Idézetek és értelmezéseik

Mondataink

Férfiakról, erőszakról, hatalomról

2017. november 03. - Csöncsön

A gyerekekkel való visszaélésnél a nemek nem is annyira számítanak, a lényeg a hatalmi viszony.

Erőszakos hely a nyilvánosság.

Pontosan tudta ezt az, aki pár héttel ezelőtt kirobbantotta a Weinstein-botrányt, illetve a hozzá kapcsolódó "me too" kampányt. Éppen ezért robbantotta ki. Olyan mértékű erőszakkal, amit a teljhatalmú rendező-producer a hatalmával visszaélve elkövetett, csak a nyilvánosság erőszakos erejével lehet szembeszállni.

Aki lemaradt volna a történésekről: a New York Times ez év októberében készített egy leleplező riportot Harvey Weinstein nagy sikerű producerről, aki évtizedeken át zaklatta és bántalmazta az irányítása alá került nőket. A riportból hatalmas botrány lett. Weinstein ellen nyomozás indult, tisztjeitől megfosztották, és bántalmazottjai közül többen a nyilvánosság elé léptek. Alyssa Milano színésznő arra szólította föl a világ összes nőjét, akivel szexuálisan erőszakoskodtak, hogy a #metoo ("én is") hashtag használatával hozza nyilvánosságra a saját történetét. Napokon belül több millióan számoltak így be saját felkavaró élményeikről. Magyarországon is országos botrány tört ki Marton László színházi rendező miatt, aki hatalmával szintén visszaélve erőszakoskodott színésznőkkel. A történetnek itthon sincs vége, a napokban egy újabb nagy hatalmú rendezőről pattant ki, hogy bizony nemcsak az énekesi képességek döntöttek róla, kap-e szerepet az illető, legyen még oly tehetséges lány vagy fiú. A feminizmus legelszántabb képviselői már a "férfierőszak" szót is megalkották (mely egyébként, ahogyan Farkas Attila Márton kiválóan rámutatott, mind alakilag, mind tartalmilag hasonló értékű a "cigánybűnözés" fogalmával).

A kampány tehát célt ért, a nyilvánosság felzúdult. Érdemes tudni ugyanakkor, hogy a nyilvánosságra sohasem helyes hagyatkozni, amikor valakit az igazság érdekel. A nyilvánosság jó terepe a harcnak, de nem jó terepe az igazságnak. Ez utóbbi ugyanis sohasem fekete-fehér, és mindig káprázatosan szövevényes.

Annak persze csak örülni lehet, ha másokat terrorizáló nagy hatalmú zsarnokok elnyerik végre méltó büntetésüket: a közmegvetést. De amikor már a férfiről mint olyanról kezd terjedni az a nézet, hogy a nőben mint olyanban csak szexuális tárgyat lát, akkor meg kell szólalnia minden gondolkodó emberben a kétely hangjának.  Márpedig a nyilvánosság (a tömeg) nem ismeri a kételyt. Gondolkodni csak az egyén képes.

Nemrég a 24.hu portálon megjelent egy interjú egy magánnyomozónővel, aki családon belüli erőszak esetei után szokott nyomozni. Ő mondta ebben az egyébként is tanulságos (bár gyenge idegzetűeknek nem ajánlott) beszélgetésben a következő mondatot:

A gyerekekkel való visszaélésnél a nemek nem is annyira számítanak, a lényeg a hatalmi viszony.

Többnyire férfiak az elkövetők, de a nyomozónő szerint nem azért, mert férfiak. Nem a hormonháztartásuk vagy az elsődleges nemi jegyeik okozzák a bajt. Hanem a helyzetük. A pozíciójuk. Röviden szólva: az, hogy megtehetik.

Csodálatos dolog a hatalom. Mit is jelent? Azt jelenti, hogy tudok hatni. Ráhatásom van a világ történéseire. Megmondhatom, hogy mi hogy legyen. A legtöbb ember meglehetősen korlátozott hatalommal bír, kevés dologban dönthet. A munkáját a főnöke mondja meg neki, a közélet kérdéseibe nagyon kevés beleszólása van, csak a szabadideje az, ami az övé. De mennyi szabadideje van egy átlagembernek? A kisember életét nagy ráérzéssel megmutató "nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás" dal idealizált világot ábrázol. A legtöbb ember először is nem nyolc órát dolgozik, hanem többet; és az sem a szórakozás ideje, amíg munkába megy, vagy onnan hazajön (és ez sokszor akár két-három órát is elvehet a napból). Ezenkívül temérdek idő elmegy különböző hivatalos, nyűgös teendőkkel, számlákkal, vásárlásokkal, elintézendő ügyekkel. Mindezekben az egyén hatalma, választási lehetősége és világra való ráhatása fölöttébb csekély.

