S választottunk magunknak csillagot.

Volt egyszer, hol nem volt, volt nekem egyszer még a régi pontilyen blogomon egy úgynevezett „versrovatom”. Ez úgy nézett ki, hogy minden alkalommal kiválasztottam egy-egy verssort (csak egy sort), és arról írtam egy miniesszét, szóval azt az egy verssort cincáltam, jártam körbe, értelmeztem. 

Szép kis anyag gyűlt össze ebből; egy gyengébb pillanatomban össze is gyűjtöttem az egészet, és egy amolyan kis kötetecskévé fűztem. Pár embernek megmutattam a gyűjteményt, és sok pozitív visszajelzést kaptam, ami megindította bennem a gondolatot, hogy a munkát érdemes lenne folytatni, kiegészíteni, aránytalanságait kiegyengetni, hogy csakugyan egy igazán szép kötet ehessen belőle. Úgy döntöttem, hogy végülis itt, a Mondataink blogon fogom folytatni, amit amott abbahagytam. E blogtól egyébként sem testidegen ez az eljárás: egyetlen részlet (mondat, sor, idézet) kiemelése, amely mintegy cseppben a tengerként mutat meg valami sokkal többet, mint önmaga.

Kezdjük is az új sorozatot Petőfivel, aki akkor — a véletlen szeszélyei folytán — kimaradt gyűjtésemből.

A négyökrös szekér régi nagy kedvenceim egyike. Még a 99 híres magyar vers című antológiában olvastam egy remek kis elemzést róla; emlékeim szerint az értelmező (Rigó Béla) ott azt fejtegette, milyen képtelenül vontatott ez a szöveg, a költő minden sorban újra leírja, hogy szekéren mentek, és hogy lassan, és hogy négy ökör fogta a szekeret, szóval itt egy egész hosszú vers, amelyik tulajdonképpen nem szól semmiről. És akkor kiviláglik a szövegből egy mondat, egyetlen sor, éppen ez:

S választottunk magunknak csillagot.

amely az egészet megemeli, amelyért az egész hosszú szöveg voltaképpen létrejött.

Igazi tréfa ez. Petőfitől a legkevésbé sem állt távol az efféle huncutkodás, még ha nem is feltétlenül ez az, ami legelőször eszünkbe jut róla. 

De vajon mi is ennek a sornak a varázsa?

Elgondolkodtam rajta tegnap, és ráeszméltem valamire.

Az olvasó tudhatja, hogy megtörtént a választás, de azt nem, hogy Erzsike és a költő melyik csillagot választották. Az ég sok milliárd csillaga közül van egy, amelyik az övék, de örök titok marad, melyik az. Vagyis itt egy olyan intimitás jön létre, amely mintegy kirekeszt minden harmadik felet önmagából. 

(Emlékszem, amikor elballagtunk nyolcadikban az általános iskolából, egy osztálytársammal megfogadtuk, hogy megjegyzünk egy számot. Elég hosszú szám volt, talán hatjegyű. Ha ismét találkozunk majd, emlékezni fogunk a számra. És egy-két évig csakugyan így is volt. Aztán egyszer csak teljesen elfelejtettük. Most már abban sem vagyok biztos, hogy osztálytársam egyáltalán arra emlékezik-e, volt-e ilyen számválasztásunk. Régóta külföldön él, családot alapított, vélhetően éppen elég eseménynek tanúja volt, hogy elfelejthessen egy ilyen kamaszos hülyeséget.)

A magunknak szó a személyességről szól, de maga a verssor nemcsak mondja: csinálja is, amit mond. A csillag csakugyan nem az olvasóé. Vannak olyan személyes választásaink, amelyek sohasem tartozhatnak harmadik félre.

Ám van a sorban még egy szó. Ez: választottunk.

A Petőfi által oly kedvelt „szabadság” szó jelentése olykor túl elvontnak hat ahhoz, hogy igazán átérezzük. A szabadságért meghalni? Mit jelent ez? Csak ennyit jelent: választhatunk. És választunk is. 

Van ebben valami szociális vonatkozás is, mint persze az egész versben. A társaságnak „úri tagjai” utaznak a szekéren. Az nem világos, hogy a költő és Erzsike is úri tagok-e, vagy véletlenül keveredtek az úri tagok közé. A hétköznapi logika és nyelvérzék inkább az előbbit valószínűsíti. Némileg ez meglepő lehet Petőfitől, aki rendszerint éppen a néppel azonosította beszélőjét. De az úri szó a vers fénypont-sorában új értelmet is nyer: szabadon választhatunk. Talán nem azért vagyunk urak, mert van pénzünk egy szekérre. Azért vagyunk urak, magunk urai, mert választhatunk valami mást is, valami többet, jobbat, mint amit saját földi létezésünk, társadalmunk fölkínál nekünk: egy másik csillagot.

Akkor hát privát-e a boldogság, vagy társadalmi? 

Úgy érzem, éppen a kettősség is adja a sor varázsát. Privát, mert a csillag, amit választottunk, mindenki más számára hozzáférhetetlen. A boldogság csakis intim, csakis az egyes emberek közötti viszony lehet, nem „össznépi”. De az is igaz, hogy a csillag szó jelentése sokkal tágabb, mint hogy pusztán amolyan élettelen űrbeli tűzgömbnek higgyük. A csillag egyben egy másik bolygót, követezésképpen egy másik létezést is jelent, más szabályokkal, más társadalommal, más emberekkel. Választottunk magunknak csillagot, azaz választottunk magunknak egy másik társadalmat, ahol talán nem csak a társaság úri tagjai engedhetnek meg maguknak egy kedélyes, romantikus szekérutazást.