Amikor egy személy agyát szkennerrel figyeljük, miközben csak egy szó- vagy képlistának van kitéve, megjósolhatjuk, mely szavakra emlékszik még fél órával később is: azokra, amelyek a maximális aktivitást váltották ki a frontális kéregben, a hippokampuszban és a szomszédos parahippokampális területeken.

Aki követi a blogomat, tudja, hogy év végén minden alkalommal beszámolok azokról a könyvekről, melyeket az adott évben olvastam. Amolyan ünnepi rituálévá is vált ez számomra, karácsony és szilveszter között számvetést készítek, abban a reményben, hogy egy-egy leírás másoknak is kedvet csinál az említett könyvhöz. Korábbi összefoglalóimat olvasóm a könyvek címszó alatt találja meg. 

2023 bizonyos szempontból különleges év volt számomra. Megjelent ugyanis egy saját kötetem is! Korábban csak álmodoztam róla, milyen lehet az, amikor szavainkat nyomtatva, kötetbe rendezve látjuk viszont. Nagyjából olyan ez, amilyennek álmodtam: mámorító érzés. Hosszú ideig az ágyam mellett tartottam könyvemet, szinte minden nap bele-belelapoztam, elcsodálkoztam egy-egy mondatomon, élveztem a varázst, hogy immár ezek a szavak mindig ott lesznek valahol, ha másutt nem, az OSZK adatbázisában, és akit (valamiért) érdekel, az mindig megtalálhatja, amit egyszer kigondoltam. Gyerekes érzés ez, de úgy sejtem, nagyon jó, ha az ember felnőttként is képes gyerekes érzések táplálására. Vagy ha legalábbis tudatában van ennek. A Még mosolyog a rég letűnt fény című esszékötetem egyébként továbbra is kapható, az interneten megrendelhető, értelemszerűen mindenkinek jó szívvel ajánlom (olyanoknak meg különösen, akik ezt a blogot előszeretettel olvassák).

Ami az egyéb könyveket illeti, 2023 számomra sajnos egy különösen gyér év volt. Hogy mi volt ennek az oka? Az év első felében kötetem összeállítása túl nagy izgalomban tartott ahhoz, hogy kellően el tudjak mélyülni más könyvekben. Az év második felében pedig játékszenvedély kerített hatalmába. Elkezdtem online sakkozni véletlenszerűen nekem kisorsolt ellenfelekkel, és a játék magába szippantott. Miként korábban az üres perceim (villamoson, buszon, lefekvés előtt eltöltött perceim) jó részét olvasással töltöttem, úgy most jellemzően az történt, hogy előkaptam a telefonomat, elindítottam a sakkprogramot, és játszottam. Egymás után három, öt, tíz, húsz, negyven partit... Mivel ennek taglalása inkább egy külön poszt témája lehetne, legyen elég itt csak annyi, hogy reményeim szerint jövőre mérsékelni tudom a szenvedélyt, kevesebbet játszom, és többet olvasok. Mert az olvasás mindenképpen hasznosabb, építőbb, szellemibb tevékenység, mint a sakk.

A "gyér év" azt jelenti, hogy 17 könyvet veszek föl idén az olvasmánylistámra. Az első részben szokás szerint a nem szűk értelemben vett szépirodalmi, avagy nem fikciós olvasmányaimat sorolom föl. A határok idén — mint az rövidesen látható lesz — a szokásosnál is kevésbé voltak élesek. Néhány kötetet inkább az arányosság kedvéért tettem ide az első részbe. Olvasóim látni fogják, melyek azok. Mint minden évben, idén is a felsorolás végére hagyom azt az öt kötetet, melyet különösen ajánlani tudok. 

