Mindazonáltal nem türtőztethetem magam ehelyt, s kimondom, hogy az optimizmus, már ahol nem csupán olyasak üres beszéde, kiknek szűk homloka mögött egyéb sincs, csak szó, szó, szó, szerintem nem egyszerűen abszurd, de egy ízig elvetemült gondolkodási mód, mely mintha csúfot űzni merészelne az emberiség kimondhatatlan szenvedéseiből.

Hagyomány e blogon, hogy év végén összesítem, milyen könyveket olvastam el az adott évben, és fűzök hozzájuk egy pár mondatos ismertetőt. Miután egyetlen posztban ezt nagyon nehéz volna összefoglalni, az is hagyomány, hogy az olvasmányok listáját két részre bontom, és az első részben a nem-fikciós (tehát tudományos, filozófiai és egyéb) szövegeket gyűjtöm össze, a másodikban pedig a szépirodalmiakat. A felsorolások végére hagyom mindkét kategóriában azt az 5-5 könyvet, amely idén a legmélyebb hatást gyakorolta rám. (Akit érdekelnek a korábbi összefoglalások, ide kattintva érheti el őket.)

2020-ban a megelőző évhez képest egy picit kevesebb könyvet olvastam el, 33-at. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kevesebbet is olvastam volna. Ellenkezőleg. Miután a Szófa nevű portál egyik szerkesztője lettem, minden hónapban elolvasok egy vaskos könyv terjedelmének megfelelő kortárs szépirodalmat és másodlagos irodalmat. Értelemszerűen ezeket itt nem tudom föltüntetni, noha nyilván volt a szövegek között jó pár, amely erősen megindított (bennem valamit).

Anélkül hogy erre különösebb tudatossággal törekedtem volna, a nem-fikciós és fikciós könyvek aránya 2020-ban is kiegyensúlyozott volt: 17-16-ra "győztek" a nem-fikciós kötetek. (Talán annak kompenzálásaképp is, hogy a Szófa miatt idén jóval több szépirodalmat olvastam, mint az előző néhány évben.) Először jöjjenek hát ezek a művek.

Szerb Antal: Nagy emberek gyerekcipőben

Szerb Antalt nagyon szeretem. Irodalomtörténetei most is itt fekszenek az ágyam mellett, és időről időre beléjük lapozok, noha már szinte "kívülről" tudom őket. Ez a kis könyv Szerbnek a Magyar Rádióban a '30-as évek végén, '40-es évek elején elhangzott (és még föllelhető) irodalmi előadásait gyűjti egybe, kiegészítve pár egyéb, még kiadatlan szövegével. (Van benne egy novella is, tehát ez a könyv csak félig sorolható a "nem-fikciós" kategóriába.) Az előadások szellemesek, érdekesek, öröm olvasni őket. Voltaképpen egy rendkívül művelt ember "pletykálkodásai" arról, hogy milyen különös emberek is voltak a nagy írók, és milyen furcsaságokat termelt ki magából az irodalom története.

Dean Burnett: Az idióta agy

A neurológus agykutató Dean Burnett könyve roppant szellemesen és szórakoztatóan mesél arról, hogyan "csap be" minket a szürkeállományunk. Az emberi agy az alapstruktúráit még az állati létünkből hozta magával, ez az oka, hogy akaratunk és tetteink között mindig létrejön egyfajta feszültség: nem mindig azt tesszük, amit szeretnénk, pontosabban amit agyunknak az a része szeretne, amely a tudatos döntéshozatalért felelős. Még a teljesen egészséges elme sem működik éppen racionálisan, nem beszélve arról, amikor a működés kórossá válik. Egyik legfőbb etikai tanulsága e könyvnek számomra az volt, hogy nem szabad senkit sem elítélni azért, mert tettei nem követik a racionalitás parancsait. Hihetetlenül komplex dolog az emberi agy, és nagyon sok szempontból máig titokzatos, földerítetlen. Burnett könyve mindenkinek ajánlható bevezetés a témába, aki egy picit többet szeretne tudni róla, mint az átlagember.

Peter Wohlleben: Érted a fák beszédét?

