Ha azért gondolkodom, írok és beszélek, hogy hassak, már elindultam azon az úton, hogy elfogadjam a valótlanságot, miszerint: igazság az, ami hat.

2017. augusztus 29-én, azaz éppen fél éve (és egy napja) vágtam bele ebbe a blogba. Emlékszem, hogy történt. A déli órákban utaztam haza a 23-as busszal, és a már hónapok óta érlelődő, erjedő, buzgó vágy, hogy írjak, egyszeriben formát öltött. Mondatok. Mindig csak egy-egy mondat. Ez volt az ötlet. Minden mondatban benne van az egész valóság; egy írónak vagy gondolkodónak minden mondata olyan, mint a többi, nem is lehet ez másképp. Elég tehát, ha egyetlen egyet kiemelünk, alaposan megnézünk, és visszatükrözve látni fogjuk benne az egész valóságot.

Ez a mostani poszt amolyan hátrapillantás lesz. Mit sikerült megvalósítani a kitűzött célból, mennyire vagyok elégedett, hogy tetszik a blog? Ideemelek majd egy-két statisztikát is, mert a statisztikákat nagyon szerettem mindig is. Kicsit olyanok, mint a térképek: beindítják a fantáziánkat.

Kezdjük is a legalapvetőbb adattal: ez a bejegyzés, amit éppen most gépelek, a blogon az ötvenedik. Véletlenül alakult így, nem terveztem, hogy az ötvenedik írást majd külön "megünneplem". De ha már így alakult, külön örülök. A félszázas szám szimbolikus jelentését és jelentőségét mindenki át tudja érezni. Felezőpontot jelent ez, amolyan kilátótornyot, ahonnan végignézhetünk a tájon. Vissza lehet pillantani a megtett útra, és előre lehet pillantani az eljövőre; kérdésekkel lehet faggatni az ismeretlent.

Az első kérdésem az, hogy elégedett vagyok-e. Erre a válaszom teljesen egyértelmű: fél év alatt egyetlen pillanatig sem bántam meg, hogy (pár év szünet után ismét) belevágtam a webnaplóírásba. A napjaim tartalmasabbak lettek, mert jobban rá lett kényszerítve az agyam, hogy kósza ötleteimet továbbgondoljam, megfogalmazzam, és így persze szükségképpen árnyaljam, tisztázzam, lekerekítsem. Azt hiszem, egy olyan komplex világban, amilyenbe beleestünk, erre mindenkinek szüksége van, és boldog lehet, ha lehetősége is van.

Hogy az írásaimmal elégedett vagyok-e, az egy másik kérdés. A válasz erre nem annyira egyértelmű. Alapjában természetesen igen. Aki szeret írni, annak a szövegeit élvezetes olvasni. Olykor azonban az előre rögzített forma kicsit megmerevítette a gondolkodásomat, és ezt éreztem. A hasonlítási alapom a korábbi blogom. A véleményem az, hogy az kamaszosabb, szabadabb és költőibb volt, szárnyalóbb, mondhatom: szövegileg, irodalmi szempontból: szebb; ez viszont felnőttesebb, komolyabb, érettebb, gondolatilag valamivel letisztultabb. Az évek a stílusomon és a gondolataimon is nyomot hagytak. Mindkét stílus erénye önmagának legjobb beteljesítésében világlik ki. Szerencsére ma már bőven érzem, hogy van itt is referenciám, olyan írásom, amelyre büszkén hivatkozhatom.

Nézzünk egy-két kulisszatitkot.

A blog.hu motorja automatikusan statisztikákat gyárt az oldal látogatottságáról. Íme az utóbbi egy hónap látogatási statisztikái:

Jól látható, hogy a posztok megjelenésekor (értelemszerűen) megugrik a látogatók és látogatások száma. A február 20-i csúcs oka az volt, hogy az Index2 megosztotta az írásomat (Both Miklós egy gondolatáról), és így persze sok olyan olvasó is idekattintott, aki egyébként nem szokott. A grafikon az arányok érzékeltetése miatt érdekes.

Van egyéb statisztika is. Íme a legolvasottabb (igazából: "legkattintottabb") posztok listája:

A Hülyék között című írás több napig kint volt az Index címlapján, ez az oka a hatalmas "nézettségének". Hogy miért éppen ez az írás ragadta meg az Index szerkesztőinek képzeletét? Nem nehéz válaszolni: látszólag ez a poszt tipikus "fikázás", és mint ilyen, hatalmas népszerűségre számíthat. Büszke vagyok rá, hogy az írás azonban egyáltalán nem arról szól, amiről talán sokan gondolták, hogy szól. Pont nem egy negatív jelenséget emel ki, hanem egy pozitívat. Az egész blog egyik alapvető célkitűzése volt ez: ne a negatívumokról beszéljünk, hanem az értékekről, a bölcs gondolatokról, a jó tanárokról, a kiváló művészekről, kultúránk kincseiről. Hogy ez a fajta szemlélet általában nem indexcímlap-kompatibilis, az sohasem rendített meg abban a hitemben, hogy képviselnem kell.

Viszont ha már a statisztika ilyen szépen "listáz", az ihletet nekem is megadta, hogy listázzak én is. Melyek voltak szerintem a legértékesebb szövegeim, melyek lennének azok, amelyek egy általam elképzelt világban címlapra kerülnének?

Az én listám valahogy így nézne ki (zárójelben az látható, hogy mennyiszer kattintottak az adott szövegre:

1. Konzervatív gondolatok (93)

2. Megbocsátani csak a bűnösnek lehet (122)

3. A torzítás dicsérete (145)

4. Kizárás (96)

5. A filozófia kezdete (38)

6. A tudás nem hatalom (43)

7. A konszenzus lehetetlenségéről és a meghallgatás szükségéről (81)

8. Az alacsony lélekről (125)

9. A hozzáadott érték mint a kultúra ereje (517)

10. Négy magyar fiú és a migránsok (87)

Ezek a szövegek azok, amelyekben talán a legjobban sikerült megfogalmaznom azt, ahogyan a világról és az életről gondolkodom.

Ez nem azt jelenti, hogy azt szeretném, ha más is így gondolkodna. Jaspers mondatát idézem ismét:

Ha azért gondolkodom, írok és beszélek, hogy hassak, már elindultam azon az úton, hogy elfogadjam a valótlanságot, miszerint: igazság az, ami hat.

Az, hogy mások másképpen gondolkodnak, csak ritkán keserít el. Az önmagam számára kiküzdött igazság fontos, és ha ezt valamilyen formában sikerül megtalálnom, azaz kifejeznem, teljesen mellékessé válik, hogy hatást tudok-e elérni vele; egyáltalán hogy mások számára ezek a kérdések, témák, problémák fontosak-e. Ha senkire sem hatnak, számomra akkor is ezek a fontos kérdések. Fontosabbak, mint például a politikai állásfoglalások.

Kifejezetten örülök, hogy nagyjából sikerült is e blogtól távol tartanom a politikát. Nem mintha nem lenne véleményem a történésekről, a pártokról, a politikusokról. De jól tudom, hogy ezek a vélemények értéktelenebbek, mint például a fönti tíz írásban is fejtegetett filozófiai megfontolások. Egyszerűen alacsonyabb szinten vannak. A filozófiai alapvetésekből persze (közvetve) következik politikai állásfoglalás is. De ez utóbbiak pontosan olyan mértékben értékesek csupán, amilyen mértékben a filozófiai megfontolásokhoz hűek maradnak. A két szféra viszonya tehát szükségképpen hierarchikus: a politikai beszéd mindig alacsonyabb szintű, mint a filozófiai.

Jaspers gondolata egyébként úgy folytatódik, hogy a hatás ugyan nem lehet cél, a meghallgatás és a párbeszéd igénye viszont igen. Számomra éppen ezért már a kezdettől rettenetesen fontos volt, hogy jöjjenek az írásokra reakciók, vélemények, akár kiigazítások, helyesbítések, továbbgondolások.

Szerencsére majdnem minden írásra érkezett valamilyen komment. Külön kiemelem Prawo, Khal_Drogo és Norn_Iron kommentelőket, akik sok poszthoz hozzászóltak, és legtöbbször kifejezetten továbbvezető, gazdagító, elgondolkodtató módon. Szintén meg kell említeni changemynamekukac nevű kommentelőt, akinek gondolkodásától (mint ez sok vitánkból kiderült) világok választanak ugyan el, de éppen ezek a különbségek hatnak serkentően arra, hogy a saját nézeteimet újrafogalmazzam, tisztázzam, felülvizsgáljam. Ugyancsak megemlítem Maverick-et, aki nagy mértékben hozzájárult, hogy a blogot elindítsam, és aki több írást is külön megosztott és terjesztett a New Deal blog Facebook-oldalán. Nyilvánvaló, hogy ilyen kommentelők és háttérből figyelő szemek nélkül jóval kisebb lenne a motivációm a folytatásra. Szóval ezúton is köszönöm mindenkinek, aki legalább egy-egy kommenttel hozzájárult a társalgás kialakulásához.

Végezetül még egy kis (saját készítésű) statisztika:

A 47 igazi (tehát nem szolgálati közlemény jellegű) bejegyzés kattintásszámának átlaga: 356,85.

Hogy azonban a medián általában mennyivel pontosabb képet ad arról, hogy jellemzően milyen a mért dolgok "átlagos", azaz "tipikus" értéke, az itt is megmutatkozik. A medián ugyanis 87 kattintás.

Ennél is pontosabb statisztika talán a következő.

500 fölötti kattintást ért el: 6 poszt

100 és 500 közötti kattintást: 11 poszt

50 és 100 közötti kattintást: 20 poszt

50 alattit: 10 poszt

Látható tehát, hogy legtöbbször 50 és 100 közötti alkalommal kattintanak egy-egy bejegyzésre. Ez nem azt jelenti, hogy 50-100 személy olvas el egy-egy posztot: nyilvánvaló, hogy egy-egy olvasó (pl. én magam is) többször kattint egy-egy írásra. Becslésem szerint 10 és 20 fő között lehet e blog állandó olvasótábora, amit én jónak tartok. A legkevesebbszer eddig mindenesetre az Arányérzék és olvasás című bejegyzésre kattintottak, 29-szer. Természetesen egy-egy írás minőségéről mindez semmiféle információval nem bír, összefüggés a két dolog között nincsen, ez csak játék a számokkal.

Azt azonban megmutatják e számok (számomra is), hogy mi az, ami (Jasperst idézve) hat, és mi az, ami kevésbé. Megmutatják, hogy amennyiben célom a hatás volna, milyen jellegű írásokat kéne jegyeznem, és azt is, hogy milyeneket nem. Jó tudni ezt, és jó figyelmen kívül hagyni. Pontosan az a legjobb ugyanis ebben a műfajban, hogy semmiféle üzleti felelősség vagy marketing-szempont nem szorít; a továbbiakban is csak arról (és úgy) fogok majd írni, amiről (és ahogyan) jólesik.