondóbbnak.

Így lehetett vele Tim Marshall, brit újságíró, haditudósító, külügyi szakértő is, aki egy igazán szemfelnyitó könyvet jelentetett meg tavaly a világpolitikai konfliktusok földrajzi alapú értelmezéséről. A címe a magyar fordításban: A földrajz fogságában. Tíz térkép, amely mindent elmond arról, amit tudni érdemes a globális politikai folyamatokról.

A könyv a Föld tíz régióján végigmenve elemzi, hogy a földrajzi, geopolitikai adottságok hogyan alakították az egyes országok történelmét, politikai stratégiáját. Megtudjuk belőle, hogy mi okozta a szíriai polgárháborút, hogy miért fejletlen Afrika [a szerző nyilvánvalóan olvasta Jared Diamond csodálatos könyvét], hogyan jött létre a Koreai-félsziget (ahogy ő nevezi) "időzített bombája", hogy mit akar Kína és mit Oroszország, és még számtalan olyasmit, ami megmagyarázza jelenkorunk megannyi politikai eseményét, konfliktusát.

Persze nyilvánvaló, hogy nem minden csak a földrajzi viszonyoktól függ. A technológiák, az eszmék, az egyéniségek, a véletlenek, az ideológiák szintén befolyásolják, hogy mi történik a világban. A technológia, ahogy Marshall mondja, feszegeti a földrajz börtönének rácsait.

De a földrajz és annak ismerete, hogy miként alakultak ki és maradtak fenn a nemzetek az adott földrajzi körülmények között, továbbra is kulcsfontosságú, ha meg akarjuk érteni a világ jelenét és jövőjét.

Talán jobban látszik ennek a mondatnak az igazsága, ha rámutatunk, milyen az, amikor a földrajzi adottságokat a magukat sokkal okosabbnak és hatalmasabbnak vélő politikusok figyelmen kívül hagyják.

Vegyünk két példát. Az egyik a szíriai polgárháború, a másik a Krím orosz annektálása.

A szír polgárháború gyökere lényegében nem volt más, mint az, hogy az európai gyarmatosítók az adott terület népességi összetételétől függetlenül, teljesen mesterségesen, mintegy "vonalzóval" húzták meg az új országok határait. Nemzetállamokat akartak létrehozni ott, ahol nem lehetett nemzetállamokat létrehozni. Nem meglepő, hogy elég volt egy szikra (egy rosszabb termésű év), hogy a felek egymásnak rontsanak.

A Krím Oroszország számára létfontosságú terület, az ország egyetlen meleg vizű kikötője. Nyilvánvaló volt, hogy Putyin elnök sohasem menne bele, hogy Oroszország érdekszférájából ezt a stratégiailag kulcsfontosságú területet kivonják. Ez egyenlő lett volna Oroszország hosszú távú öngyilkosságával. Amikor tehát Ukrajnában nyugatbarát kormányt segítettek hatalomra, válaszul az oroszok megszállták a Krímet. Tim Marshall rámutat, hogy nem is tehettek volna mást. Aki ismeri a földrajzot és Oroszország történelmét (hogy tehát nekik mik a prioritásaik), az egy ilyen lépésen cseppet sem lepődhet meg.

Egy európai fotelből persze lehet tanácsokat osztogatni olyan embereknek és politikusoknak, akik teljesen más éghajlati, domborzati, kulturális, etnikai és vallási viszonyok között élnek, csak csodálkozni nem érdemes, ha ezek a bölcs tanácsok süket fülekre találnak.

Tim Marshall könyve kötelező mindenkinek, aki legalább alapvető ismereteket szeretne szerezni a különféle kontinensek geopolitikai viszonyairól. Arról, hogy mi miért történik, és hová tart a világ, mire számíthatunk a jövőben. Talán nem mindent mondanak el a térképek, de nélkülük bizonyosan nem mondhatunk el semmi érdemlegeset távoli világok vágyairól.