Egyre csökken a magyarok elfogadottsága Romániában.
Be kell vallanom, a hírek közül lényegében már csak a gazdaságiakat olvasom el.
Nem érdekel az úgynevezett újdonságok habzása, mert szinte minden hír mögött jól kirajzolódik valamilyen szándék, a hírközlő szándéka. Ez a szándék hol a kattintásszám növelését célozza, hol valamilyen politikai üzenet átadását, leggyakrabban pedig mindkettőt. Ha az ember megtanul olvasni (feltétlenül javasolt befektetés a mai világunkban), egy idő után ráérez az adott szándékra. És így persze elfogy az újdonság varázsa. Csak görgetem, görgetem a híreket, és mély közönnyel bámulok rájuk. Tudom, hogy mit akarnak tőlem.
Kijött például a minap egy ilyen hír az Indexen: A románok csupán 12 százalékát nem zavarná a magyar szomszéd. A hír közvélemény-kutatáson alapul, melynek hibahatára 3%, így nincs okom kételkedni, hogy a felmérés igazat mond. Azon hírek közé tartozik ez tehát, melyeket elolvasok. De elolvastam az alcímét is, mely a címlapon megjelent, és amely ezt mondta:
Egyre csökken a magyarok elfogadottsága Romániában.
Azért idézem, mert mintaszerűen tetten érhető benne, hogy hogyan lesz egy felmérésből hír.
Az idézett mondatnak természetesen nyoma sincs a cikkben. A közvélemény-kutatásból azt tudjuk meg, hogy az előző felméréshez képest (mely két éve folyt) a magyarok elutasítottsága a megkérdezettek körében egy sajátos pontszámítás alapján 4,0-ről 4,1 pontra nőtt. Ez a pontszám különböző kérdésekből alakult ki, melyek egyike az, hogy akar-e magyarokat látni az országában (26-ról 29%-ra nőtt a nemek aránya, tehát éppen hibahatáron belül), értékesnek látja-e a magyarokat (10%-ról 5%-ra csökkent az igenelők aránya), és így tovább. Szóval az előző méréshez képest romlásról lehet beszámolni.
Természetesen a romlásról szóló felmérés önmagában is elszomorító. Sokkal jobb lenne, ha fordított tendencia látszana kirajzolódni. De ha kicsit alaposabban megnézzük, rájövünk: a hírből magából valójában semmiféle tendencia nem látszik. Két pillanatfelvételt hasonlítottak össze. Tendenciáról akkor lehetne beszélni, ha legalább három-négy mérés mutatna egy irányba. Ha tehát például 2011-ben még 3,6 lett volna a pontszám; 2013-ban már 3,9, két éve 4,0, idén meg már 4,1. Lehet, hogy ez tényleg így van. De a cikkből egyáltalán nem derül ki!
Helyes alcím lett volna tehát például, hogy "Csökkent a magyarok elfogadottsága Romániában". Vagy még inkább: "Egy felmérés szerint csökkent a magyarok elfogadottsága Romániában." De nem is kérdés, hogy egy ilyen címre kevesebben kattintottak volna.
Az "egyre csökken" kifejezés ugyanis egy hatalmas vízióról számol be, egy "nagytörténet" alakulását vázolja föl. Rémképeket kelt az olvasóban, aki így egyrészt megborzonghat, másrészt kialakíthatja a saját képét a világról. Ez a saját kép aztán már politikai nézőpontok szerint fog alakulni. Az egyik képen (nevezzük jobboldali világképnek) a románok magyargyűlölő bunkókként fognak megjelenni, akik nem elég, hogy elrabolták az országunkat, még irigységből utálnak is minket. A másik képen (nevezzük baloldalinak) pedig éppenséggel a magyarok fognak balkáni bunkókként megjelenni, akik elmarják maguktól a szomszédaikat, lám hova vezet a kivagyi politizálás. Mivel a téma politikailag terhelt, a siker biztos. A cikkre viszonylag sokan rá fognak kattintani.
Szóltam már e blogon a "sport" logikájáról, mely a közbeszédet eluralja és roncsolja. De miféle logika ez, amit most vázoltam? Kattintásszám-logika? Szenzáció-logika? Pillanaturalás-logika?
Csak azt tudom, hogy kártékony logika. Nem csak a fent említett víziók és nagytörténetek valóságtorzító hatása miatt. A torzítás valahol szükségképpen létrejön, ráadásul emberi igényről is van szó. Nem véletlen, hogy tudományos szakszövegeket viszonylag kevesen olvasnak. Torzítani éppenséggel lehetne kívánatos irányba is. A kár inkább az általános bizalom csökkenésében, illetve abban a polarizálódásban nyilvánul meg, amit az effajta megfogalmazások okoznak. A nagytörténetek ugyanis szükségképpen előhívják a jót és a gonoszt, és attól függően, ki melyik történetben hisz, a társadalom különböző csoportjaiban vagy egyénjeiben ellenségképre fog találni. Nem nehéz ilyeneket már a fönti (egyébként viszonylag ártalmatlan) téma kapcsán sem észrevenni.
Minél többet olvas újságot valaki, annál jobban belefészkeli a tudatába magát egy ellenséges és veszedelmes világ képe, melyet politikusok, bankárok és vállalkozók irányítanak, terelgetnek egyre nyomasztóbb irányba. És ha valaki úgy gondolná, hogy ez csak bizonyos újságok olvasása esetén van így, azt ki kell ábrándítanom: hasonló technikákkal minden sajtótermék él; sőt az Index magyar viszonylatban még a legszínvonalasabbak, legkevésbé kattintásvadászok közül való.
Nem mondom, hogy ne olvassunk híreket. De azonnal kapcsoljon be mindig a gyanú detektora. Sose feledjük el, hogy minden sajtótermék el akar adni valamit nekünk, ez a legelső és legfontosabb célja. Maradjon meg a tudatunk számára csak annyi, amennyi a szenzációhajhász elemek lehámozása után megmarad. Ami ugyan sokszor valóban nem sok, és ritkán alakítható nagytörténetté; megvan viszont az az előnye, hogy nem tesz minket gyűlölködő fanatikussá. Sokkal nagyobb nyereség, mint gondolnánk.