Peter Wohlleben egy németországi erdész, aki pár évvel ezelőtt megjelentetett egy könyvet a fák életéről (lásd később). A könyv váratlanul világsiker lett. Talán nem túlzás azt állítani, hogy radikálisan átformálta viszonyunkat ezekhez a rendkívüli élőlényekhez. A szerző elhatározta, hogy elkészíti ennek a munkának a "gyerekváltozatát" is, sok-sok képpel, feladatokkal, egyszerűsített nyelven. Nekem először ez a gyerekkönyv került a kezembe (hogy hogyan, azt most nem részletezném), és hatalmas étvággyal faltam be. Ekkor határoztam el, hogy okvetlenül elolvasom a felnőtt változatot is.

Marco Rossi, Ch. Gáll András: Marco Rossi. Olasz meló Magyarországon

2018 ősze óta a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya Marco Rossi. De vajon hogyan került ő Magyarországra? Mit gondol az országunkról? Hogyan illeszkedett be a vadonatúj környezetbe? Ennek történetét meséli el ez a könyv, amelyet egyrészt harmadik személyben írt Ch. Gáll András, másrészt első személyben maga a kapitány, de föllelhetők a kötetben interjúk is olyan alakokkal, akik meghatározó szerepet játszottak abban, hogy Marco Rossi (még mintegy tíz évvel ezelőtt) hazánkba került. A történetben meghökkentően nagy szerepet játszott a véletlen; de ma már — különösen azon őszi események után, hogy a magyar válogatott kvalifikálta magát a jövő évi Európa-bajnokságra, és megnyerte Nemzetek Ligája-csoportját — aligha értékelhető másként, mint sikertörténetként.

Bod Péter Ákos: Közgazdaságtan

Mint említettem is egy külön posztban, ezt az egyetemi jegyzetet "becsületből" olvastam el, hogy megismerkedjem a közgazdaságtan alapfogalmaival, alapkérdéseivel, alapvető kutatási tárgyaival és dilemmáival. A könyv életszerű példákkal és viszonylag kevés képlettel világítja meg, hogy mivel foglalkozik a mikro- és a makroökonómia, de külön fejezetet szentel a magyarországi rendszerváltozás gazdaságtörténetének is, amelynek a szerző annak idején aktív részese is volt. Ez utóbbi sok mindent megértetett számomra a megelőző rendszer vétkeiből, fenntarthatatlanságából, és abból, hogy a sok tekintetben borzalmas '90-es évek hogyan függött össze szervesen az azt megelőző negyvennel. Tanulságos és izgalmas szellemi kaland volt.

Szajbély Mihály: Csáth Géza élete és munkái

A kitűnő irodalomtörténész már jó harminc évvel ezelőtt írt egy monográfiát Csáth Gézáról, ezt a munkát azonban az új kutatási eredményekre tekintettel alaposan átdolgozta, kibővítette és átformálta. Az alcíme szerint Régimódi monográfia szerves kapcsolatban mutatja meg Csáth Géza életútját (gyermekkorától kezdve orvosi tanulmányain és morfiumfüggőségének különböző szakaszain át egészen tragikus haláláig), valamint az ettől alig elválasztható írói működését. Mint más köteteiben is, Szajbély itt is segítségül hívja Niklas Luhmann német szociológus rendszerelméletét, de Csáthot nem egy szociológiai elmélet illusztrálására használja föl, csupán megértetni kíván egy mind a mai napig sok-sok embert foglalkoztató, izgató rejtélyes jelenséget, egy rendkívüli tehetség meghasonlását, majd totális összeomlását.

Michelle Borba: Szelfimánia. Miért sikeresebbek az empatikus gyerekek egy énközpontú világban?

Ha valaki megírja egyszer korunk kultúrtörténetét, alighanem az új század legjellemzőbb vonásai közé sorolja majd az úgynevezett szelfizést. Vagyis hogy az emberek a mobiltelefonjukkal önarcképeket készítenek magukról, méghozzá üzemi mennyiségben. Az egoizmus szimbóluma ez. Michelle Borba pszichológus és tanár ebben a könyvében számtalan tippel hozakodik elő, hogyan lehetne gyermekeinket a másik irányba, vagyis az önzetlenség, az empátia, a másokért való munkálkodás felé terelni. Persze azt is elmondja, hogy az empatikus emberek valójában nemcsak jobbak, hanem sikeresebbek is, de a lényeg, azt hiszem, nem is ez az egyébként (sajnos) vitatható tézis, hanem az a sok-sok módszer, amellyel lépésenként fölébreszthető a legönzőbbnek hitt gyermekben is az együttérzés képessége. Szóval afféle tankönyv ez — pedagógusoknak és szülőknek. A legfőbb tanulság, hogy rossz gyerek nincs, csak rosszul nevelt gyerek van. A jóság mindenkiben kibontakoztatható.

