A bronchitis (hörghurut) és a köhögés azonban 10 napnál hosszabb ideig is fennmaradhat, a légutak teljes gyógyulása pedig akár 6-8 hétig is eltarthat.

Az elmúlt héten teljesen levert a lábamról az influenza. Először hidegrázással gyötört, pusztító fejfájással és magas lázzal, majd ennek csillapultával jött a tompaság, levertség, gyengeség, étvágytalanság és totális életuntság. Egész héten az ágyamban feküdtem, és csak néztem ki magamból; egyáltalán nem jutottak eszembe mondatok.

Ez egy szerzetesi szakma.

Tegnap este véletlenül kapcsoltam oda az M2 csatornára, ahol a filmklubban Az órák című filmről (pontosabban inkább annak apropóján) beszélgettek az egyik főszereplő, Nicole Kidman hangját szinkronizáló Györgyi Annával. Igazándiból egyáltalán nem akartam megnézni a beszélgetést (általában untat az ilyesmi), de az egész egyből olyan érdekesen indult, hogy ott ragadtam. Már az első mondatokból kiviláglott, hogy Györgyi Anna egy kivételesen intelligens, értelmes, rokonszenves ember.

Ellenfeleimről az a véleményem, hogy egyiket le tudom győzni, a másiktól kicsit tartok; nem tudom, hogy neki milyen témakör az erőssége.

Az utóbbi időben jellemzően fél nyolc körül érek haza este, így általában éppen vacsora közben tudom megnézni a köztévé által sugárzott Honfoglaló című vetélkedőt.

Mivel mégis figyelmen kívül hagytuk mindezt, ma olyan globális gazdaságban élünk, amely már most is jóval túlfeszítette az annak otthont adó természet határait, mégis további növekedésre van szüksége ahhoz, hogy működjön.

Azt írtam egyszer itt e blogon, hogy a hírek közül jóformán már csak a gazdaságiakat olvasom el. Pedig volt idő, amikor a gazdasági hírek a kevésnél is kevésbé érdekeltek, és mindig átlapoztam őket az újságban. Mi történt közben?

Az őféle, vágyvilágot rejtő öntanulók rendszerint gőgösek és sérülékenyek, nagyot akarók és gyávák, szenvednek magányuktól, és rettegnek különbözőségük, albatrosz voltuk következményeitől, gyanakvók, visszahúzódók, nem mernek maguktól próbára kiállni.

Aki nem ismeri e blognak a szerzőjét, annak ajánlani tudom ezt a remek interjút, melyet még a harmincadik születésnapján készítettek vele. Az alábbi írás ugyanakkor éppen hét évvel későbbi, mint a linkelt interjú. Egy ember sejtjei állítólag hét év alatt teljesen lecserélődnek; így talán érdekes lehet megszemlélni, milyen változásokat hozott el ez a sejtcsere. Az írás alapvetően születésnapi ajándék önmagamnak, de szívesen hozom nyilvánosságra.

A gazdag embernek a szemétdombján is több érték van, mint a szegény ember házában.

Óév és újév fordulóján Mérő Lászlónak A csodák logikája című könyvét olvastam el. A fülszövegben idézik Mérőt, aki egyébként eredeti szakmája szerint matematikus, de foglalkozott mesterséges intelligencia-kutatással, statisztikával és pszichofizikával, majd gondolkodáspszichológiával és gazdaságpszichológiával: "Elképzelt «ideális» olvasóm az, aki egyszerűen csak intellektuális kalandra vágyik, függetlenül attól, hogy mi a konkrét szakmája." Úgy éreztem (nem is alaptalanul), hogy a könyv éppen egy magamfajtának való. Van ebben a könyvben minden: Gauss-görbe, Cauchy-görbe, Gödel-tételek, Brouwer-féle fixponttétel, Pareto-elv, káoszelmélet, szupernaturális számok és skálafüggetlen hálózatok; ám mindez egy teljesen logikus gondolatmenetre fölfűzve, és úgy magyarázva, hogy tényleg bármely értelmes gimnazista megértse.

Hogy Isten megteremtette a jó és rossz világát, s részvéttel viseltetik iránta, fenséges szeszély szemükben, amely sérti őket, mivel valószínűleg inkább joggal, mint jogtalanul azt gyanítják emögött, hogy az Úr megcsömörlött hozsannázó tisztaságuktól.

Arisztotelész szerint a poézis azért magasabb rendű a történetírásnál, mert míg utóbbi csupán arról számol be, ami megtörtént, előbbi arról is, ami ugyan nem történt meg, de akár meg is történhetett volna. Emlékszem, milyen hevesen helyeseltem magamban, amikor ezt a gondolatot először olvastam. Én is pont így vélekedtem; a lehetőség mindig izgalmasabb, mint az, hogy a lehetőségekből véletlenszerűen éppen mi az, ami tényleg megvalósult. A lehetőségről való gondolkodás szabadabbá és filozofikusabbá tesz minket.

Egy majomtól sosem tudnánk megszerezni a banánját azzal az ígérettel, hogy halála után majd végtelen mennyiségű banán vár rá a majommennyországban.

Itt az év vége, ideje visszapillantani, hogy milyen volt az év, mit hozott; mit kaptunk tőle, és mi mit adtunk neki.

Én, ha visszapillantok, gazdag, értékes időszakot érzek magam mögött. Sok-sok mindent tanultam idén, meglehetősen sokat dolgoztam, és belevágtam olyan dolgokba is, amelyek a mindennapjaimat gazdagabbá tették. Például ebbe a blogba.

Az új cselekedetek alakítanak minket, ám talán semmi sem alakít úgy minket, mint egy könyv. Magam mindig úgy igyekszem olvasnivalót választani, hogy az olvasásra szánt szöveg jó eséllyel átalakítsa gondolkodásomat. Hiszen mi másért is olvasnánk, ha nem azért, hogy alakuljunk, bölcsebbé legyünk általa? Talán éppen ezért is, elég lassú olvasó vagyok. Szeretem a mondatokat ízlelgetni, megforgatni magamban, összevetni az élettapasztalataimmal.

Mert mindenki, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget, annak ajtót nyitnak.

Valamivel több mint kétezer évvel ezelőtt valahol Izraelben, egy kis faluban, becsapódott a földbe egy energia-meteorit. És ez a meteorit azóta is sugároz, folyamatosan, hatalmas, megmérhetetlen intenzitással. Ennek a becsapódásnak az emlékét ünnepeljük az elkövetkező napokban. Ezt az ünnepet nevezik úgy, hogy karácsony.

Sőt úgy tűnik, a tulajdonképpeni kommunikáció éppen ott ér véget, ahol magamat és a másikat mint ilyet, tartós én-tartalomnak tekintem; ekkor a kommunikáció mindössze alapjában véve szolipszisztikus lények érintkezése, amely a lényegesben való önlét szempontjából semmiféle következménnyel nem bír.

Ha szabad időm akad, továbbra is Jasperst olvasom, nagy figyelemmel és gyönyörűséggel. Ömlik belőle a bölcsesség. Olyan, mint egy jó érett narancs: szinte óvatosan kell fölnyitni, úgy spriccel ki belőle minden érintésre az édes-ízes tartalom.