Elmondanám, de nem merem.

Szimler Bálint alkotása, a Fekete pont a nagy magyar iskolafilmek sorába illeszkedik; a horrorisztikus magyar iskolarendszer visszásságait mutatja be gyilkos, szatirikus humorral.

Tegnap este néztük meg a filmet a Művész Mozi legnagyobb termében, a Buñuelben, ahol — hasonlóképp tavaly, amikor a Magyarázat mindenre címűt láttuk ott — teljes teltház volt. A magyar nézőket érdekli ez a film, hiszen róluk, a mindennapjaikról, saját legelemibb élettapasztalataikról szól. Az állam — eléggé el nem ítélhető módon — nem az ilyen produkciókat támogatja hatalmas pénzekkel, holott egy nemzet kultúráját csak az efféle önkritika építheti. 

Az abszurd embernek mindent ki kell merítenie, még önmagát is.

Azzal a mondattal akartam kezdeni ezt az írást, hogy „Vannak könyvek, amelyektől féltem.”

De aztán jobban átgondolva ráeszméltem, hogy igazából csak egy ilyen könyv volt. Albert Camus, Algériában született francia író 1942-ben megjelentetett regénye, melyet magyarra Gyergyai Albert Közöny címmel fordított le. Az eredeti cím L'Étranger, azaz Az idegen. 

A kapitalista rendszerben az emberi természet megnyilatkozásai és az őket leíró elképzelések megfelelnek az individualizálódott versengő világképnek, és egyúttal mint elkerülhetetlen status quót igazolják.

Nagyon régóta foglalkoztat már a betegség problémája. Betegnek lenni nagyon rossz, tulajdonképpen rettenetes, és egészen mostanáig valahogy nem is tudtam semmit se kezdeni az emberi szenvedéssel, amit magunkra vagy embertársainkra a vak sors kegyetlen szívtelenséggel ró ki. Most azonban, hogy elolvastam a Kanadában élő magyar orvos, Dr. Máté Gábor (és Máté Dániel) könyvét, mely a Normális vagy címet kapta, egyszeriben minden megvilágosodott.

Ott idővel karral s fővel
Isten után vitte sokra;
Másszor is még, többször is még
Járt vadászni farkasokra;
Mint védője a keresztnek,
Megrontója büszke tarnak,
Idegen nép hőse is lett
Derék hőse a magyarnak.

Miért szeret meg az ember egy verset? Sok oka lehet ennek persze, de a leggyakoribb és legfontosabb ok rendszerint az, hogy úgymond „szívünkből szól”, kimond valamit, amit mi is kimondtunk volna, ha — Illyés szavaival — nem születünk „szív-némaságra”. 

De a szeretet bonyolult.

Bevallom, Nemes Nagy Ágnesnek az Egy költőhöz című versének sohasem ismertem a hátterét. Nem tudtam sohasem, ki az a rejtélyes angol költő, aki Tobruknál elesett szegény. 

Most, hogy készültem írni a versről, csak most néztem utána. 1922-ben született, Tobruknál elesett angol költő: ez csak Sidney Keyes lehet. Sajnos egyáltalán nem tudok róla ennél többet, nem olvastam tőle semmit. Nem büszkélkedem ezzel, bizonyos, hogy még többet hozzáadna a szöveg megértéséhez, ha személyes viszonyom is lenne a költemény tárgyához — csak azt akarom kifejezni, hogy számomra Nemes Nagy Ágnes műve ezzel a nemtudással együtt is teljes értékű, emlékezetes, hatalmas költemény.

Anyám azt tanította, hogy más embertől lopni bűn, de az államtól dicsőség.

Amikor már futott a film végén a stáblista a Corvin Mozi (elképesztően jól megcsinált) Latabár termében, és szedelőzködött a közönség a Kék Pelikan című magyar animációs dokumentumfilm végén, kedves ismerősöm mellettem megjegyezte: alig van itt valaki, aki élt már a '90-es években, amikor a film játszódik. Nekik ez ugyanolyan történelem, mint az első világháború, vagy a reformkor...

hajnal karéja 
dél sziklája
alkony karéja
éj sziklája

Vajon mi a költészet értelme? Mire való?

Alighanem egyszerűbb azt megválaszolni, mire nem. Tudományos igazságok kimondására például vannak alkalmasabb nyelvjátékok. Kimondani gyorsan valami hasznosat: erre is jobb más formát választani. A költészet tehát nem igazságokat mond ki, és nem is hasznosat. Valami olyat mond ki ellenben, amit másképpen nem lehetne.

Majd talán a boldogabb időben
Fellelik sírhelyemet:
S amely fának sátorában 
Áll egyűgyű sírhalmom magában,
Szent lesz tisztelt hamvamért.
Szent lesz tisztelt hamvamért.

Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi Ekhóhoz című verse kötelező olvasmány a középiskolákban. Én is ott ismertem meg, és persze — ritmusa, rímei, énekelhetősége okán — szerettem is. Jó néhány szakaszát fejből is el tudnám mondani mind a mai napig, jóllehet külön soha nem tanultam. Egyszerűen rám ragadt.

A rókatárgy az őszi ég 
lomposka lobbanása csak, 
kopott reverje zsírral ég, 
mikor a szőlő lángra kap.

Parti Nagy Lajosnak a Rókatárgy alkonyatkor című versével egyetemistaként, Margócsy István kortárs magyar irodalmi szemináriumán találkoztam először. Nem értettem belőle semmit, mégis nagyon tetszett az egész: a csodás, jambikus verszenéje, a képei, színei, őszies hangulata. Végülis elég is ennyi, nem? Tetszik, és kész. Nem kell ezt magyarázni. 

Kedvesed arra inspirál, hogy gondtalanul töltsd el szabadidődet és lustálkodj.

Van a lakásunk közelében egy jó kis kínai étterem, ahová időről időre betérek ebédelni. Szeretem a húsból és különféle zöldségekből, gombából készített ragukat, végig is kóstoltam már szinte az összeset, mígnem megmaradtam egynél, melynek különösen jó élettani hatásait tapasztaltam: a gombás-bambuszrügyes csirkénél. Mivel majdnem mindig ezt kérem, az étterem eladója, ha meglát, néha csak ennyit kérdez: "bambusz?", és ha bólintok, tudja is már, miről van szó.