Háy János: Kik vagytok ti?

Legjobb kortárs íróink egyike, Háy János úgy gondolta, hogy összefoglalja nézeteit a magyar irodalom legnagyobb, kanonikus szerzőiről. Ez a vállalkozás lett a Kik vagytok ti? Nagy kíváncsisággal és lelkesedéssel vetettem bele magam a könyvbe; szerettem volna megtudni, hogy melyik nagy alkotótól mit tanulhatott a szerző, illetve hogy mennyiben gondol róluk mást, mint amit gondolni szoktak róluk. Azt is reméltem, hogy esetleg egy-egy általam nem ismert vers vagy szöveg fölkelti az érdeklődésemet, és kiegészíthetem tudásomat a magyar irodalomról. A könyv azonban minden szempontból hihetetlenül nagy csalódás volt. Rosszabbat, bosszantóbbat, elszomorítóbbat idén biztosan nem olvastam. Terveztem, hogy benyomásaimat és érveimet megírom egy "rendes" kritikában, de végül letettem erről. Egyrészt azért, mert elmarasztaló kritikát sokkal kisebb kedvvel írok, mint felmagasztalót; másrészt pedig azért, mert Arató tanár úr, de főképpen Melhardt Gergő nálam sokkal higgadtabban és összeszedettebben megírták, hogy mi a nagyon nagy baj ezzel a munkával. Én tehát most csak annyit írok mindenkinek, aki ezt esetleg olvassa: kérek mindenkit, hogy ne vegye kezébe ezt a könyvet. Tényleg.

Oravecz Lizanka, Orosz Ildikó: Lizanka

Ez a könyv egy autizmussal élő nő önéletrajza. Nagyjából akkoriban született, mint én, vagyis a Kádár-kor végső szakaszában, amikor még nagyon sok minden volt Magyarországon, amiről nem lehetett beszélni sem. A gyereket tehát egyszerűen csak neveletlennek és rossznak tartották, küldözgették sorra intézményről intézményre, és megjárta az elmegyógyintézetek poklát is. Pedig az autizmussal, ha megfelelően felismerik és kezelik, nagyon is jól együtt lehet élni. A történet azonban — mint a fülszövegben Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről című csodálatos film rendezője is kiemeli — nem "egy autistáé", hanem egy különleges emberé, akinek az autizmus csak egy betegsége, nem a lényegi jellemzője. És valóban; a könyv egy autonóm, kifejezetten erős személyiség gondolkodásába enged nehezen feledhető bepillantást.

Catherine Horel: Horthy

A francia történésznő könyve alighanem a legalaposabb és legkiegyensúlyozottabb monográfia, amelyet a kormányzóról írtak. Horthy életét a kezdetektől tekinti át, kitérve családja társadalmi hátterére, sok olyan tényezőt is megmagyarázva ezzel, amely a felszínesebb ábrázolásokban érthetetlen maradt. Mint írtam is róla, a kormányzó személyiségét és döntéseit (mind a jókat, mind a katasztrofálisakat) alighanem mindennél jobban megmagyarázza a Monarchiához és Ferenc Józsefhez való már-már kultikus ragaszkodása. A kötetet mindazoknak ajánlom, akik a történelmi figurákat nem vudubábuként használni, hanem megérteni akarják, hogy tanulhassanak erényeikből és hibáikból, meg úgy egyáltalán: a történelemből. Nagyszerű munka.

Lederer Emma: Egyetemes művelődéstörténet

Erről a harmincas években megírt történeti összefoglalásról nem egy méltatója mondta már ki ezt a tökéletesen találó szót: tömör. 400 oldal sincs az egész, mégis érthetően tekinti át a legnagyobb emberi civilizációk történetét a nagy közel-keleti kultúráktól kezdve a XIX. század végéig. Most sem tudok mást mondani, mint a róla írt posztomban: egy-egy jól eltalált mondat hatalmas összefüggések egész sorát világította meg számomra. A történelem egész folyama ebben a munkában az emberi gondolkodás cikázását követi. Egy ma írt összefoglaló vélhetően nagyobb súlyt helyezne a materiális, gazdasági összefüggésekre, de talán sokat elmondok a kötetről, ha megjegyzem: olvasás közben igen gyakran jutott eszembe Yuval Noah Harari Sapiense, az, hogy a nagy képet tekintve ma is nagyjából ott tartunk, ahol száz éve. (És ezzel nem Harari munkáját akarom minősíteni, hanem Lederer Emmáét.)

