A gazdag embernek a szemétdombján is több érték van, mint a szegény ember házában.

Óév és újév fordulóján Mérő Lászlónak A csodák logikája című könyvét olvastam el. A fülszövegben idézik Mérőt, aki egyébként eredeti szakmája szerint matematikus, de foglalkozott mesterséges intelligencia-kutatással, statisztikával és pszichofizikával, majd gondolkodáspszichológiával és gazdaságpszichológiával: "Elképzelt «ideális» olvasóm az, aki egyszerűen csak intellektuális kalandra vágyik, függetlenül attól, hogy mi a konkrét szakmája." Úgy éreztem (nem is alaptalanul), hogy a könyv éppen egy magamfajtának való. Van ebben a könyvben minden: Gauss-görbe, Cauchy-görbe, Gödel-tételek, Brouwer-féle fixponttétel, Pareto-elv, káoszelmélet, szupernaturális számok és skálafüggetlen hálózatok; ám mindez egy teljesen logikus gondolatmenetre fölfűzve, és úgy magyarázva, hogy tényleg bármely értelmes gimnazista megértse.

A könyv alapkérdése az, hogy léteznek-e csodák. A válasz pedig meglepően egyértelmű: igen. Sőt a szerző még tovább megy: nemhogy léteznek csodák, de a világ legújabb fejleményei abba az irányba haladnak, hogy egyre több és több csodával fogunk szembesülni. A bibi az, hogy ezek a csodák nem feltétlenül "pozitív" csodák. Egyik napról a másikra összeomolhat a világgazdaság, és a tudósok csak néznek majd egymásra, hogy ez mégis hogyan történhetett. A feladatunk tehát az, hogy fölkészüljünk erre az új világrendre (a szerző, Nassem Nicholas Talebnek A fekete hattyú című nagy sikerű könyvéből átemelve a fogalmat, Extremisztánnak nevezi), már amennyiben egyáltalán föl lehet készülni valamire, aminek lényege a kiszámíthatatlanság.

Mérő derűlátó alkat, és úgy gondolja, hogy nem kell annyira félni a válságoktól, amennyire Taleb retteg tőlük. Van ugyanis egy érdekes kísérőjelenségük: talpra lehet állni belőlük. A kérdés az, hogy ki tud talpra állni egy válságból, egy csődből, egy összeomlásból. Jellemzően az, akinek sok mindene marad egy összeomlást követő szemétdombon. Éppen ez a könyv vezérgondolata is:

A gazdag embernek a szemétdombján is több érték van, mint a szegény ember házában.

Első pillantásra ez kissé kiábrándító okoskodásnak tűnik. Legyünk tehát gazdagok? A "gazdagság" fogalma meglehetősen lejáratódott az utóbbi évtizedekben; gazdag többnyire ezt jelenti ma egy átlagember tudatában: 'gátlástalan', 'aljas', 'erkölcstelen' és hasonlókat. Szerencsére kiderül a könyvből, hogy nem (pusztán) anyagi értelemben vett gazdagságról van szó.

Gazdag az, aki sok mindent fölhalmozott. Az anyagi értékeken túl sok tudást, szellemi kincset, ismeretet, modellt, makettet, szóval gazdag elsősorban az, aki sok mindent el tud képzelni.

Ilyen értelemben pedig a gazdagodásra ösztönzés mindenki számára elérhető és megérthető jó tanácsnak hat. Anyagi értelemben a meggazdagodáshoz egy speciális lelkialkat szükséges. Ezt akkor is el kell ismerni, ha ehhez a lelkialkathoz nem feltétlenül a fönti, negatív karakterjegyeket társítjuk. Ráadásul a Gauss-görbe szerint nem is lehet mindenki gazdag. Vagyis ha azt javasolnánk, hogy mindenki lehetőleg anyagilag gazdagodjon, igen nagy ostobaságot javasolnánk. (Persze bizonyos mértékű anyagi felhalmozás nélkül a szellemi gazdagodás feltételei sem adottak, ez is nyilvánvaló; ezt azonban nem az egyén, hanem egy társadalom szintjén kell érteni: egy gazdag társadalom képes jól működő szociális rendszer létrehozására.)

A tanács mindenekelőtt a "szellemi" szemétdombra vonatkozik.

Milyen egy szellemi szemétdomb? Mérő érdekes példát említ. Egy orvostanhallgatónak az egyetemen az emberi test összes csontjának nevét és funkcióját meg kell tanulnia, jóllehet a praxisa során ezt az ismeretet jó eséllyel sohasem fogja kamatoztatni. Látszólag tehát halott tudásról, szemétdombra hajítható limlomról van szó. Nos, válságos helyzetekben pontosan ezek a szellemi limlomok kezdenek értékessé válni. Az orvos ugyanis, aki a szó szoros értelmében az utolsó porcikáig ismeri az emberi test felépítését, vélhetően sokkal jobban konvertálható tudással rendelkezik, mint az, akinek ilyen ismeretei nincsenek. Az emberi test működése alapján ezerféle gép működését sokkal jobban el tudja képzelni. És ha éppen egy gép megszerelésére lesz szüksége, orvosi ismereteit kamatoztathatja.

A sokszor szapult "lexikális tudás" tehát korántsem értelmetlen adatfelhalmozás. Ez adja azt az összképet, amelyre minden embernek szüksége van, aki valamely szakmát gyakorolni akar, és konvertálható tudásra akar szert tenni. A tudatlanságot, az ismerethiányt ugyanis nem lehet konvertálni.

Ez a gondolatkeret adja meg a választ arra is, hogy miért érdemes minél többféle szöveget (például szépirodalmiakat is) olvasni: az olvasás a szellemi szemétdombunkat növeli. Ha beüt a baj, ehhez a szemétdombhoz tudunk nyúlni majd, hogy újrakezdjünk. Mit meríthetünk belőle? Ötleteket, példákat, lehetőségeket, gondolatokat, mintákat, modelleket. Akinek a fejében sok minden van, annak kevésbé kell rettegnie a hatalmas összeomlásoktól; hiszen ezerféle példát látott már arra, hogy nehéz helyzetben valaki megoldást keres.

Rettegnie leginkább annak kell, aki (mivel azt hiszi, hogy az élet kiszámítható, és hogy ismeri a törvényeit) nem építi saját szemétdombját haszontalanságokból.