Idézetek és értelmezéseik

Mondataink

A hübrisz elnyeri büntetését

2018. január 17. - Csöncsön

Ellenfeleimről az a véleményem, hogy egyiket le tudom győzni, a másiktól kicsit tartok; nem tudom, hogy neki milyen témakör az erőssége.

Az utóbbi időben jellemzően fél nyolc körül érek haza este, így általában éppen vacsora közben tudom megnézni a köztévé által sugárzott Honfoglaló című vetélkedőt.

A tévés műveltségi vetélkedők utóbbi pár évtizedben lezajlott sajátos evolúciója mind a műsorok jellegében, mind a műsorvezetők stílusában tetten érhető.

Kezdetben volt Egri János és az Elmebajnokság. Itt a kérdések meglehetősen nehezek voltak, átlagos műveltséggel a többségük aligha volt megválaszolható, és egyértelmű választ kellett adni rájuk. A műsorvezető, Egri János azonban, akár egy jóindulatú professzor, vélhetően éppen ezért is, rendre segítette a játékosokat, többnyire a megközelítőleg helyes válaszokat is elfogadta, a végén pedig mindenki győztesnek érezhette magát.

A következő lépés Vágó István volt, aki leginkább a Van benne valami, majd a Mindent vagy semmit!, illetve a Legyen ön is milliomos! című műsorokkal vált a magyar médiavilág egyik legismertebb szereplőjévé. Itt már (és persze elsősorban a legutóbb megnevezett, legnépszerűbb műsorra gondolhatunk) lényegi változás történt: nem megadni kellett a helyes választ, hanem az adott lehetőségek közül kiválasztani. Ehhez már jóval kisebb műveltség, és jóval több logikus gondolkodás volt szükséges; általában pedig a kérdések is (talán az utolsó öt-hatot leszámítva) lényegesen könnyebbekké váltak. A műsorvezető immár nem egy professzor attitűdjét hozta, hanem az ördög ügyvédjéét, aki igyekezett feszültséget kelteni, olykor segíteni, olykor elbizonytalanítani a játékost. Ekkor még csak sejteni lehetett azt, ami Vágó későbbi közéleti munkásságából színről színre kiviláglott: hogy Vágó kifejezetten lenézte a játékosait, magát viszont rendkívül sokra tartotta. (Vajon van-e ép lelkű ember, aki belépne például egy Tényeket Tisztelők Társasága nevű szervezetbe?)

Ezt követően érkezett Gundel Takács Gábor és (mindenekelőtt) a Maradj talpon!. Két változással: egyrészt a kérdések még sokkal könnyebbek lettek, és a megadott betűkből akkor is ki lehetett kombinálni a választ, ha a játékosnak amúgy fogalma se lett volna róla; másrészt immár nem (illetve nemcsak) az eredménnyel, hanem egymással (is) küzdöttek a felek. Párbajok jöttek létre. Nem az nyert, aki a legtöbbet tudta, hanem az, aki többet tudott, mint az éppen aktuális ellenfele. A komparatív előny számított. Volt versenyző, aki 10-15 helyes válasszal milliókat nyert; és volt, aki 30-40 helyes válasz után lepottyant, és üres kézzel ment haza. Gundel attitűdje ennek is talán megfelelően valahol Egrié és Vágóé között helyezkedett el: segítő is volt, de ugyanakkor kicsit tanárosan-kioktató is; igaz, ezt az attitűdöt sohasem olyan bántó gőggel prezentálta, mint Vágó, sokkal több érzelmi intelligenciával és pedagógiai érzékkel.

Hogyan illeszkedik ebbe a sorba a Honfoglaló? A legérdekesebb változás az, hogy ebben a játékban a kérdések nagyobbik része kitalálhatatlan, csak tippelni lehet; de éppen ez a lényeg is: a tippelés sohasem puszta hasra ütés. Kell hozzá (lexikális) tudás és logika is. A legtöbb kérdésre ezek alapján majdnem mindig nagyjából kitalálható a helyes válasz. (Vannak persze itt is nagyon könnyű kérdések, ezt a tradíciót mindegyik kvíz viszi magával.) Ugyanakkor a Maradj talpon! újítása itt is megmaradt: a játékosok közvetlenül küzdenek egymás ellen. A műsorvezető, Szente Vajk attitűdje az irónia. Érezteti, ha valamit egy játékosnak illett volna tudnia, de többnyire mulat rajta; nem gúnyos éllel, inkább valami olyasféle felhanggal, mint Örkény: "mi mindent kell tudni..."

Sok minden változott és alakult tehát a vetélkedők terén; egy valami azonban nem változott: a győzelemhez sohasem csak tudás volt szükséges; mindig kellett szerencse is. Szerencse, hogy "kézre eső" kérdések jöjjenek; szerencse, hogy jó idegállapotban legyünk; szerencse, hogy bekattanjon éppen a jó válasz; szerencse, hogy akkor és ott éppen megsegítsenek minket az istenek.