Kenneth Clark: Nézeteim a civilizációról

Nem választhattam volna "kellemesebb" karácsonyi olvasmányt magamnak ennél a kötetnél. Eredetileg a könyv anyaga egy BBC által készített tévésorozat volt még a '60-as években. Magam teljesen átéreztem a légkörét, sőt mintha gyerekkoromban láttam is volna. Ott ülünk az elsötétített szobában, és egy öreg bácsi mutogat régi nagy templomokat, kastélyokat, festményeket — érdekfeszítően és megnyugtatóan. Konzervatív: ez a szó jut eszembe a filmről és a könyvről; és ez a szó számomra a legkevésbé sem negatívan konnotált. Clark igazából csak a legeslegnagyobb alkotásokon keresztül mutatja be a nyugat-európai civilizáció történetét (a Nyugatrómai Birodalom bukásától kezdve Tolsztoj 1910-es haláláig). De amit mond ezekről a művekről, az számomra mégis érdekfeszítő volt. (Azért "mégis", mert a legkisebb forradalmi igény vagy megdöbbentési vágy sem érzékelhető benne.) Mi a legfontosabb "nézete" Clarknak a civilizációról? Azt hiszem, az, amit ez a Moly portálon is kiemelt idézet mond:

Civilizáció csak ott tud megjelenni, ahol ez a jövőre irányuló bizalom létezik. Ahol az emberek csak a mával törődnek, ott a civilizáció elgyengül, és rövidesen elsodorja a barbárság.

És akkor következzék az öt legfontosabb 2020-as olvasmányélményem a "nem-fikciós" kategóriában.

5. Irvin D. Yalom: Szemben a nappal

Nagy leegyszerűsítéssel fogalmazva, a freudi alapú pszichoanalízis az ember irracionális, önsorsrontó és beteges cselekedeteit gyerekkori élményekre, traumákra vezeti vissza. Irvin D. Yalom, az úgynevezett "egzisztencialista pszichiátria" feltalálója úgy gondolja, hogy sok-sok értelmetlen tettet valami egészen más dolog magyaráz: a haláltól való szorongás. A Szemben a nappal című könyv sok esettanulmányon keresztül mutatja meg ennek a halálszorongásnak a működését, és persze azt is, hogyan lehetünk úrrá rajta. A haláltól mindenki fél. De ha ezt a félelmet nem elfojtani próbáljuk, hanem Epikuroszhoz hasonlóan a termékenyítő oldaláról közelítjük meg, nemcsak derűsebb, de empatikusabb emberekké is válhatunk. Azt hiszem, olyan könyv ez, amelyet egyszer mindenkinek el kellene olvasnia, akkor is, ha nem ért egyet a benne megjelenő szemlélettel, mely egyébként a legkevésbé sem erőszakos, és a szerző — figyelemreméltó toleranciával — azokról is nagy tisztelettel ír, akik hisznek a halál utáni létezés valamilyen formájában.

4. Peter Wohlleben: A fák titkos élete

Mint írtam róla föntebb, a szerzőnek a gyerekeknek szánt könyve indított rá, hogy elolvassam ezt a munkát is. Valóban csodálatos írás. Aki elolvassa, aligha fog többé kvázi "élettelen" tárgyakként gondolni a fákra. Saját posztomban én is azt a mondatot emeltem ki, amely növények és állatok megkülönböztetésének konstruált voltára utal, hiszen talán ez a mondat foglalja össze legjobban a könyv esszenciáját. De az igazi izgalmak természetesen a részletekben rejteznek. Annak bemutatásában, hogyan beszélgetnek egymással a fák, hogyan hoznak döntéseket, hogyan tárolják az információkat, hogyan küzdenek és hogyan békülnek ki egymással. A kötet alapjában elég vékonyka, és teljesen közérthető. Hatalmas sikerének nyilván ez az egyik "gyökere" (hogy metaforáink se kalandozzanak el túlságosan témánktól). A másik viszont nyilvánvalóan az azzal való szembenézés igénye és szüksége, hogy az ember kivételes hatalmat szerzett az egész élővilág kipusztítására. Az ökológiai katasztrófa, melyről az utóbbi évtizedekben egyre több szó esik, az emberi gondolkodást szükségképpen tereli oda, hogy jobban megismerjük, mit teszünk tönkre. Talán sokkal többet, mint valaha is képzeltük.