Csáth Géza: Szabadka szépségeiről. Képes útikalauz

Máris egy kötet,  amely nyugodtan akár a szépirodalmi olvasmányok közé is betehető volna. Amiért mégis itt van: voltaképpen ez egy képeskönyv, mondhatni: album. Régi szabadkai városképek mellé egy-egy Csáth-szemelvény van téve. Pár novella, pár naplórészlet. Az egész kötetet egy délután alatt "el lehet olvasni" (magam is így tettem), de a lényeg inkább az, ami a képzőművészeti albumoknál általában: a képi élmény, a papírról áradó atmoszféra. A varázs persze a városé is (voltam ott, tanúsíthatom: Szabadka csakugyan gyönyörű!), de épp annyira a Monarchia koráé, és épp annyira Csáthé is, aki ihletett módon tudta megeleveníteni azt, ami egy közönyösebb szemnek talán hétköznapias, szürke vagy unalmas volna.

Szondi György: Útravallók

Ezt a versantológiát (nem fikciós ez se; a líra mióta fikció?) felkérésre olvastam el, és felkérésre publikáltam róla egy rövid ismertetőt, melyet ajánlok olvasóim figyelmébe. Sok-sok költő sok-sok verse, szellemi táplálék mindegyik. Heteken át olvastam, és heteken át merengtem rajtuk. Voltak költők, akikről korábban nem is hallottam, most mégis evidenciának érzem létezésüket. Talán éppen erre is való egy antológia.

David Koenig: Mindörökké Columbo

Amikor este nem sakkozom, akkor Columbót nézek. Így aztán ez a könyv, mely a sorozat keletkezéséről, az egyes epizódok forgatásáról, a színészek, rendezők, producerek és mások bogarairól árul el sok-sok kulisszatitkot, természetesen amolyan örömolvasmány volt nekem, melyet csakugyan aránylag gyorsan is sikerült elolvasnom. Készült már korábban is könyv a sorozatról, de mindeddig Koenigé a legalaposabb és legrészletesebb munka. Megtudtam belőle például, hogyan választottak helyszíneket az epizódokhoz, hány hétig tartott egy-egy forgatás, hogyan nyomta be Peter Falk a barátait egy-egy epizódszerepre, hogyan hirdették a luxushajóutat, mely alatt az egyik rész játszódott, és nagyon sok minden mást. Columbo-rajongóknak kötelező olvasmány.

És következzék akkor öt kiemelt könyv.

5. Fráter Zoltán: Osvát Ernő élete és halála

Osvát Ernő nélkül nem létezett volna a Nyugat nagy generációja. Ez a mondat elsőre nem feltétlenül tűnik igaznak, jobban belegondolva mégis megáll. Ez a szenvedélyes olvasó és irodalombarát összegyűjtött minden tehetséget, istápolta őket, mindenkivel külön-külön elbeszélgetett, mindenkit motivált, segített, ösztönzött, még azokat is, akiktől később (vagy már igen hamar) elváltak útjaik. Fráter Zoltán könyve viszonylag régi, jó harminc évvel ezelőtt készült, de persze máig a legfrissebb monográfia Osvátról. Külön értéke a könyvnek a végén található aforizma-gyűjtemény, melyből jópár mondatot föl is jegyeztem emlékezetembe mint egy bölcs-keserű-vidám ember éles elméjű megfigyeléseit.

4. Bánki Éva: Telihold Velencében

Bánki Éva kötete igazi regényes útirajz, útinapló. Az írónő gondolt egyet, fogta magát, és egy fél évre kiköltözött Velencébe. Ez persze csak most leírva ilyen egyszerű, a kötetből kiderül, mennyi tortúrával, utánajárással, itt-ott kopogtatással járt, de akinek szenvedélye egy város, az bármit megtesz érte, hogy meglátogathassa. De miért is olyan különleges hely Velence? Talán az elképesztő zsúfoltság a titok. Vagyis hogy az elképesztő zsúfoltság miatt igazából nincsenek titkok, az egész élet nyilvános. És igaz ez télen is, amikor szinte kihalt minden, nincsenek turisták, és jeges szél fúj át a kabátokon. A könyvben nagyon izgalmas, ahogy Bánki Éva vérbeli író módjára folyamatosan vegyíti, keveri a valóságot saját képzeletével és lenyűgöző műveltségével. Igazi csevegő, akinek mindenről eszébe jut valami, útitárs, aki mellett nem unatkozunk. Elmennék vele Velencébe, vagy mondjuk Triesztbe akár.

3. Rüdiger Safranski: Romantika. Egy német affér

A német filozófus könyve voltaképpen egy lenyűgöző összefoglalása annak, hogyan jött létre, hogyan virágzott föl, és átmeneti kihúnyta után hogyan kapott újra és újra életre Németországban a romantika szelleme. A kötet úgy kezdődik, hogy Johann Gottfried Herder 18 évesen fogta magát, útra kelt, otthagyta szülővárosát, hogy olyan kalandokba kezdjen, amilyenekről hétköznapi lelkek álmodni sem képesek. Ez a pillanat a romantika születése. Hogy pontosan mi a romantika, azt inkább megérezni lehet, mint definiálni. Kétségtelenül valami több utáni vágy, a létezés gazdagabb, tágabb, mélyebb megélése iránti szenvedélyes, olthatatlan vonzódás. Nekem azért is volt csodálatos ez a könyv, mert újra felidézte egyetemi éveim álomkorát, álmodozásait, vágyait, kísérteties irodalmi, szellemi, filozófiai élményeit, Novalis, a Schlegel-fivérek, Hölderlin, Hoffmann, Clemens Brentano és mások világát.

2. Kőrizs Imre: poeta.doc

Nagy felfedezés, egyszersmind hatalmas inspiráció is volt számomra ez a kötet. Nemcsak azért, mert sok-sok számomra addig teljesen ismeretlen költőt és verset megismertem belőle, gazdagítván ezzel kortárs (vagy akár klasszikus) poétikai tájékozottságomat, de azért is, mert olyan formában íródott, amilyenben egyszer magam is szeretnék könyvet írni. Vagyis: csupa rövid, aránylag gyorsan és könnyen befogadható, mégis tartalmas reflexió egy-egy versről. Szabad lélegzetvétel, saját ízlés (sőt olykor a véletlen szeszélye) alapján futó tájékozódás, a szellemi ember önkényével. Írtam erről is egy recenziófélét a Szófára, ajánlom mindazok figyelmébe, akikben lenne vágy megismerni a kortárs költészetet, de nem tudják, hogyan kezdjék el az ismerkedést. Garantáltan találni fognak a kötetben olyan verseket, amelyek sokáig-sokáig elkísérik őket.

1. Stanislas Dehaene: A rugalmas agy

Ismét egy agykutató könyvét emelem ki, mint az elmúlt években jópárszor. A könyv nem is csak mint az ember működése, anatómiája és (így) lehetőségei iránt érdeklődő olvasónak keltette föl érdeklődésemet, de szakmám miatt is. Arról szól a könyv, hogy hogyan tanulunk, mi történik az agyban, amikor valamilyen új információt fogad az be. Korábban itt a Mondataink blogon írt posztomban a figyelem szerepét emeltem ki: tanulás csak akkor következhet be, amikor a tanuló teljes koncentrációjával arra összpontosít, amit éppen befogadni akar. Ez természetesen rendkívül fontos, és nap mint nap szembesülök vele, hogy ennek hiányában minden oktatás hiábavaló. Aki fejben nincsen „ott“, annak egy tanár hiába magyaráz. Most, jópár hónap távlatában, és egy fél év tapasztalattal a kilencedikeseknél, talán mégis leginkább azt emelném ki, hogy az agy is akkor tanul legjobban, ha erőfeszítésekre van ösztönözve. A tanár legfőbb feladata elérni, hogy a tanuló használja az agyát, amikor feladatokat old meg. Ezért is idézem most a könyvből ezt a mondatot:

Amikor egy személy agyát szkennerrel figyeljük, miközben csak egy szó- vagy képlistának van kitéve, megjósolhatjuk, mely szavakra emlékszik még fél órával később is: azokra, amelyek a maximális aktivitást váltották ki a frontális kéregben, a hippokampuszban és a szomszédos parahippokampális területeken.