Idézetek és értelmezéseik

Mondataink

Egy migráns vallomásához

2021. május 11. - Csöncsön

Az első generációs migránsok mindent megtesznek, hogy elfelejtsék a múltat, a közeget, a nyelvet, a helyet, amelyet elhagynak, és amelyet el kell felejteniük ahhoz, hogy sikeres migránsok lehessenek.

Ha megnyitom a Facebookot (és az utóbbi időben minden nap kénytelen vagyok megnyitni), az oldal tetején fölnyílik egy doboz ezzel a kérdéssel: "Mi jár a fejedben?" Van is, hogy olykor őszintén igyekszem megválaszolni a kérdést, így az utóbbi fél évben több, már-már blogbejegyzés terjedelmű posztot is megjelentettem ott. Egész jó szövegek lettek. Hiszen könnyű megítélni, jó-e egy szöveg: ha flow-ban íródik, akkor jó. És azt az olvasó éppen annyira érzi, mint az író, hogy egy szöveg flow-ban íródott-e.

Mindazonáltal van egyfajta inkább mentális, mint terjedelmi korlát, melyet egy Facebook-poszt nem léphet át. Ha igazán átgondoltan szeretnék írni valamiről, akkor meg kell nyitnom ezt a blogot, és tényleg átgondolni, majd aztán meg is formálni, amiről írni szeretnék. Ehhez csönd, teljes üresség és elvonultság szükséges. És még akkor sem biztos, hogy sikerül. Vannak egészen egyszerűen gondolatok, amelyek mélyebbre eresztik gyökerüket ahhoz, hogy felületes pillantással, zajos közegben észrevehetők legyenek.

Miután szerkesztője vagyok a Szófa című irodalmi portálnak, az utóbbi egy évben ismét meglehetősen sok kortárs szépirodalmat olvasok. Valamelyest — ahogy mondani szokás — képbe kerültem, hogy miféle szövegeket írnak ma a költők és az írók. Ebből a vegyes színvonalú masszából emelkedik ki aztán majd az a néhány szerző és szöveg, amely évtizedek, sőt évszázadok múlva is ütésállónak, maradandónak, Tandori szavával élve: állagosnak bizonyul. A Pareto-elv alighanem az irodalmi piacra is érvényes: a szerzők 20%-a lesz az, aki miatt e korra 80%-ban visszaemlékezünk majd.

Ebbe a bűvös 20%-ba igen nagy valószínűséggel be fog kerülni Borbély Szilárd életműve.

Persze ő már nem is élő szerző. 2014-ben, 50 éves korában öngyilkos lett.

Éppen azután tehát, hogy istenigazából a nagyközönség is megismerhette a nevét (és nem csak az irodalmat napi szinten bújó könyvmolyok belterjes kis köre). 2013-ban ugyanis megjelentette Nincstelenek. Már elment a Mesijás? című megrázó regényét, amely rögtön hatalmas közönségsiker (is) lett.

Ezt a regényt magam is említettem már e blogon. Az általam 2018-ban elolvasott szépirodalmi könyvek közül a negyedik helyre tettem, a linkre kattintva elolvasható, mit írtam róla akkor.

Borbély Szilárd

Most, miután az Alföld című folyóiratban megjelent egy izgalmas beszélgetés Borbély Szilárdról, szörfölgettem egy kicsit a neten, hogy többet is megtudjak a szerzőről, így akadtam rá az Élet és Irodalomban 2013. júliusában megírt Egy elveszett nyelv című esszéjére. Lassan nyolc év telt tehát el a megírás óta; a szöveg mégis aktuálisabb, érdekesebb, maibb és frissebb, mint a most megjelenő írások 80%-a. (A Pareto-elv újabb igazolódásaképp.) Tegnap este olvastam el ezt a csodálatos esszét, és alig bírtam aludni utána, annyira megérintett, fölzaklatott, földühített, és megrendített.

Miről van szó benne? Arról, hogy Borbély Szilárd — bár ezt, aki ismerte arcát, hanghordozását, stílusát és műveltségét, igazán álmában sem gondolhatta volna — az északkelet-magyarországi mélyszegénység legmélyebb bugyraiból érkezett meg a magyar irodalomba. Túrricse egy beregi falu az Erdőháton, az ukrán-román-magyar hármashatár közelében. Amikor megkérdezték Borbély Szilárdtól, hogy miért nem nevezte meg Nincstelenek című regényében a falut, hogyha egyszer a megadott GPS-koordináták alapján egyértelműen beazonosítható, azt felelte: harminc éves koráig ki sem ejtette a száján ennek a helynek a nevét. Szégyellte, gyűlölte és megtagadta. Aki elolvassa az esszét, nem fog rajta különösebben csodálkozni, hogy miért.

Borbély Szilárd elvándorolt ebből a közegből, emigrált belőle, így magát ő migránsnak, első generációs migránsnak nevezte.