3. Werner Heisenberg: A rész és az egész

Hihetetlenül okos és intelligens emberek platóni dialógusaiból áll ez a könyv. Úgy mutatja be a XX. századi atomkutatás történetét, hogy folyamatosan reflektál annak filozófiai összefüggéseire is. Nemcsak az istenkérdést járják körül ezek a csodálatos elmék (pl. Niels Bohr, Einstein, Dirac, Pauli) több szempontból, de reflektálnak olyan kérdésekre is, mint a tudósok társadalmi felelőssége, a forradalomhoz való viszony, vagy hogy egyáltalán: mit jelent az, megérteni valamit? Kenneth Clark a fönt bemutatott könyvében említi meg, hogy Einstein arca kísértetiesen emlékezteti őt Rembrandtéra, és hogy ő ezt egyáltalán nem tartja véletlennek. A XX. század legnagyobb művészei az atomtudósok; ők azok, akikben a kor civilizációja a legmagasabb pontjára jutott. Nem fogja olyan elvetemült gondolatnak tartani ezt, aki elolvassa ezt a csodálatos könyvet.

2. Arany Zsuzsanna: Kosztolányi Dezső élete

Nem sok értelme lenne titkot csinálnom belőle, hogy Kosztolányi Dezsőt a magyar irodalom legnagyobb alakjának tartom. Mind prózai, mind verses munkáiban eljutott a művészileg lehetséges "tökéletesig". Mind a mai napig meg tudok döbbenni, ha bárhol (és tényleg bárhol) fölütök egy Kosztolányi-kötetet. Micsoda világosság, ízesség, ízlés, szókincs, fölény, elegancia! Természetesen nagyon érdekel, hogy ki volt ez az ember, és Arany Zsuzsanna bámulatosan alapos monográfiájában jóformán mindenre választ kaphatunk, amire az életrajz kapcsán rákérdezhetünk. A munka persze a szó jó értelmében szerény is, vagy úgy is fogalmazhatnék: alázatos. A szerző nem akar vadonatúj értelmezésekkel előállni, egyszerűen csak összegyűjti és elrendezi a tényeket, legyenek azok akár terhelők is hősére nézve. Az etikailag kevésbé dicsőséges epizódok hatása az, hogy az olvasó talán még jobban bámulja Kosztolányi írásművészetét, aki ezer szállal kötődött korához, benne élt annak minden mocskában; az alkotás során mégis ki tudta mindebből szűrni azt, ami örökkévaló. Ismerve életrajzának részleteit, még inkább csodaszerűnek hat káprázatos alkotó géniusza.

1. Arthur Schopenhauer: A világ mint akarat és képzet

Vannak könyvek, melyeket egyszer az életben muszáj elolvasni, és A világ mint akarat és képzet kétségkívül ilyen könyv. Öt mondatban igen nehéz lenne elmondani, hogy "miről szól" ez a mű, egy blogbejegyzés talán a legkisebb terjedelem, amelyben már érdemes lehet beszélni róla. Persze maga a szerző is azt írja könyvében (ez az egyik legelső mondata), hogy amit ő le akart írni, az egyetlen egy gondolat. És ha jobban belegondolunk, már a cím elég pontosan elmondja, hogy miről szól ez a mű: a világ voltaképpen nem más, mint akaratok összessége; más szempontból megnézve ugyanakkor nem más, mint egy szubjektum képzete. Akinek ez nagyon elvontnak és életidegennek tűnik, annak hadd mondjam el, hogy érzékibbet, húsbavágóbbat, megrázóbbat és emberközelibbet nem olvastam még idén, igen, azt hiszem, a fikciós szövegek között sem. Mást igazán nem írhatok ide, tessék egyszer nekigyürkőzni, és nem megijedni az első 100 oldalától. Illetve talán még egyet, az egyik kedvenc mondatomat a könyvből, melyet Nietzsche is nagy örömmel idézett egyik korszerűtlen elmélkedésében:

Mindazonáltal nem türtőztethetem magam ehelyt, s kimondom, hogy az optimizmus, már ahol nem csupán olyasak üres beszéde, kiknek szűk homloka mögött egyéb sincs, csak szó, szó, szó, szerintem nem egyszerűen abszurd, de egy ízig elvetemült gondolkodási mód, mely mintha csúfot űzni merészelne az emberiség kimondhatatlan szenvedéseiből.