De aki családos, annak ott van a családja, ott vannak a gyerekei, a házastársa; velük szemben már csakugyan ő döntheti el, mi hogy legyen. Ott tényleg azt tehet, amit akar. És ha valakinek a kezébe, aki egyébként alig hat a körülötte levő emberekre, egyszerre csak ilyen hatalom kerül, az (ha megvannak hozzá a megfelelő lelki feltételek, nem kiérlelt erkölcsiség, esetleg butaság, rossz gyerekkor stb.) nagyon veszélyes lehet. Nem ismeri ugyanis a korlátokat, nincs ránevelve, hogy megismerje őket.

Ezért fordulhat elő annyi szörnyűség egy-egy családban.

Semmi sem lenne végzetesebb tévedés ugyanakkor, mint a családnak mint intézménynek betudni ezt a bajt. Éppen ellenkezőleg. Nem az a baj, hogy egy embernek ott lehetősége nyílik szabadon dönteni; az a baj,  hogy másutt nincs ilyen lehetősége. Az olyan ember, aki gyakran szembesül hatalmi helyzetekkel, és sokféle oldalról megtapasztalhatja őket, jobban kiismeri e viszonyok természetét. Természetesen mindig vannak és lesznek "rossz", azaz torz, sérült, beteg vagy durva lelkű emberek; de talán nem elrugaszkodott gondolat, hogy bizonyos léthelyzetek a hatalmi tébolyt inkább előhívják, mint más léthelyzetek. Ahol az ember ráhatása a körülötte levő eseményekre csekély, ott a hatalom túlzott értékké válik, és kórossá torzulhat.

Miért van mégis több erőszakos férfi, mint nő? Elvileg a nők még kevesebb dologban dönthetnek, nem? Ha ők hatalomhoz jutnak, például a gyereknevelésben, hogyhogy nem lesznek még erőszakosabbakká?

Ebben a kérdésben csak a sejtéseimre tudok hagyatkozni. Sejtésem szerint a legtöbb nő nem úgy éli meg az egzisztenciáját, hogy nem képes hatni a körülötte levőkre. A hatás nagyon sokféle lehet, tehát a hatalom is nagyon sokféle. A másik befolyásolásának vannak jóval kifinomultabb módjai is, mint az előírások vagy a törvények. És ezzel az informális hatalommal a nők jellemzően jobban tudnak élni, mint a férfiak. Jobban értik és ismerik a működésüket. Következésképpen a hatalom formális oldalainak náluk jellemzően valamivel kisebb az értéke, mint a férfiaknál.

Nem azért, mert nők, hanem azért, mert életük során mindezt megtanulták. (Nem tagadva, hogy genetikai, evolúciós okai is lehetnek a különbségeknek.)

Megtanulni a hatalommal való kifinomult bánásmódot ugyanakkor mindenki megtanulhatja; és szerencsére az emberek többsége erre képes is. Sokkal több a jó apa, mint a vadállat. Több a jó főnök, mint a rossz.  A társadalom termelési viszonyai nem mindenben támogatják ezt a folyamatot, de az emberélet komplexebbé válása sok tekintetben viszont segítségünkre válik. Többféle helyzetben találjuk magunkat, több helyzetet el tudunk képzelni, hol fönt vagyunk, hol lent. Megtapasztalhatjuk az életnek mind a fény-, mind az árnyoldalát. Az életkor meghosszabbodása is segíti viszonylagosabbnak látni a hatalmi viszonyokat.

A nyilvánosság az ilyen finomságokat elmossa, és vért akar látni. Jókat és gonoszokat, világos képleteket. Nagytörténeteket. Egy olyan leendő világot, ahol nők és férfiak különbségei eltűnnek. Mindez azonban giccses utópia. A valóság mindig egyéni történetek szövedéke, és a mostani felbolydulásban is érdemes annak látni. Sőt, csakis annak érdemes látni.

 

comments powered by Disqus

A bejegyzés trackback címe:

https://mondataink.blog.hu/api/trackback/id/tr7913147476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása