A középkor dinamizmusa szembenállások és feszültségek kölcsönhatásaiból ered, amelyek előrelépéseket eredményeznek, még ha nem jelölik is ezeket a "haladás" szóval.

Olvastam még gyerekkoromban egy ilyen viccet:

— Mi tartja össze az unitáriusokat?

— Az egység a kétségben a háromságban.

Jót mosolyogtam rajta, meg is jegyeztem; de azt soha nem gondoltam, hogy a szójátékon túl valami mélyebb értelme is volna. Egészen mostanáig. Elolvastam ugyanis Jacques Le Goff, francia történész Európa születése a középkorban című könyvét, és értelmet kapott számomra Európa különleges "egysége".

Így aztán a viccet így is lefordíthatnám:

— Mi tartja össze az európaiakat?

— Az egység a kétségben Európában.

De haladjunk sorjában.

Miért érdekelt ez a könyv? Két okból. Egyrészt nagyon érdekel Európa sorsa. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire és milyen értelemben tud egységesülni, és érdekel, hogy mi az egységesülésnek az alapja, és mik a korlátai. Miért nem lehetséges (és ezért nem is kívánatos) Európai Egyesült Államok, és ha nem lehetséges, akkor mi az a legnagyobb fokú egységesülés, amely még lehetséges (és kívánatos)? Másrészt érdekel a középkor is, ez a rejtélyes, titokzatos kor, amelyről két nagyon ellentmondó értelmezés él a köztudatban. Az egyik értelmezés szerint a középkor egy sajnálatos tévút volt az európai történelemben, amelyből túl sok mindent nem tudunk átvinni a jövőbe. A másik értelmezés szerint viszont a középkor — épp ellenkezőleg — a modernitás bölcsője, amely jelenünket (és így jövőnket) megalapozza. Melyik igaz? Vagy talán mindkettőben van valami?

A kitűnő középkorásznak tartott Le Goff mindenesetre már a könyv elején tisztázza: műve célja "nem tudományos ismeretek közlése". Ez nem azt jelenti, hogy az írás ne lenne tudományosan megalapozott, hanem azt, hogy nem újszerű tudományos felismeréseket közöl, hanem az eddig már meglévő (többnyire közismert) felfedezéseket rendezi el egy új narratíva szerint, azt a kérdést föltéve, hogy Európa fogalma (mint kulturális, civilizációs egységé) valóban a középkorban született-e meg.

A választ persze a cím magyar fordítása "lelövi"; a francia eredetiben még kérdés áll a címben. (Ami nem azt jelenti, hogy Sujtó László fordító munkáját kritizálnám: a magyar cím kétségkívül jobban hangzik, és a könyv már az elején sem árul zsákbamacskát. Hamar kiderül, hogy Le Goff az "Európa" fogalom mai értelmét a középkorban eredezteti.)

Nem szoktunk belegondolni, hogy Európa (akárcsak a többi kontinens) a köznyelvi használatban nem földrajzi fogalom. Nem csupán arra gondolok, hogy az "európai" szóra különféle másodlagos jelentések rakódtak rá (mint "civilizált", "felvilágosult" stb. stb.), hanem hogy az elsődleges jelentése sem természeti adottságok függvénye, hanem mesterséges kreálmány. Az ókorban például nem is ismerték ezt a fogalmat egy kulturális egység jelölőjeként. A civilizáció az ókorban egészen más központokkal rendelkezett, mint később, és akkoriban például Észak-Afrika sokkal közelebb állt a Római Birodalom középpontjához, mint mondjuk a brit szigetek. Az ókori inkább tehát egy mediterrán civilizáció volt. Ilyen értelemben "Európa" csakugyan a középkorban született.

Nem sorolom itt föl azokat az egységesülés felé mutató mozzanatokat és eseményeket, melyeket Le Goff a középkor történetét tárgyalva kiemel. Izgalmasabbnak tűnik számomra a tény, hogy egy ilyen lineáris fejlődési ív fölvázolása mennyire mesterséges lehet csupán. A középkor ugyanis, úgy tűnik, leginkább azzal jellemezhető, hogy nehéz jellemezni.

A középkor dinamizmusa szembenállások és feszültségek kölcsönhatásaiból ered, amelyek előrelépéseket eredményeznek, még ha nem jelölik is ezeket a "haladás" szóval.

Ha megpróbálunk egy általánosan érvényes jellemzőt találni a középkori életre (pl. hűbéri rendszer, feudalizmus, kereszténység, az evilági élet megvetése, fejlődésellenesség stb.), hamar rájövünk, hogy ezek korántsem általánosíthatók Európa egészére nézve. A leglényegibb vonás éppen az, hogy az életet ekkoriban feloldhatatlan belső ellentmondások dinamizálták. Le Goff nézete szerint éppen ezek a belső ellentmondások készítették elő aztán mindazt, ami később elkövetkezett: a felfedezéseket, a gyarmati birodalmak kiépítését, a kapitalizmust.

Jared Diamond a csodálatos Háborúk, járványok, technikák című könyvét egy spekulatív fejezettel zárja. Az egész könyve arról szól, hogy miért Eurázsia lett nagyhatalom, és miért nem a látszólag sokkal jobb pozícióból induló Afrika. Könyvének ez a (túlnyomó) része tudományosan megalapozott. Az utolsó fejezetben ezzel szemben csupán feltételezéseket fogalmaz meg arról, hogy igen, rendben, Eurázsia, de a Nyugat végül miért körözte le Kínát és Ázsiát. Diamond ezt a földrajzi adottságokkal, illetve az ezekből fakadó kulturális, politikai sokszínűséggel, töredezettséggel magyarázza. Columbus számos uralkodót fölkeresett az ötletével, mígnem volt egy, aki rábólintott a vállalkozására. A központosított Kínában, ahol a döntéseket egyetlen központból hozták, ez nem lett volna lehetséges.

Eszembe jutott ez a gondolatmenet Le Goff könyvét olvasva. Európa belső feszültségei, mélységes ellentmondásai, az egységesség szembetűnő hiánya voltaképp szellemi energiaforrásként működött, és csak idő kérdése volt, hogy ez a temérdek energia mikor robban föl, mikor keres utat magának. Végül ez a XV. században következett be, de persze középkor és újkor határát lehetetlenség minden szempontból kielégítő módon megvonni. Számos középkori jelenség jóformán a mai napig velünk él, mások a XVIII. vagy XIX. században múltak ki végleg, és persze sok olyan is volt, amely valóban a XV. századig tartott.

Van-e tanulság mindebből saját jelenünkre nézve? Szerintem igen. Európa számára a sokszínűség, a sok kis politikai tábor, sok kis nép sok kis parlamentje korántsem csupán a fejlődést hátráltató tényezőnek fogható föl. Ebből a sok egymásnak feszülő energiából fejlődés is származhat, technikai, civilizációs, társadalmi fejlődés egyaránt. Nem kell feltétlenül tragédiának fölfogni, hogy az egységesülés eszméjét mintha ismét centrifugális erők kezdenék ki. Úgy fest, Európának, amióta Európa, mindig ez volt a létformája.

Természetesen a történelem soha nem ír elő kényszereket. Elképzelhető, hogy a középkorban megszületett Európa annak eredeti formájában megszűnik, és átalakul valami mássá, mondjuk egy hasonló birodalommá, mint amilyen az ókori Római volt. Jó tudni azonban, hogy a fejlődésnek egy ilyen egységesülés a legkevésbé sem lenne szükségszerű feltétele.