Mivel a Rákóczi vezette szabadságharc idején jelentős hadászati szerepet játszott az erősség, az osztrákok 1713-ban, hadgyakorlat ürügyén felgyújtották, azóta rom.

Ha vannak egészen szabad perceim — és világéletemben igyekeztem úgy berendezni az életemet, hogy legyenek —, akkor egy Magyarország című útikönyvet olvasgatok, lapozgatok, böngészek, nézegetek. A kötetet már régen kiszemeltem magamnak, míg végül a Könyvhéten egészen nevetséges áron sikerült megkaparintanom.

Ferenc ekkor határozhatta el, hogy azt az elviselhetetlen megalázottságot, amelyet az alacsonyabb rendűsége okoz, nem úgy fogja legyőzni, hogy külsőleg a németekhez hasonul, hanem azzal, hogy belülről szünteti meg azt az üregességet, amitől fogást találhat rajta a megvetés — hiszen épp a barbárság vádja azért érinthette olyan fájón, mert maga is saját barbárságától rettegett a legjobban.

Pár bejegyzéssel ezelőtt írtam róla, hogy a múltról, a múlt valamelyik alakjáról vagy eseményéről úgy érdemes írni, hogy az egyszersmind kívánatossá is legyen nekünk, jelenkori embereknek. Hogy ne a kicsinységet és a gyarlóságot, gyatraságot lássuk meg benne, hanem a nagyságot, a példát, az előre sarkalló erőt.

Megbántam, hogy kimentem.

Kertész Imre valamelyik önéletrajzi jellegű könyvében (Az angol lobogóban) írja, hogy az ötvenes évek elején budapesti kocsmákban még össze-össze lehetett futni a nagy öreg Szép Ernővel, a két világháború közötti virágzó magyar irodalmi élet egyik emblematikus figurájával. Az idős költő akkoriban már mindenkinek (így a fiatal Kertésznek is) úgy mutatkozott be: "Szép Ernő... voltam."

Tilos például azt írni, hogy "Nagyanya olyan, mint egy Boszorka", de azt szabad írni, hogy "Az emberek úgy nevezik Nagyanyát, hogy a Boszorka."

Ennyire kemény, kegyetlen, erős és megrázó könyvet régen olvastam már.

A szerző nevét korábban hallottam már, de azt képzeltem róla, hogy valami nagyon-nagyon olcsó poén. Mi az, hogy Agota Kristof? Ez valami játék Agatha Christie nevével? Bizonyára valami sokadrangú krimiszerző lehet, akinek nincs más eszköze fölhívni önmagára a figyelmet, mint ez a kínos névkifordítás.

Nem is tévedhettem volna nagyobbat.

Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem.

Hogy mi egy filozófus világának lényege, azt sokszor leginkább egy-egy történettel ragadhatjuk meg. Így például a cinikus Diogenész gondolkodását az a nevezetes történet világítja meg legtisztábban, amikor Nagy Sándorral találkozott, aki nagy tisztelője volt, és megkérdezte tőle, mit tehetne érte. "Ne álld el előlem a napot!" — volt a filozófus válasza. Ebből nagyjából mindent megérthetünk.

Bíró Jenő úr "erkölcsi lény" volt, vagyis abban a hitben növekedett fel, hogy az ember nem azért jön a világra, mintha itt valami különösen jól érezhetnők magunkat, hanem azért, hogy megfeleljünk bizonyos kötelességeknek, melyek eredetükben és céljaikban meglehetősen rejtelmesek ugyan, de azért igenis léteznek és parancsolnak.

Egyetemista koromban beszélgettem egyszer egy lány évfolyamtársammal, akinek ízlését és irodalomértését nem tartottam kevésre. Ő említette nekem, hogy szerinte Ambrus Zoltán: Midas király című regénye egy igazi remekmű, és nagyon ajánlja nekem is, hogy olvassam el.

Ennek, ha jól számolok, legalább 15-16 éve már. A Midas királyt azonban nem olvastam el. Mindig csak terveztem. Rákerült arra a képzeletbeli listámra, amelyen az egyszer majd feltétlenül elolvasandó könyvek voltak rajta.

Jól sejtik a valódi baloldal – nem a baloldalnak nevezett eklektikus „ellenzék” – ellenfelei és gyanúsítói, hogy a köztársasági baloldal voltaképpen puritán: például ma elvárná tőlünk a fogyasztásunk mérséklését a klímakatasztrófa megelőzése érdekében, elvárná a leggazdagabbaktól, hogy többet adózzanak a szegények javára, elvárná az eddig hatalmaskodó férfiaktól, hogy egyenlő felekként bánjanak a mostanáig alárendelt helyzetű nőkkel a nemi kapcsolatokban (amihez az kellene, hogy megváltozzunk, ami kényelmetlen és fáradságos), elvárná, hogy nagylelkűen bánjunk az idegenekkel, és áldozatot hozzunk olyan emberek javára, akiket nem ismerünk – röviden: hogy lemondjunk előnyökről, és vállaljunk hátrányokat az erény (azaz az egyetemes egyenlőség tana) kedvéért.

Nincs ellentétesebb a gondolkodó ember attitűdjével, mint kétszer megfogalmazni ugyanazt. Ha valaki képes (akár hosszú évek elmúltával is) egy az egyben ugyanazokat a mondatokat elmondani valamiről vagy valakiről, amiket egyszer már megfogalmazott, akkor egyértelműen jelzi: azóta nem is gondolkodott a dologról (vagy a személyről).

Csak a jelen legmagasabb erőiből értelmezhetitek a múltat: csak a legnemesebb tulajdonságaitok leghatásosabb bevetésével fogjátok kitalálni, mi tudnivaló, megőriznivaló és nagy mindabban, ami elmúlt.

Megkérdezték egyszer tőlem, hogy melyik tíz filozófiai szöveget emelném ki, mint amit másoknak elolvasásra leginkább ajánlanék. Jó játék az ilyesmi, én legalábbis szeretem. Olyan, mintha gondolatban egy antológiát állítanék össze, egy könyvet, amely mintegy esszenciája annak, amit szerintem olvasni, tudni érdemes.

A konzervatívok számára a politika az emberi és közösségi lét fontos, kiküszöbölhetetlen része, de nem elsődleges célja vagy eszköze.

Nagyon fontos tisztázó írás jelent pár héttel ezelőtt a valaszonline portálon arról, hogy mi a különbség a konzervatív gondolkodás és az új jobboldal világképe között.

A cikk apropóját részben a bizonyos jobboldali értelmiségiek által tavaly meghirdetett "kultúrharc", és az ezzel járó, bizonyos intézmények és sajtótermékek fölötti "új jobboldali" pozíciószerzés, részben pedig a jobboldali kormány 2010 óta követett politikája szolgáltatta.

De a földrajz és annak ismerete, hogy miként alakultak ki és maradtak fenn a nemzetek az adott földrajzi körülmények között, továbbra is kulcsfontosságú, ha meg akarjuk érteni a világ jelenét és jövőjét.

"Mély éjeken hányszor nézlek, te Térkép..."

Amikor először olvastam Kosztolányinak ezt a csodálatos versét A szegény kisgyermek panaszai ciklusból, megdöbbentem rajta, hogy "hát ő is?".

Amióta az eszem tudom, nagyon szeretem a térképeket. Csodálatos dolog fantáziálgatni róla, hogy a különböző természeti képződmények miféle változatosságát hozzák létre az emberi civilizációknak, életmódoknak.