Idézetek és értelmezéseik

Mondataink

Utunk a tűz közelébe

2019. január 06. - Csöncsön

40 esztendős uralkodása, melynek lényege az európai centrum és az országai közötti, az elmúlt 150-200 évben tovább mélyült fejlettségbeli különbségek csökkentésére való törekvés volt, bővelkedett eredményekben.

Alighanem minden magyarra igaz, aki Nyugat-Európába utazik, hogy elbűvöli az ottani életszínvonal, az ottani jólét, gazdagság, illetve az ott élő emberek demokratikus értékrendje. Magam először — kisebb-nagyobb ausztriai kiruccanások után — 1996-ban szembesültem a hazánkat és Németországot elválasztó szakadéknyi különbséggel, amikor gimnáziumunkkal egy cserediák-úton vettünk részt, és egy hetet töltöttem el egy Ruhr-vidék közeli kisvárosban lakó családnál. Megdöbbentett, hogy ott mennyivel tisztább, nyugodtabb minden, mennyivel jobb a levegő, mennyivel jobb az élet.

És alighanem minden gondolkodó magyarra igaz, hogy kényszerszerűen elgondolkodik ennek a különbségnek az okain. Miért élnek ők jobban? Szorgalmasabbak? Okosabbak? Vagy egyszerűen csak szerencsésebbek?

A gondolkodás folyományaképp pedig előbb-utóbb vélhetően mindenki eljut oda, hogy a különbség okait a történelemben keresse. Valami ott, Nyugaton másképpen történt, mint itt, a Nyugat perifériáján, és ennek hosszú távú kihatásai eredményezték aztán azt, hogy mi, itt élők, lemaradtunk.

A történelem tanulmányozásának egyebek között az is az értelme, hogy elvégezzük az oknyomozást.

Képtalálat a következőre: „romsics ignác magyarország története”Említettem egy tavalyi írásomban, hogy az előző Könyvfesztiválon megvásároltam Romsics Ignác Magyarország története című könyvét. Most jutottam el oda, hogy el is olvassam.

Mint a már tavalyi írásban is linkelt kitűnő interjúban a szerző is utal rá, a magyarok történelmén végigfut az a törekvés, hogy Magyarország az európai centrumhoz tartozzon, vagyis egy elismert, színvonalas európai állam legyen. Most, végigolvasva Romsics könyvét, úgy látom, hogy ez a könyv valóban elsősorban ennek a törekvésnek a történetét meséli el.

Érdekes, hogy egy gimnáziumi tankönyv többnyire részletesebben meséli el egy-egy időszak történéseit, mint egy ilyen összefoglaló munka; az ilyet mégis jobb olvasni: az ugyanis, hogy a szerző nem vész el a részletekben, hanem egy-egy kor lényeges változásaira és karakterére összpontosít, kimondottan erény. Szóval vadonatúj dolgokat a könyvből általában nem tudtam meg (bár olyan tíz oldalanként volt egy-egy mondat, amely kifejezetten meglepett, és átértékelt bennem pár dolgot), összességében mégis jóval gazdagabbnak érzem magam az olvasás után.

Magyarország igen rossz pozícióból indította európai karrierjét. A Kárpát-medencében korábban megjelent népek pár száz évnél tovább nem tudtak megtelepedni. Az avarok például mintegy 250 évig "bírták", majd eltűntek a történelem süllyesztőjében. A magyarok hasonló nép voltak, mint az avarok. (Voltak olyan nem kellően megalapozott feltételezések is, hogy a két nép rokona egymásnak, sőt olyanok is, hogy már az avarok is magyarok voltak.) De a magyarok nem tűntek el a süllyesztőben, és ez a szerencsén túl elsősorban alighanem Szent Istvánnak köszönhető, aki hozzákötötte Magyarországot a következő ezer év legsikeresebb civilizációjához, a nyugatihoz.

Az ezt követő évszázadokban aztán a történelem különböző mozgásai hol közelebb vitték az országot a "tűzhöz", hol eltávolították tőle. Volt, amikor a magyar államiság tényleg a megszűnés határán táncolt. De volt olyan időszak is, amikor úgy tűnt, hogy Magyarország akár a centrumországok közé is besodródhat. Így visszatekintve, ilyen távlatból nézve Magyarország most szerencsés periódusát éli, a centripetális periódust, még ha látszanak is aggasztó jelei már a kifelé nyomó erőknek. Jó ilyen távlatból rátekinteni az országra, mert megtanít értékelni sok mindent, amit szinte természetesnek veszünk, holott egyáltalán nem mindig volt az.

Romsics már az interjújában is megemlíti, és a könyvéből is kiderül, hogy milyen nagyra tartja Mária Teréziát:

40 esztendős uralkodása, melynek lényege az európai centrum és az országai közötti, az elmúlt 150-200 évben tovább mélyült fejlettségbeli különbségek csökkentésére való törekvés volt, bővelkedett eredményekben.

Magyarország a XVIII. század elejére tragikusan távol sodródott a nyugati civilizáció centrumától, amely szuperszónikus sebességgel fejlődött, miközben a magyarok az elemi létfenntartásukért harcoltak, és az ország hatalmas területei néptelenedtek el. A XVIII. század végére ezt a gyászos állapotot egy olyan stabilizálódott léthelyzet váltotta föl, amely megteremtette az átfogó reformok alapját.

Hogyan történt mindez?

Képtalálat a következőre: „mária terézia”Mária Terézia egyszerre volt felvilágosult uralkodó és konzervatív asszony, és e két vonását nagyon szerencsésen ötvözte uralkodása alatt. Vagyis miközben átfogó és maradandó változásokat, reformokat hajtott végre (különösen az oktatásügy és a jobbágykérdés területén), mindvégig ügyelt rá, hogy e változások ne legyenek túlságosan drasztikusak ahhoz, hogy végül az általuk kiváltott ellenállás éppen az ellentétes hatást váltsa ki. (Mint majd az erre egyáltalán nem ügyelő II. József esetében.)

Számomra ez volt a Magyarország története végigolvasásának az egyik legnagyobb tanulsága: a bölcs uralkodó mindig számol intézkedései ellenhatásával, és azt mérlegre téve hozza meg döntéseit. I. Lipót erőszakos birodalmiasítási törekvései Thököly ellenállási mozgalmát és a királyság részleges szétesését, majd a Rákóczi-szabadságharcot idézték elő. III. Károly sokkal bölcsebb volt, és uralkodása előbb fölolvasztotta a rendek ellenállását, majd olyan udvarhű réteg kialakulásának lehetőségét teremtette meg, amely lénygében megmentette a Habsburgok számára közép-európai birodalmukat. Ezt a politikát vezette aztán tovább Mária Terézia, aki nagyon sokat tett azért, hogy Magyarország ne Európa legborzasztóbb szegényháza és nyomortelepe legyen, hanem egy zárkózó, közepes fejlettségű ország.

Mária Terézia persze csak példa. Magyarország történetében sokan voltak, akik inkább a centrumhoz tolták közel az országot, és persze sok olyan "kiskirály" is volt, aki meggondolatlanságával vagy szűklátókörűségével messzebb lökte azt onnan. És természetesen azt is hozzá kell tenni, hogy nem minden múlt vagy múlik az uralkodókon. A geopolitikai helyzet (de még az egyéni mentalitás és kultúra is) legalább ennyi mindent meghatároz.

Fontos lenne ugyanakkor tanulni ezekből a példákból. Magyarország akkor tudott fejlődni, és csökkenteni a távolságot a centrum és a periféria között, amikor döntéshozó embereiben mindkettő megvolt: a jobbítani akaró felvilágosultság és racionalitás, illetve a körülményeket és a lehetséges hatásokat mérlegelő óvatosság.

 

comments powered by Disqus

A bejegyzés trackback címe:

https://mondataink.blog.hu/api/trackback/id/tr9814541932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása