Sokatmondó, amit Tima Zoltán, a KÖZTI vezető tervezője nyilatkozott az új épületek kapcsán: sokat tanulmányozták a tájra jellemző építészeti hagyományokat, de „végül a kutatások azt mutatták, hogy kizárólag a Fertő tóhoz kapcsolható építészeti formanyelv nincs.”

Pár nappal ezelőtt körbefutott a szociális és nem szociális médiában egy videó, melyet Litkai Gergely humorista a Greenpeace-szel együttműködésben készített a Fertő tavi óriásberuházásról, ahol "sikerült megszüntetni a természet zavaró jelenlétét". Ismerőseim lelkesen osztogatták, de én nem bírtam végignézni: engem az ilyenféle humor egyszerűen irritál. Ám a videó elérte (vélelmezett) célját: csakugyan fölhívta figyelmemet erre a beruházásra, melyről persze itt-ott, ezt-azt hallottam már, de igazából sohasem mélyedtem bele a témába, nem tudtam, hogy pontosan miről van szó. Rövid guglizás után aztán rábukkantam most egy kitűnő, még augusztusi cikkre a Válasz Online oldalon, amelyben nemcsak a beruházásról olvashatunk részletesen, hanem áttekintést is kapunk arról, hogyan alakult az utóbbi százegynéhány évben a Fertő tó története.

A gyors hatásra törekvő, ezáltal szükségképpen indulatokat gerjesztő kisfilmecskékkel szemben szeretem az olyan írásokat, amelyek kissé mélyebbre ásnak, és kontextusba helyezik mindazt, ami történik körülöttünk. Zsuppán András írása ilyen. Ajánlom mindenkinek, aki többet akar megtudni arról, voltaképpen mi a probléma ezzel az első pillantásra akár támogathatónak is tartható projekttel.

Nem csupán a környezetrombolás. Vagyis pontosabban: a környezetrombolás szót tágabban érdemes értelmezni. Természetesen számos állat és növény megsínyli, ami a Fertő tónál történik. A hatalmas új kikötő, a nagy szálloda, a sok újonnan felhúzandó apartmanház a hozzájuk tartozó emberekkel, akiket a beruházás majd bevonz, mind-mind megterhelik majd az élővilágot. De azt azért nem gondolom, hogy emiatt kihalnak majd állat- vagy növényfajok. Kissé távolabb húzódnak, más partokat keresnek, új költőhelyre találnak. A természet erejét, az élet szívósságát becsülnénk le, ha azt hinnénk, hogy nekik akkor most annyi lesz. 

A "környezet" szót azonban tágabban is lehet érteni. A Fertő tónak kialakult egy sajátos, tulajdonképpen csak rá jellemző környezete. Ebbe nemcsak az élővilág tartozik bele, hanem az emberek által hagyott nyomok is, melyek épületekben és szokásokban mutatkoznak meg. A gigantikus beruházás ezt a megszokott rendet fogja átalakítani.

A kérdés az, hogy baj-e ez.

Hogy ez megítélhető legyen, szükségképpen mélyebbre kell ásni. 

Az ember környezetének átalakítása egyidős az emberiséggel. Amióta léteznek társadalmak, azóta ezek folyamatosan rombolják és építik a világot, amelyben élnek. Hozzáigazítják saját vágyaikhoz. Ebben nincs semmi különös vagy felháborító. Az ember egyszerűen nem tehet mást, génjeiben hordozza építő-romboló hajlamait. Ha minden változtatást elfogadhatatlannak tartanánk, mindenféle beavatkozást az élő természet dolgaiba, akkor ma is egy lennénk a vadon számos állatából, és bizonyos, hogy a tiltakozók sem ismernék a betűket vagy a papírt, amelyek segítségével demonstrálnak a gigaberuházás ellen.

A változás nem szükségképpen rossz tehát. A Fertő tó környezete is sokat változott akár csak az elmúlt száz évben is.

A legutóbbi nagy változás az volt, amikor a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben üdülőtelepet építettek a tóra. Ez hasonlóan radikális változtatás volt a környezetben, mint a mostani. Vajon a mostani demonstrálók akkor is tiltakoztak volna?  Többségük valószínűleg igen, olyanok is, akik ma már siratják a 2017-ben tűzvész által elpusztult cölöpházakat. Az újjal, mással, szokatlannal szembeni ellenállás is egyidős az emberiséggel.

A Fertő tavi cölöpházak a 2017-es tűz előtt (forrás: Fertő tavi cölöpházak emlékoldala)

De bizonyára vannak olyanok is, akik az akkori átalakításokat támogatták még, a mostaniakat pedig ellenzik. Ennek van egy egyszerű oka: bizonyos változtatások jobban beleillenek a már megszokott környezetbe, mint mások. Ezért van, hogy bizonyos modern épületeket szinte mindenki elutasít, mások pedig — illeszkedve történelmi környezetükbe — általános elismerést vívnak ki. 

Annak megítéléséhez, hogy mi az, ami "illeszkedik", és mi nem, azonban több kell, mint doktriner ismerete bizonyos illeszkedési szabályoknak. És ez az a pont, ahol számomra ez a történet érdekessé vált. 

Idézek a cikkből:

Sokatmondó, amit Tima Zoltán, a KÖZTI vezető tervezője nyilatkozott az új épületek kapcsán: sokat tanulmányozták a tájra jellemző építészeti hagyományokat, de „végül a kutatások azt mutatták, hogy kizárólag a Fertő tóhoz kapcsolható építészeti formanyelv nincs.”

Tulajdonképpen miről is beszélünk? Hiszen nincsen olyan építészeti hagyomány, amely kifejezetten a Fertő tóra volna jellemző! Cölöpös házak sokfelé vannak. Az is hihető, hogy alaposabb kutatások egyenként vizsgálva ezeket az épületeket nem is találnának semmilyen különösebb építészeti értéket ezekben a cölöpházakban. Akkor mit védjünk? Akkor nem mindegy, hogy az egyik tucatház helyett egy másik (bizonyára modernebb, korszerűbb, jobban felszerelt) épül?

Amikor ezt olvastam, akkor értettem meg, mennyi félreértés kering a hagyomány fogalma körül.

Mintha Tima Zoltán úgy képzelné, hogy a hagyomány valami olyasmi, ami régen volt, és amit meg kell találni. Holott ami csak régen volt, az már éppenséggel, mintegy definíció szerint, nem is lehet hagyomány. A hagyomány mindig az, ami éppen van.

Hagyomány csak az lehet, de az feltétlenül az, amit megszoktunk. A Fertő tó környezetéhez akkor is hozzátartoznak a hetvenes években épült cölöpházak, ha azokban semmi különös értéket nem találunk. Értékük a bennük megélt időben van, mely minden hagyományt tisztelő ember számára a legnagyobb szentség. Kitörölni őket az emlékezetből, mintha soha ott sem lettek volna, barbárság.

Ez a barbárság az, ami ebben a látszólag oly tudományos igényű, szofisztikált és kulturáltnak ható mondatban megnyilvánul, és ami megcsípte a szemem, amikor megláttam.

Igen, "kizárólag a Fertő tóhoz kapcsolható építészeti formanyelv" valószínűleg tényleg nincs. De kizárólag a Fertő tóra jellemző megélt idő bizonyára van! Minden változtatásnak tekintettel kellene lennie erre a megélt időre, és nem egyetlen éles mozdulattal elvetnie azt. Mert lehet, hogy nem egy világcsoda, lehet, hogy nem vonzza turisták millióit, nem különösebben eredeti és szenzációs, mégis emberéletek tartalmát rejti, emlékeket, titkokat, csodákat. Kell ennél több?

Mindabból, amit írok, következik még valami furcsaság, amit bizonyára sokaknak, akiknek nagyon nem tetszik a Fertő-part projekt, nehezére esik elfogadnia. Ha ugyanis a beruházás megépül, kész lesz az ökopark, a kemping és a sportközpont, beköltöznek az első lakók, megszállnak az első szállóvendégek, és elindulnak az első vitorlásversenyek, egyszersmind elindul egy új hagyomány is, és a jövőben, mondjuk ötven vagy száz év múlva ez a hagyomány is értékessé válhat, amennyiben lesznek olyan emberek (és miért ne lennének?), akik számára az ott töltött idő jelenti majd a boldogság óráit. Akkor erre a hagyományra is vigyázni kell majd, függetlenül attól, hogy miféle barbár szellem bábáskodott a bölcsőjénél. Ha úgy tetszik, ez a hagyomány igazi csodája, ettől több, mint puszta szabályrendszer vagy ideológia.

Addig azonban egyelőre a mai Fertő tóra kellene vigyáznunk. Nem úgy, hogy hagyunk mindent úgy, ahogy mindig volt, hanem hogy minden változtatást annak mércéjével mérünk, mennyire tiszteli az időt, amelyet felsért munkagépeivel.