Az első generációs migránsok mindent megtesznek, hogy elfelejtsék a múltat, a közeget, a nyelvet, a helyet, amelyet elhagynak, és amelyet el kell felejteniük ahhoz, hogy sikeres migránsok lehessenek.

Milyen különösen hangzik ez a mondat ma, nyolc évvel később... Kétségtelen, a migráció korántsem feltétlenül országhatárokon átívelve zajlik; legalább ennyire fontos és jellemző módja az elvándorlásnak az, ha valaki a saját kulturális közegét (osztályát, kasztját, faluját) hagyja el. Azt mondja a mondat, hogy ez az elhagyás pedig akkor és csak akkor válhat sikeressé, ha totális. Ha agyunk még emlékezik az elhagyott közegben átélt élményekre; ha ismerjük még a közeg nyelvhasználatát; ha tudjuk, mi jellemzi a helyet, és az a valami hogyan épül föl; nos, ebben az esetben a migráció sikertelen, kudarcos volt.

Nem tudom, olvasóm is érzi-e azt a hideglelést, amit én, amikor ezt olvasom.

Hiszen hogyan lehetne ilyen mércékkel mérve egy költő, író migrációja sikeres? Hogyan lehetne elfelejteni mindazt, amiből egy személyiség összeállt? Ez a logika olyan vaskövetkezetességgel vezet el az öngyilkosságig, hogy bármi más kifejlete abszurd volna, és a fönti szavak csak ironikusan vagy ízléstelen nagyotmondásként lehetnének értelmezhetők.

Nem vagyok szadista, nagyon nem; és amikor elkezdenék belegondolni, miféle szenvedéseket élhetett át ez az ember, amikor a múltja és jelene között vergődött, próbálom valamiképp elterelni a gondolataimat. Egyébként is azt hiszem, hogy bizonyos dolgok nem tartoznak ránk.

De ha ez így van, miféle tanulsága lehet még e történetnek?

Az egyik nagyon primer: a borzadás. Amikor olvastam a Nincsteleneket, valamelyest megnyugtatott a tudat, hogy a regény valamikor a '70-es években játszódhat. Ma már ilyen (ott) szerencsére nincs — gondoltam. Csakhogy ez nem igaz; a Borbély szülei elleni rablógyilkosság 2000 szentestéjén történt. Akkor tehát még legalábbis nem sokkal lehetett élhetőbb a közeg, mint harminc évvel korábban. A friss hírek alapján azonban a térség ma is elég messze lehet attól, amit európainak nevezhetnénk. Zárkóztatni, fejleszteni, nem hagyni annyiban.

A másik tanulság egy picit mélyebb: a múlt akkor is meghatároz minket, ha elhagyjuk. Az elszakadás szó igen találóan fejezi ezt ki. A szakadás mindig tépettséget, sebeket hagy maga után. Az első elszakadóknak, az első generációs migránsoknak ezt mindig számításba kell venniük, és ha nem is olyan radikálisan állnak hozzá, mint Borbély (hogy tehát sikeres elszakadás csak totális felejtéssel jöhet létre), a felejtés képességét mindig táplálniuk kell a lelkükben. (Hadd fűzzem ide ehhez, hogy pár hónappal ezelőtt föltettem a Facebookra egy borítóképet; Pesterzsébet városházáját ábrázolja. Mindez annak jelzése, hogy a magam részéről nem akarok kiszakadni abból a közegből, amelybe beleszülettem. Nekem azonban könnyű, hiszen szerencsés vagyok: boldog gyerekkorom volt.)

A harmadik tanulság össztársadalmi: egy közeg szétszakítása (akár abból a célból, hogy általános kulturális szintjét fejlesszék), a migráció általánossá válása felmérhetetlen lelki sebeket eredményez azokban, akik ennek a szakadásnak átélői. Aligha kétséges, hogy mindenféle megrögzöttségnek, begyöpösödöttségnek, a múlt hagyományaihoz való mindenféle görcsös ragaszkodásnak, illetve az ezen hagyományokból való kiszakadás aránytalannak tűnő megbüntetésének ez az elsődleges oka: az ösztönös érzés, hogy a kiszakadásnak mekkora ára van.

A migrációra lehet tekinteni üdvös folyamatként. Lehet tekinteni rá másfelől szükségszerűként.

A magam részéről bizonyos fokig mindkettőt el is tudom fogadni. De csak akkor, ha nem tagadjuk el a nyilvánvalót: hogy lehet és érdemes fájdalmasként is tekinteni rá. Mégpedig akkor is, ha a közeg, melyből kiszakadtunk, csak megalázott, elnyomott és tönkretett is minket.

 

comments powered by Disqus

A bejegyzés trackback címe:

https://mondataink.blog.hu/api/trackback/id/tr3116530094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása