Idézetek és értelmezéseik

Mondataink

Ezt olvastam 2021-ben, 2. rész

2021. december 28. - Csöncsön

De nem is érdemes, gondolta Valuska, és megmozgatta fájó lábujjait a hideg bakancsban, nem érdemes se jósolgatni, se ítélkezni, hisz még a szavak is, hogy „zűrzavar” és „kimenetel”, teljesen fölöslegesek, nincs semmi, ami velük szembeállítható volna, s így már a megnevezés is felszámolja önmagát, „itt csak úgy egymásra vannak hányva a dolgok”, s mert értelmük saját belső arányaikba égett bele, zavarosan ellenséges köztük minden kapcsolat.

Folytatom az előző posztban megkezdett visszatekintést idei olvasmányaimra. A második részben a fikciós műveket veszem sorra. (Utólag eszembe jutott, hogy Morus Tamás Utópiája is ide kerülhetne akár, de számomra annak vitairatjellege fontosabb, mint maga az elképzelt történet.)

A korábbi években kialakított önkényes szabályaimnak megfelelően kizárólag külön köteteket sorolok itt föl, és nem számítom a versesköteteket. (Egyszer kivételt tettem ez alól, mert Röhrig Géza Angyalvakondja nekem valahogy "történetként" is működött, de idén nem érzem okát ennek.)

Összesen 13 fikciós könyvet olvastam el 2021-ben; a hagyományokhoz híven ezúttal is kiemelem felsorolásom végén azt az ötöt, melyet a legszívesebben ajánlok tovább másoknak is.

Paul Auster: Mr. Vertigo

Könyv: Mr. Vertigo (Auster Paul)Egy tanítványomtól, az amerikai író nagy rajongójától, kaptam ajándékba ezt a regényt. Megdöbbentett, hogy megjelenik, sőt a kompozíció középpontját képezi benne egy visszatérő álmom, mely olyan gyakran visszatér, hogy gyakran nem tudom eldönteni, valóság-e vagy képzelet: a levegőben járok, nagyjából húsz-harminc centivel a föld fölött. Egyébként Auster elképesztően jól ír. Mondatai nemcsak könnyedek, de jobbára kifejezetten szépek is, atmoszférateremtő ereje lenyűgöző, figurái szinte megszólalnak, annyira élnek. Hogyan lehetséges, hogy mégsem helyezem ezt a könyvet az öt legnagyobb élményem közé? Mert valahogy mégis olyan "se füle se farka" az egész. Sokkal többet ígér a könyv, mint amennyit beteljesít. Ha a történetet — mint a fülszöveg ajánlja — az Egyesült Államok szimbólumaként fogjuk föl, akkor ez a szimbólum valahogy sánta. Persze nem muszáj így olvasni. Karrierregény ez, fejlődésregény, művészregény, társadalmi regény, történelmi regény, családregény, nagyon sok minden benne van. Szerettem olvasni. De valahogy űrt hagyott bennem maga után.

Herbert Rosendorfer: Briefe an die chinesische Vergangenheit [Levelek a kínai múltba]

Ez egy nagyon szórakoztató fikció. A nagyon régi (középkor előtti) Kínában két tudós ember kifejleszt egy időutazó gépet, melynek segítségével egyikük az 1970-es évek Münchenjébe repül, és hosszú levelekben írja meg barátjának benyomásait a jövőről. Amely persze gyászosan nem tetszik neki. Alapvetően két dolog tűnik föl neki, kettő zavarja őt igen nagyon: az elképesztő zaj és az elképesztő kosz. Ahogy apránként megismerkedik a XX. század furcsaságaival, vívmányaival, hétköznapjaival, idegenkedése csak fokozódik. Megállapítja, hogy a világ végzetes hanyatlásnak indult, és hogy ennek a legkevésbé sem lesz jó vége. Az általános romlás közepette egyedül az "isteni" Beethoven zenéje vigasztalja; az egyetlen, amit, ha tehetné, szívesen magával vinne saját korába.

Arthur C. Clarke: 2001. Űrodüsszeia

Tudatosan próbálok olyan műfajú könyveket is olvasni, amilyet egyébként nem szoktam. Például sci-fit. A könyv vékonyka és érdekes, kétségkívül beindítja az ember fantáziáját. De amikor megnéztem utána a szerző és Stanley Kubrick közös alkotását, az azonos című filmet, megállapítottam, hogy azon ritka esettel van dolgunk, amikor a film sokkal jobb, mint a regény. Rejtelmesebb, látványosabb, kevésbé szájbarágós. A világűr olyan döbbenetesen hatalmas, hogy elképzelni is képtelenek vagyunk. Ebben az irdatlan méretű univerzumban pedig bármi lehetséges. Talán az is, hogy egész földi világunk egy sokkal magasabb rendű intelligencia játékszere, mely már megoldotta, hogyan győzze le a fénysebességet, a lét testi, fizikai korlátait.

Jelenet az Űrodüsszeia című filmből

Kukorelly Endre: Cécécépé

Kukorelly regénye — melyről recenziót is írtam a Szófára — rövid bekezdések egymásra halmozása. A bekezdések némelyike összefügg, be is vannak számozva, és ha számok szerint olvassuk őket, majdnem koherens történeteket adnak ki. Ez egy izgalmas játék, de a könyv nem aknázza ki a játékban meglévő potenciált. Sokszor végletesen öncélúnak érződik a bekezdések sorrendje, számozása, széttörése. A történetek egyébként a XX. századi Magyarország hétköznapjairól szólnak, hol banálisak (én ezeket szerettem jobban), hol tragikusak és felemelők. Aki tudni szeretné, milyen volt az élet a "létező szocializmus" idején Budapesten, ebből a könyvből nagyon-nagyon sok mindent megtudhat róla; nyomorúságairól, szépségeiről, belső ellentmondásairól.

Jókai Mór: A lőcsei fehér asszony - tartalom 2b - LILLA CARSONJókai Mór: A lőcsei fehér asszony

Miként arról külön bejegyzésben is beszámoltam, ennek a regénynek az olvasása hatalmas élvezetet jelentett nekem. Gyönyörködtem Jókai csodálatos humorában, gazdag szókincsében, hajmeresztő alakjaiban. A kérdés csak az lehet, hogyhogy nem emelem ki mégsem az öt legemlékezetesebb idei olvasmányélményem közé. Nos, ahogy teltek a hónapok, némileg fakult bennem a regény. Mert szórakozásnak csakugyan elsőrangú volt, de adott-e ennél többet is? Ez azért kérdéses. Mindezzel együtt szeretném, ha minél többen elolvasnák ezt a regényt, mert Jókai legszebb arca látható itt: a mosolygó, viccelődő, kreatív, ötletekből soha ki nem fogyó. És persze annak az elterjedt előítéletnek is fityiszt mutat, mely szerint Jókainál az igazi cselekvők, az igazán kreatív és a cselekményeket igazán befolyásoló alakok mindig férfiak. A lőcsei fehér asszony machinációin országok sorsa múlt. Mellette a férfiak voltaképpen csak bábfigurák.

Uwe Timm: Johannisnacht [Szentivánéj]

Ez egy bolond regény. Nekem kissé túl bolond is volt. Ha Austeré "se füle se farka" történet, akkor mit mondjak erre? A narrátor elutazik Berlinbe, hogy anyagot gyűjtsön egy újságcikkhez a krumpliról. És közben mindenféle bizarr figurával összefut; egy olasz svindlerrel, egy idegbeteg taxisofőrrel, egy tréfás kedvű fodrásszal, egy telefonszexelő bölcsészlánnyal (lánnyal?), és nagyon sok mindenki mással. A történet a Wende (rendszerváltás) utáni Berlinben játszódik, ahol továbbra is élnek Ossik és Wessik közti ellentétek, gyanakvások, bizalmatlanságok. Mindez három nap alatt játszódik le, mint valami lidérces boszorkányéj. Magam sajnos nem tudtam annyiszor nevetni az egészen, amennyiszer a szerző bizonnyal elvárta volna, néha erőltetettnek éreztem a szürreális zsúfoltságot, de mást azért bátran biztatok: vesse bele magát nyugodtan, nem rossz ez.

Friedrich Dürrenmatt: A megbízás

Friedrich Dürrenmatt A megbízás Egy meg nem nevezett észak-afrikai ország  kísérteties sivatagának - Könyv | Galéria Savaria online piactér - Antik,  műtárgy, régiség vásárlás és eladásEgyik bátyám adta nekem ezt a könyvet, mondván, ő nem nagyon tudott mit kezdeni vele. Huszonnégy mondat az egész, de némelyik mondat persze tíz oldal hosszúságú. (Átlagosan csak négy; az elbeszélés maga száz oldalas.) Egy észak-afrikai országban holtan találnak egy dán nőt, mire egy bizonyos F. nevű újságíró nyomozásba kezd, elutazik a helyszínre, ám ott egyre jobban belegabalyodik az ügybe, melynek egyre mélyebbre nyúló szálait kezdi bogozgatni; kiderül, hogy nemzetközi titkosszolgálatok, fegyverkereskedők és egy globális megfigyelői rendszer állnak a gyilkosság hátterében, sőt arra is fény derül, hogy minden mindennel összefügg, és a megfigyelések alól senki sem vonhatja ki magát. Bár a könyv a nyolcvanas években íródott, időszerűsége egészen megdöbbentő. Kissé Kafkáéra emlékeztető világa és nyelvezete mintha a XXI. század kafkai világát mutatná be, ahol mindenki mindenkit megfigyel, a megfigyelésnek nincs végpontja, értelme, haszna, nélküle mégsem tudna már élni senki sem.

Jo Nesbø: Denevérember

Kipipáltam az idei "krimi-penzumomat" is. Többet szinte nem is lenne kedvem írnom erről a könyvről, mert összességében elég nagy csalódás volt. Nyilván nem meglepetés, hogy nem vagyok nagy szakértője a krimi műfajának. De ez nem jelenti azt, hogy ne tudnám megítélni, hogy egy krimi igazán jó-e vagy sem. Nesbø-ről igen sok jót hallottam; kíváncsi voltam rá. Ez a regénye a legelső, amit írt, rögtön nagy sikert aratott vele. Utólag, olvasva az értékeléseket róla, látom, hogy messze nem ez a legjobb könyve. Mi a baj vele? Kriminél nehezen megbocsátható módon unalmas, következetlen, logikátlan és még csak nem is különösebben fordulatos. Emlékszem, már a 200. oldal környékén jártam, amikor arra gondoltam: itt valami elképesztő fordulatnak kell bekövetkeznie, hogy megmentse számomra a regényt. (Tehát mondjuk olyasminek, hogy kiderül: a narrátor a gyilkos.) Ilyesmi aztán nem történt. Persze értem; Nesbø-nél ki szokták emelni a társadalmi mondanivalót, a problémaérzékenységet. Kétségtelen, igen sok mindent megtudunk az ausztrál társadalom összetettségéről, belső konfliktusairól, ellentmondásosságáról. Ezek az infók azonban jórészt didaktikus elmesélés által jelennek meg a regényben, mintha arról lenne szó, hogy egy rossz író nem tudná máshogy belepakolni szövegébe az ismereteit, mint hogy elmondatja az egyik szereplőjével. Biztos vagyok benne, hogy Nesbø többi regénye ennél sokkal jobb.

A listám végén pedig következzék az öt legfontosabb idei könyvem e kategóriában.

5. Mohácsi Árpád: Párizsi befutó

Párizsi befutóEz a könyv — mint írtam is róla — minden előzetes félelmem dacára tényleg jó! A rendszerváltás története, kortársaink története, sok-sok zsúfolt, gyorsan pergő történet egymás után, egymás mellett, sok oldalról megmutatva, visszapergetve az időt, temérdek iróniával, tréfával, de tragikummal is. Az elbeszélői hang valamiféle lezser mesélgetés hangja (a könyv leggyakoribb szava az "amúgy"), ez eleinte hajlamos elidegeníteni bizonyos olvasókat (például engem), de ha megértjük, hogy milyen funkciója van ennek a kissé rontott nyelvnek, nagyon is pászentosnak, sőt élvezetesnek fogjuk érezni. És hogy mi a funkciója? Hát nyilván az amúgy, hogy bennünk, rendszerváltás kori emberekben nem állhat össze harmonikus egésszé az a világ, amelyben fölnőttünk. Túlságosan át vagyunk itatva a svihákságaival, svindlijeivel, zavaros szerepjátékaival. A nyelv is kifejezi, hogy nem állunk fölötte. És van ebben valami szép.

4. Fekete Gyula: Az orvos halála

Ez egy remekmű. Fekete Gyula nagyjából annyi idősen írta meg, amennyi most én vagyok, és külön megdöbbentő számomra, hogy mennyire ugyanazok a kérdések foglalkoztatták, mint most engem is. Van egy nyugdíjazott orvos, bizonyos Weiss Dezső, aki teljesen átlagos életet élt, igyekezett etikusan működni, igyekezett elvégezni a rá bízott feladatokat, igyekezett a tőle telhető módon segíteni az embereken, és most egyszeriben véget ér az egész, látszólag mindenféle értelem, jutalom, kiteljesedés nélkül. A kisregény (mert inkább kisregény ez, talán 200 oldal sincs az egész) pár nap története. Weiss Dezső találkozik érettségi találkozón az osztálytársaival, és végigpillant az emberi sorsokon. Ki többet ért el, ki kevesebbet. De a vége mindig ugyanaz. Mi ez az egész? Mi értelme volt?

3. Anna Seghers: A hetedik kereszt

Erről a regényről is írtam már röviden egy korábbi posztomban. Továbbra is igen erős emlékként él bennem. Máig itt van bennem, milyen idegfeszültségben olvastam el. Izgalmasabb, mint egy krimi, mert egy krimiben mindig tudjuk, mi a vége: a jó győz. De itt nem tudhatjuk. Még a legvégén sem tudjuk. A világháború kellős közepén ér véget a történet. Győz-e a jó? De ki a jó? Inkább csak azt tudjuk, mi a rossz. A rossz az embertelenség, a kirekesztés, az érzéketlenség, a kíméletlenség. Ezek pedig talán mindig velünk lesznek, amíg világ a világ. A felvázolt határhelyzetekben az olvasó is mindig dönt magában: hogyan döntene? Lenne-e elég bátor bújtatni egy menekültet a nácik elől? Meddig volna képes elmenni az önfeláldozásban? Ezen a ponton már lényegtelenné válik az adott politikai helyzet; alapvető etikai kérdésekről van szó, melyek emberi mivoltunk legmélyebb rejtelmeit firtatják.

2. Jean-Marie Gustav Le Clézio: Körforgás

Könyv: J. M. G. Le Clézio: KörforgásAmelyik könyv ennyire megragad, arról írni szoktam külön bejegyzést is. Vajon most miért nem írtam? Talán éppen azért, mert ez a könyv túlságosan is mélyre hatolt belém, és valahogy nem is tudtam mit kezdeni vele. Nem tudom, ismeri-e olvasóm ezt az érzést. Érezzük, hogy hat ránk valami, de nem tudjuk megragadni pontosan, hogy hol. Ez egy igazi nagyregény, 562 oldal, temérdek idősík, megszámlálhatatlanul sok szereplő, nagyon sok helyszín, megannyi feledhetetlen jelenet. Mit kéne ebből kiemelnem? Olvasóm biztosan szeretne legalább valamiféle képet kapni, miről van benne szó. Nos, a narrátor nizzai gyerekkoráról. Ebben a rendkívüli hangulatú mediterrán kikötővárosban élt a narrátor egyik nagynénje, aki Mauritius szigetén élte gyerekkorát, és minden látogatáskor erről a gyerekkorról mesél az unokaöcsnek. De mit keresett egy francia család Mauritiuson? A francia forradalom idején menekült oda a nagynéni dédapja. Így aztán a regény számos jelenete a francia forradalom idején játszódik. (Az eredeti cím nem véletlenül: Revolutions.) De minden ismétlődik. A felcseperedő kis Jean a saját bőrén éli meg az észak-afrikai arab államok függetlenségi harcát. És maga is menekülne. De vajon van-e még olyan hely, mint Mauritius, létezik-e még egy ilyen (persze a szubjektív érzékelés számára) földi éden? Gyönyörű, mélyen elgondolkodtató, ugyanakkor valahogy szerény, végtelenül finom regény ez.

1. Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája

Az imént említett könyvvel szemben ez korántsem volt olyan nyugalmas és felemelő esztétikai élmény. Sokszor bosszankodtam olvasás közben, sokszor még unatkoztam is. De aztán összeállt az egészből valami, és ami összeállt, azt lenyűgözően zseniálisnak éreztem, és mind a mai napig érzem is. Írtam a regényről valamivel bővebben, nagyon ismételni nem szeretném magam. Most csak annyit írok hát, hogy ez egy döbbenetes világmodell, posztmodern utáni korunk szimbolikus leírása, ahol a korábban biztosnak vélt fogódzók közül mindegyiknek megkérdőjeleződik az érvénye, és a teljes kiszámíthatatlanság posztapokaliptikus viszonyai között a felbolydult renddel szembeni ellenállás az őrület zárt burkaiba szorítkozik. Mivel a kötetről lehetetlen úgy beszélni, hogy ne említsük a végtelenbe kígyózó "krasznahorkais" mondatok droghoz hasonló módon működő, elkábító indázását, hadd zárjam le ezt a posztot is egy ilyen mondattal, hogy talán megérzékeltethessem a nyelvi világot, melyben ez a bizarr, velejéig szürreális történet kibontakozik.

De nem is érdemes, gondolta Valuska, és megmozgatta fájó lábujjait a hideg bakancsban, nem érdemes se jósolgatni, se ítélkezni, hisz még a szavak is, hogy „zűrzavar” és „kimenetel”, teljesen fölöslegesek, nincs semmi, ami velük szembeállítható volna, s így már a megnevezés is felszámolja önmagát, „itt csak úgy egymásra vannak hányva a dolgok”, s mert értelmük saját belső arányaikba égett bele, zavarosan ellenséges köztük minden kapcsolat.

comments powered by Disqus

A bejegyzés trackback címe:

https://mondataink.blog.hu/api/trackback/id/tr2716794802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása