Egyenlőtlenség + annak minden percben a szerencsétlenebbek arcába dörgölése + társadalom fragmentálódása millió törésvonal mentén + neurológiai hajlam a negatív hírek és félelmek felülsúlyozására + modern médiakörnyezet + véleménybuborékok + lokális, szellemi és anyagi szempontból heterogén közösségek szétbomlása + győztes mindent visz jellegű gazdaság + társadalmi szolidaritás erodálódása + ideológiákon való rugózás annak megértése helyett, hogy az emberek csak jól akarnak élni + biztos kimaradt pár dolog = ez vagy valami hasonló.

Két fele van az országnak ma: az egyik ujjong vagy megnyugodott; a másik sokkolva van és kétségbeesett. Ha van ember, aki azt mondhatja magáról, hogy a két térfél határterületére került, szoros kapcsolatokkal mindkét tábor felé, akkor én bizonyára ilyen vagyok. Ősfideszes szavazóként tegnap először döntöttem máshogy, mert mélyen sértett az a fajta, rettenetesen primitív ösztönökre rájátszó, felelőtlen propaganda, amelyet a kormányzó párt elővezetett. Igazán mindent meg tudok bocsátani és érteni (bizonyos praktikus célok mentén), de a lelkek és agyak ilyen felelőtlen rombolása átüt egy olyan küszöböt, amelyen túl ott van a szó: veletek én ide már nem megyek. 

Ugyanakkor a kettős vegyértékeim miatt maximális megértéssel közelítek azok felé, akik rákattantak a Fidesz nevű drogra; a magyar politikai élet számos tudatmódosítója közül az egyik legveszélyesebbre. Egyáltalán nem csodálkozom rajtuk, azt hiszem, értem, hogy hogyan gondolkodnak.

És most azon gondolkodom, hogy mi ennek az egésznek az oka. Vagyis annak, hogy választók tömegei vevők olyan üzenetekre, amelyekről némi utánanézéssel megállapíthatók, hogy nem igazak. Nem ideológiai különbségekről van szó, egyszerű tényállításokról. Az egyszerű magyarázatok ("Orbán egy geci", "a magyar nép hülye"; "Orbán egy zseni", "Orbán fasiszta" stb.) nem elégítenek ki; szembemennek a tapasztalataimmal. Nyilvánvalónak érzem, hogy az okok egyrészt speciálisan a magyar történelemben keresendők, másrészt egy újkori világjelenségről is szó van, és a modern médiakörnyezetünkkel legalább olyan erősen összefüggnek, mint a különféle pártok ideológiáival. Sőt igazából sokkal erősebben.

Az okok olyan összetettek, hogy nehéz is volna összefogni őket. Pontosan ezért tetszik annyira a New Deal blog fizikus szerzőjének egy kommentje, amely rövid képletbe foglalja össze azt, hogy bizonyos jelenségek együttállása miért hoz az egyenlet másik oldalán bizonyos végeredményt. Szeretném, ha olvasóimmal közösen gondolkodnánk el ezen a matekpéldaszerű mondaton:

Egyenlőtlenség + annak minden percben a szerencsétlenebbek arcába dörgölése + társadalom fragmentálódása millió törésvonal mentén + neurológiai hajlam a negatív hírek és félelmek felülsúlyozására + modern médiakörnyezet + véleménybuborékok + lokális, szellemi és anyagi szempontból heterogén közösségek szétbomlása + győztes mindent visz jellegű gazdaság + társadalmi szolidaritás erodálódása + ideológiákon való rugózás annak megértése helyett, hogy az emberek csak jól akarnak élni + biztos kimaradt pár dolog = ez vagy valami hasonló.

Az egyenlőtlenség a világban a jólét minden növekedése mellett folyamatosan nő. Aki gazdag, az még gazdagabb lesz; aki sok információhoz tud hozzájutni, az még többhöz fog; aki kevéshez, annak tudata még jobban beszűkül. A skála persze főleg fölfelé nyitott, a gazdagodásnak semmi sem szab határt, de a nyomorúság viszonylagossága miatt aki szegény, az ma jóval elesettebbnek érezheti magát, mint mondjuk a középkorban. Mivel pedig ez a fölborult társadalom elvesztette transzcendens cementjeit, a gazdagok és szerencsések a sikerüket saját érdemüknek tartva nézik le azokat, akiknek rosszabbat dobott a genetikai, társadalmi gép. A "transzcendentális hajléktalanságban" a társadalom millió atomra hullik szét, a közösségek nem vesznek tudomást egymásról, sőt sokszor közös nyelvük sem létezik.

Ha egy ilyen embersokaságra rádobjuk a modern média atombombáját, annak aztán tragikus következményei beláthatók (vagy beláthatatlanok?): a szenzációt biológiai, neurológiai okokból könnyebben és gyorsabban befogadó elménk az információkat speciálisan szűri meg. A szofisztikált mondandó esélytelen a vérrel, félelemmel, rekordhajhászással szemben. A sikerre éhező üzletemberek (és kétségtelen, hogy a politikusok is azokká váltak) akkor tudnak eredményesek lenni, ha feljebb kapcsolják a félelemkeltés terjesztését. Mivel azonban plurális társadalomban élünk, mindenkihez különböző félelmek jutnak el, ezek mentén pedig véleménybuborékok alakulnak ki. Az egyes emberek vagy nem is állnak szóba egymással, vagy képtelenek megérteni a másik szempontjait, félelmeit. Mindannyiunkra vonatkozik ez.

Mit lehetne ez ellen tenni? Olyan lokális közösségeket kialakítani, amelyek adott célok mentén, értékelvűen (azaz nem haszonelvűen) működnek. Pontosan azonban ezeket a lokális közösségeket robbantja, robbantotta szét a világgazdaság globális jellegű működése, a migráció, a folyamatos változás igénye. Mivel pedig az értékelvű közösségek hanyatlanak, közös értékek híján nincs alapja a társadalmi szolidaritásnak sem.

Az értékeket ideológiák váltják fel, melyek a közösségeket igyekeznek elméleti megfontolásokkal pótolni, annak rejtett előfeltevésével, hogy pusztán elméleti úton létrehozható valódi közösség. Holott az egyének teljesen különböző tapasztalati háttere miatt az ideológiák közti viaskodás egy pont után mindig süketek párbeszédévé válik, miközben az emberek egyszerű igénye (hogy éljek jobban, érezzem jobban magam) elsikkad.

Mi történik hát? Ha jön egy ember, aki azt mondja, hogy a jobb életetekhez nem is kell semmi mást tennetek, mint rám szavaznotok, akkor az egyéb lehetőségeket szétverő társadalomban magányosan kiutat kereső ember ebbe az ígéretbe mint szalmaszálba kapaszkodva hiszi el a legegyszerűbb ígéretet is, hiszen előtte a boldogulás hagyományos útjai bezáródtak.

A magam részéről semmiféle meglepőt nem látok abban, hogy a Fidesz (alapvetően a módosabbakat segítő) gazdaságpolitikája ellenére a legszegényebbek körében a legnépszerűbb. A legszegényebbek ugyanis azok, akik a leginkább vágynak az ígéretre, a kicsit jobb élet ígéretére. És az, azt hiszem, tagadhatatlan, hogy a magyarországi pártok közül a Fidesz képes legjobban hatni ezekre az érzelmekre, ő érti a legjobban ezt az attitűdöt.

Én azt hiszem, Maverick mondata erről szól, ezt a helyzetet foglalja az egyenletbe.

Mi a kiút? Hiszek benne, hogy van ilyen, mégpedig több ponton is fékezhetők, sőt talán vissza is fordíthatók e negatív globális folyamatok. Növelni lehet a lokális közösségek erejét, össze lehet fogni értékek mentén, és együttműködni a hasonló értékeket valló emberekkel. Meg lehet tanulni és tanítani a modern média működését. Folyamatosan dekonstruálni lehet az ideologikus gondolkodást (ennek eszközei: művészet, humor, irodalom, költészet). A véleménybuborékokból pedig ki lehet lépni. Teremtsünk kapcsolatot minél többféle emberrel, ne zárkózzunk be saját gondolatainkba, olvassunk, beszélgessünk, próbáljuk megérteni a másik motivációit, szorongásait, fájdalmait.

Mindenekelőtt pedig: ne gyűlöljük egymást, hanem igyekezzünk megérteni. Orbán Viktor is csak tünet. Egy jóval összetettebb, globális méretű folyamat tünete. Kivételes tehetségének és a magyar történelem speciális adottságainak köszönheti, hogy szinte mindenkinél markánsabban jeleníti meg rendszere a globális világ legjellegzetesebb válságtüneteit.