A legutóbbi adásban egy tanítónő játszott, és a bemutatkozása során gyorsan elintézte, hogy alighanem egy ország drukkoljon ellene, mert rögtön így indított:

Ellenfeleimről az a véleményem, hogy egyiket le tudom győzni, a másiktól kicsit tartok; nem tudom, hogy neki milyen témakör az erőssége.

Egyiket le tudja győzni? És ezt így hogy? Mégis minek alapján gondolja ezt?

Mivel tanárról, tehát voltaképpen kollégáról van szó, ez a hozzáállás még inkább meghökkentett. Ha valaki, akkor egy tanár éppenséggel sohasem becsülheti le a másik szellemi kvalitásait. Ha egy gyerekről gondolja a tanító, hogy gyenge képességű, akkor úgy is fog bánni vele, mígnem bebizonyítja, hogy csakugyan az.

Mindenesetre a mondat kíváncsivá tett. Vajon miért gondolhatja ez a nő, hogy egyik ellenfelét biztosan legyőzi? És vajon melyikről gondolja?

A két ellenfele közül az egyik egy középkorú férfi volt, a másik pedig egy nyugdíjas nő. Mindkettőre alkottam magamban elméletet. A férfit talán férfi volta miatt becsülheti le; gyerekként a fiúk általában nehezebben kezelhetők az iskolában, mint a lányok, mert egyrészt lassabban érnek, másrészt gyengébbek a verbális képességeik ("Egy tizennyolc éves fiú csak érezni tud még."), az iskola pedig főleg ezekre épít. Egy tanító, aki ezzel szembesül, akár ki is alakíthat olyan előítéletet, hogy egy férfi egy ilyen játékban gyengébb lesz. Avagy éppen megfordítva: kialakulhat egyfajta hamis férfitisztelet is egy ilyen tanárban. (Találkoztam már ilyesmivel.) De az is lehet, hogy a nyugdíjas nőt becsülte le. A nyugdíjasokról a társadalom széles rétegeiben negatív attitűd alakult ki az utóbbi években. Ennek részben van persze alapja, de általánosítani bizonyosan ostobaság. Éppenséggel aki sokat élt, az sokat is tapasztalt, így egy ilyen játékban éppenséggel nagyon is erős lehet. Ha már torzítunk, akkor helyes a jó irányba torzítani, és abból kiindulni, hogy aki öregebb, az valószínűleg bölcsebb is nálunk.

Akárhogy is, a vélemény, hogy az "egyiket le tudom győzni", ilyen kevés információ alapján mindenképpen megalapozatlan. Vagy ha az egyiket le tudja győzni, akkor a másikat is, ezzel viszont nem is mondott volna semmit, csak azt, hogy reménykedik a legjobbakban. De hát nem ezt mondta.

A mondat második fele nem tompítja, hanem erősíti a mondandó lekezelő jellegét. Azt sugallja ugyanis, hogy a lekezelésnek van alapja; hogy az ellenfeleknek vannak erősségeik és gyengéik. Mi alapján? Persze, nem láttunk mindent; a játékosok bizonyosan beszélgettek, társalogtak egymással adáson kívül. De vajon egy ilyen (akár hosszabb) társalgásból levonható bármiféle biztos következtetés az illető tudására vonatkozóan? Nem vonható le. A tudás rejtett dolog, nem nyilatkozik meg könnyen. Minél nagyobb, annál nehezebben bújik elő. Egy-egy mondat persze fényt deríthet a titkos mélységekre, de fordítva ez már nem igaz: butaságokat még a legokosabb emberek is mondhatnak.

Akárhogy is: a nő mondata hübriszről árulkodott, és nagy örömmel láttam, hogy végül a magabiztosság vége egy jó kis (pont nélküli) utolsó hely lett.

Mit is ír a Wikipédia a hübriszről?

A hübrisz ókori görög fogalom, amelyet leginkább a gőg, elbizakodottság szóval szoktak fordítani. Eredetileg túlkapást, áthágást jelöl, másvalaki szférájába ártva behatolást jelentett.

A klasszikus Athénben azonban konkrét büntetőjogi fogalom is volt: az olyan erőszakos cselekedeteket jelölték vele, amelyek célja kizárólag az áldozat megszégyenítése és megalázása volt, a saját felsőbbrendűség kimutatásáért. Erkölcsileg a legnagyobb bűnt jelentette: azt a bűnt, hogy az ember elfeledkezik az istenek  elsőségéről, és önmagát hiszi mindenhatónak.

Nos, én azért szeretem nézni a műveltségi vetélkedőket (és azért nézem őket már vagy harminc éve), mert bennük a győztes kiléte mindig az "istenektől" (a szerencsétől, a kérdéstől, az ellenfelektől, a pillanatnyi idegállapottól és hasonlóktól) függ. Aki azt hiszi, hogy egy ilyen műsorban biztosan nyerni fog, vagy hogy valakit biztosan legyőz és megelőz, az ártva hatol be a játék szférájába, és tönkreteszi azt. Szükségszerű bűnhődésével a világ rendje áll helyre. 

comments powered by Disqus

A bejegyzés trackback címe:

https://mondataink.blog.hu/api/trackback/id/tr2313582677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása